ELTE Playlist névvel indított új sorozatot az ELTE Online. A sorozat elsődleges célja, hogy megismertessük olvasóinkat az ELTE-hez köthető feltörekvő zenekarok és zenészek munkásságával, művészetről való gondolkodásmódjával. A következőkben a VAHÚR csodát lát zenekart ismerhetitek meg. Szükséges-e az öndefiniálás? Milyen tendenciák figyelhetők meg az elmúlt évek alternatív zenei életében? Miért lehet problémás a mesterségesen kialakított imidzs? – többek között ilyen kérdések merültek fel Buday Bencével, Lakner Lóránd Lászlóval és Paulusz Kristóffal beszélgetve.
Mindenekelőtt meséljetek egy kicsit a történetetekről, magatokról!
Bence: Nem messze egymástól nőttünk fel Lolóval [Lakner Lóránd László] Óbudán, és már általános iskolában terveztünk zenekart alapítani, de a gimnáziumban szétváltak útjaink, mire ténylegesen elkezdtünk együtt zenélni. Voltak tagcserék, névváltások. Hosszú ideig Kellner Márton volt a basszusgitárosunk, aki nemrég lépett ki a zenekarból, szerencsére a barátság szoros maradt. Helyette találtuk meg Kristófot.
Lóránd: 2017 augusztusa óta létezünk VAHÚR csodát lát néven. Azt hozzátenném, hogy Kristóf talált meg minket, nem mi őt.
Kristóf: Érdekes ez a sztori. Én úgy léptem be a zenekarba, hogy a szomszédos próbateremben próbáltunk az akkori zenekarommal, szóval csak át kellett mennem a másik terembe (nevet). Már léptem fel a VAHÚR előzenekaraként a régi bandámmal a Kabinban, de pont nem hallottuk őket, mert elmentünk sörözni.
Lóránd: Mi se hallottuk őket, mert mi meg előtte söröztünk arrébb.
Kristóf: De az már akkor is kiderült, hogy nagyon segítőkészek a srácok. Kaptunk tőlük dobszőnyeget, pedálkábelt, erősítőt, mindent. Szóval megláttam a hirdetést Facebookon és átmentem a próbaterembe.
Akkor, ha jól értem, már a VAHÚR előtt is együtt zenéltetek.
Bence: Igen, sok nevünk volt az évek során. A repertoárt többé-kevésbé átörökítettük. Ha történt egy névváltás és egy ahhoz kapcsolódó arculati váltás, az általában amiatt volt, mert nem igazán tudtunk már azonosulni az adott névvel, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Lóránd: Eddig kétszer váltottunk nevet, mindkétszer 37 koncert után, de szerintem a VAHÚR most már maradni fog.
Bence: Egy következő lemezig még biztos, hogy ez a név lesz. De nem tartom kizártnak újabb nevek felmerülését sem a jövőben.
Ezek után muszáj megkérdeznem. Hogy jött a mostani név?
Lóránd: A kutya mint motívum több dalunkban megjelenik. A Vahúr Fekete Istvántól pedig egy jó kis beszélő név. Nem szerettünk volna statikus nevet, olyat akartunk, amiben van egy kis dinamika. És tök jó, hogy Vahúrral, aki alapvetően egy peches karakter a Vukban, történik egy csoda.
Bence: A másik oldalról Tóth Szabolcs humorista mutatott rá nemrég egy videójában arra, hogy a VAHÚR csodát lát egy azok közül a zenekarnevek közül, amik egy teljes mondatként megállják a helyüket.
Ahogy meghallgattam a számaitokat, azt éreztem, hogy nagyon vegyesek a dalok, több stílusból merítetek. Tudnátok jellemezni a saját zenei stílusotokat?
Lóránd: Nem.
Kristóf: Mindig megkérdezik a zenekarodtól, hogy hogyan tudnád definiálni a zenédet. Nehéz egyszerűen definiálni, ha sok mindenben szeretnél alkotni. Magyarországon a közönség részéről nagyon megvan az igény arra, hogy definiáld magad, hogy te most akkor rocker vagy, punk vagy hiphoper. Szerintem nem jó ez az irány.
Lóránd: A Bëlga megmondta: „ha akarom patkány, diszkós patkány, ha akarom metál, hevi metál”. A hallgató tudja definiálni, ha akarja.
Bence: Rockzene, néha kicsit megfejtésre váró szövegekkel, amire előszeretettel rá szokták sütni, hogy alternatív, mert nem annyira frontálisan szókimondó, hanem van benne valami csavar. Ettől máris alternatív lesz. Ezzel az erővel József Attilától kezdve bárki alternatív.
Ti nem látjátok magatokat alternatívnak?
Lóránd: A magyarországi underground alternatív vonulatnak a végébe mi is becsatlakoztunk tinédzserként. Alapvetően tehát ennek a stílusnak elég nagy a ráhatása a zenei beállítottságunkra.
Bence: Ez biztos, de az alapján, hogy én milyen zenéket hallgatok, azt mondanám, hogy egyre jobban kiszélesedett ez a zenei spektrum. Az alternatív fogalom nekem olyan, mint egy nagy mainstreamnek az alternatívája. Esetleg egy szubkulturális valami. Ha így nézzük, akkor persze, beletartozunk, de ez nem egy szűk dolog.
Kristóf: A testvérzenekarunk egyébként valószínűleg a kanadai Rush, ott is a dobos írja a szövegeket. (nevet)
Bence: Kivéve a Hasogassont.
Kristóf: Ha megnézitek a 17-ei streamkoncertünket, ott látszik, hogy imázsban is felvettük a favágóságot.
A koncertről jut eszembe, tényleg megcsináltátok a Toxic (Britney Spears) alapjára az Altatót?
Lóránd: Az Anyám tyúkját és az Altatót is rátettük egyszerre a Toxicra.
Bence: A versszakok Petőfi, a refrén meg József Attila.
Kristóf: A zene meg Max Martin, svéd legenda.
Idén ti is felléptek a Fishing on Orfű fesztiválon. Manapság nagyon sok alter zenekarral találkozunk, de kevés az, ami újat tud mutatni. Miben különböztök a már említett mainstreamebb altertől?
Kristóf: Mi nem vagyunk mainstreamek.
Bence: Ez a fesztivál tipikusan az a fesztivál, ami ilyen típusú zenekarokat vonultat fel évről évre. Olyanok a headlinerei, amik totál beleillenek a mai mainstreambe.
Lóránd (miközben a kamerába mutat egy 2009-es Fishing–bérletet): alterfeszt volt az alneve. Ez az alterfeszt úgy változik nagyjából, ahogy az alternatív fogalma. Az egyik 2009-es headlinere például most ugyanazon a színpadon fog játszani, mint mi. Látszik, hogy változnak a fogalmak, erőviszonyok, beállítottságok.
Ma tudnak egyáltalán érvényesülni azok a zenekarok, akik a tradicionális alternatív zenéhez közelítenek? Sokszor úgy látom, hogy inkább az innovatívabb alter megy.
Lóránd: Szerintem nem az innovatív, hanem a divatos alternatív megy. Nagyon kevés innovatív dolgot lehet megfigyelni a mai alternatív zenei vonalon. Általában visszanyúlnak a ’70-es, ’60-as, ’50-es évek zenéihez és ez az innováció.
Bence: Néhány évvel ezelőtt azt mondtam volna erre a kérdésre, hogy az ilyen kispálos, meg a 2000-es évek alter üstököseinek számító Hiperkarma vagy 30Y meg Quimby vonalát továbbvivő és -örökítő csapatok az elektronikával és külföldi hatások átültetésével tudnak innovatívvá válni. De ma én is egyet tudok érteni Lóránddal. Inkább visszanyúlás van néhány évtizeddel ezelőtti zenékhez, nem igazi megújulás. Meg, ami még mostanában gyakori, hogy a népzenéhez nyúlnak a zenekarok, mindenki egy kicsit máshogy, de senki sem igazán bátran. Talán mi is csak kóstolgatjuk ezt.
És tervezitek, hogy a népzenei elemeket jobban bevonjátok?
Bence: Az lenne az igazi, ha nem elemeket vinnénk bele, hanem hatásokat. Át kellene szűrni valamit magamon és azt kellene belevinni egy dalba. Ez egy kemény, de izgalmas feladat. Amúgy sose zenéltünk még ennyire tudatosan, mint mostanában.
Kristóf: Azért nincs szerintem ilyen nagyon új dolog a zenében, mert mindennek a reneszánszát éljük. Túljutottunk a klasszikus korokon, és aztán pár éve jött a ’80-as évek szintipop-reneszánsza, most van a népzene-reneszánsz… Egyes elektronikai megoldások is nagyon elcsépeltek lettek az évek során az alternatív szcénában. Manapság senki se mer kockázatot vállalni. Régen volt a kiadó, és az azt vezető szakállas faszi azt mondta, hogy kipróbáljuk, milyen lesz ez a Pink Floyd. Ma már nincs ilyen, ki kell tűnni, méghozzá azzal, hogy a lehető legszélesebb közönséget szólítod meg. És ezért nyúlnak olyan dolgokhoz, mint a népzene.
Lóránd: Szerintem a fiatal generáció népzenéhez való visszanyúlása a generációs identitásválsághoz vezethető vissza. Kicsit gyökértelen korba születtünk, ahol mi mindent ingyen kaptunk. A rendszerváltás előtti időkben volt egy irány vagy egy gondolat, amihez lehetett csatlakozni. Most igazából relatíve nincs olyan, amiért igazán küzdeni lehetne, vagy ha van, az általában nagyon visszás és egyáltalán nem fekete-fehéren egyértelmű. Szerintem ez a generációnk saját identitásának újrafelfedezése a kultúrán keresztül, és ez igazából szimpatikus.
Kristóf: Magyarországon létezik a Kodály-módszeres képzés, aminek a lényege, hogy már kiskorban is tanulnak zenét a gyerekek, például a népzenén keresztül tanulják a szolmizációt. Ez talán erősíti a népzenei kultúra felé való nyitottságot.
Lóránd: Nekem kellett egy érési folyamat, amíg igazán tudtam értékelni a népzenét, mert túl sokat kaptam belőle kiskoromban a szüleim által. Ma már nagyon szeretem.
Kristóf: Beszélgetünk itt arról, hogy mi a mainstream, persze ezt az alternatív rock berkein belül nehéz lenne megmondani, de manapság általánosan a hiphop uralkodik. Már egy réteggel lejjebb vagyunk, ha rockzenéről beszélünk, és azután jön, hogy azon belül mi a népzenei és elektronikai elemekkel játszó, mi az indie dance, mi a klasszikus-kispál alternatív rock. Felesleges ezeket a címkéket kirakni, annyira le van uralva az R&B-vel, a hiphoppal. Nagyon rétegzett az egész, és nem cél, hogy becímkézd magad. Például az is lehet, hogy egy zenekar szimplán a koncertjeitől lesz érdekes.
A „minőségi trash”–elemeket szintén egyre nagyobb réteg kezdte el fogyasztani Magyarországon az elmúlt években. Ahogy néztem a social media–felületeiteket, szövegeket, dalokat, képeiteket, gyakran megjelenik nálatok is ez a vonal.
Lóránd: Szerintem a mi generációnk identitásválsága és ötlettelensége ütközik ki a trashben is. Nekem már unalmas és ingerszegény a trash, meg nagyon felületes. Nekünk is van egy ilyen élünk, de most azon vagyunk, hogy ezt letompítsuk. Nem a humorfaktort szeretnénk kiszedni, mert az mindig érvényes marad. De a trasht annak idején megcsinálta itthon az Albert Einstein Bizottság avantgárd néven, most a Ricsárdgír elővette. Talán ők az egyetlenek, akik ezt jól is csinálják, több nem is kell. Most a trash a korstílus, mi ennek elkezdtünk ellenébe menni, például a legújabb dalunkkal, a Madárral is.
A Madár valóban nagyon más. A szöveg pedig egy Szabó Magda–vers feldolgozása. Miért erre esett a választás?
Bence: Tavaly a költészet napján olvastam egy csomó verset, amit az ismerőseim posztoltak. Ennek a versnek nagyon megtetszett a ritmikája. Különösen az első versszak égett a fejembe, mivel az egész szakasz egy kérdés. Később jött a zenei ötlet, valamikor elkezdtem pengetni az alapriffet (azt, ahogy a dal jelenleg is kezdődik), később pedig foglalkoztunk vele a próbákon. Forgattuk, játszogattuk, elkezdtek kialakulni a dolgok, lett egy szerkezete. Egy zenekari kupaktanácson pedig arra jutottunk, hogy a költészet napján meg kellene jelentetni. Van egy gyűjteményünk a kedvenc verseinkkel, szeretnénk továbbvinni ezt a vonalat. Időről-időre tervezünk versfeldolgozásokat csinálni, úgy, mintha 100%-ban saját anyag lenne. Ezt nem tennénk rá saját szövegű lemezeinkre, hanem egy külön projektszálként kezelnénk.
Kristóf: A hangzása is elég más lett, mint a korábbiaké. Egyrészt Korossy-Khayll Gergő keverte, és van rajta egy hegedű, amit a Virtuózokból ismert Korossy-Khayll Csongor játszott fel. Nagyon jó, hogy az ilyen anyagokon lehet kísérletezni, nem kell törekedni az egységes hangzásra.
Bence: És ez az első dalunk, amit Kristóffal csináltunk meg.
A klipben Horváth Réka képzőművészt láthatjuk alkotás közben. Így tulajdonképpen három művészeti ágat kapcsoltok össze.
Bence: Egy session-videót szerettünk volna megjelentetni, de a koronavírus közbeszólt és nem tudtuk megszervezni a felvételt. Ekkor kezdtünk el azon gondolkozni, hogy milyen más megjelenése lehetne a Madárnak, ami a hangzóanyag mellett ad valami pluszt. Felmerült, hogy lehetne egy festmény alatta. Lóránd ismerte Rékát és megkereste.
Lóránd: Réka még a tájépítész alapszakon volt a szaktársam. Utána kiment Bécsbe, és festészettel kezdett foglalkozni. Krúbinak csinált különféle artworköket és videóklipekbe jó pár festményt. Megtetszett a képei világa. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy távmunkában meg tudtuk csinálni ezt a klipet.
Kristóf: A koronavírus okozta helyzet megmutatja, hogy milyen jól működik a távmunka, mert az említett hegedű-rész és a klip is így született.
Említettétek, hogy ha nem verset dolgoztok fel, Lóránd írja a szövegeket. Hogy áll össze egy Vahúr-dal?
Lóránd: Általában van egy szöveg, és Bence hoz rá gitártémákat, vagy csak van egy dallama és az pont passzol egy már meglévő szöveghez. Mivel Kristófnak is van dalszerző énje, lehet, hogy ez majd változik. Persze van, hogy a szöveget átírjuk vagy testreszabjuk, de alapvetően nálunk hamarabb születik meg a szöveg, mint a zene.
Imádtam a Vahúr-vonatot. Mesélnétek róla kicsit?
Bence: Ferencváros felkérése volt. Január közepén, a kultúra napján volt az első együttműködésünk, amikor 9. kerületi megállókban és magukon a járatokon zenéltek zenészek. És ezt a kezdeményezést folytatva szerettek volna egy megmozdulást a költészet napján még a #maradjotthon jegyében is, legalább online vagy az utcáról, hogy az erkélyre vagy ablakba szorult embereket szórakoztassuk. Megkerestek minket, hogy lesz egy ilyen kis mozgó jármű és arról lehet majd zenélni. Ez egy akusztik produkció volt. Mivel Kristóf is gitáros, így két gitárral, két énekkel készültünk. Nagyon jól éreztük magunkat, tök jó volt a hangulat, a hangosítás, reméljük, hogy lesznek még közös megmozdulásaink Ferencvárossal.
Kristóf: Nemcsak én vagyok az új tag, de a zenekar családjába most érkezett a menedzserünk, Kapcsos Bence is, aki nemcsak a lebonyolításban, de a szervezésben is segít. Ő is ott volt velünk a vonaton. Úgy tudom, hogy más zenekarnak is lehetősége lesz majd itt fellépni. Egy tanácsot szeretnék adni nekik: bukósisakot vigyenek, és jó lesz a fellépés!
Milyenek voltak a reakciók?
Bence: Jófejek voltak, integettek, tapsoltak. Kapcsi [Kapcsos Bence] pedig élőben közvetítette Facebookon a koncertet. Ott is sokan követték, szerették. A járókelők is élvezték, ami probléma, mert otthon kellett volna maradniuk, de szemet hunyok efelett.
Kristóf: Voltak kicsit extrémebb emberek, akik próbálták elkapni a kis vonatkát, így ők is gyorsabban utaztak.
Mi inspirál titeket? Gondolok itt zenékre, a munkátokra, a környezetetekre…
Kristóf: Engem nagyon sok minden, sok zene is, nem tudnék választani.
Bence: Engem a napsütés.
Lóránd: Az inspiráció fura dolog, nem tudnám megnevezni, hogy mi inspirál. Minden inspirál, mert élek. Lehet, hogy valaminek az inspiratív hatása csak fél év után ütközik ki egy teljesen másik formában.
Bence: Én egy Lakner Lóránd-szöveghez úgy szoktam kapcsolódni, hogy, ha az egészéhez nincs is semmi a fejemben, biztos, hogy találok egy szókapcsolatot, ami beragad, amit jó ismételni, jó mondogatni és ki lehet bontani belőle egy dalt. Mostanában nagyon sokat énekelek és dúdolok kerékpározás közben.
Kristóf: Ami engem nem inspirál a zenében, az mindenféle ilyen tudományos megközelítés. Például a YouTube tele van ilyenekkel, hogy „számok, amik ¾-ben vannak egy ütemig”, meg 18/24-ben és hasonlók. Elkezdett terjedni, hogy minél komplikáltabb valami, annál jobb. Igazából az emberek, akik nem értenek a zenéhez, nem hallják ezeket. Az jöjjön ki belőled, amit érzel, ne az, amit kiszámoltál papíron. Ez művészet, nem tudomány. Nem tudod kockás papíron kiszámolni, hogy mi is a jó zene.
Lóránd: Kristóf már az elején kikötötte, hogy nem számol, de azért rávettük párszor.
Kristóf: Meg tudom csinálni a dolgokat számolás nélkül, szóval mégiscsak van valami abban, amit mondok. De én nem kiszámolom, hanem érzem. Nem vagyok egy szentimentális típus, de talán azt kéne a zenében újragondolni, hogy ne ilyen gépies kiszámolt beatek legyenek. Így kiveszik az érzés, ami emberivé teszi a zenét. De már nem is jöhet vissza, hiszen minden producernél ott van a számítógép, nem mernek az emberek kockáztatni a zenével. Ha beletennének egy matematikailag nem teljesen hibátlan, de emberközelibb dolgot, az szerintem jobbá tenné a zenét.
Lóránd: Valamelyik zenekarnak pedig pont az a kockáztatás, hogy elkezd matekozni, nem a 4/4-es beatet hozni, hanem összetettebb dalokat csinálni. Lehet, hogy ez a közönségnek nem tetszik, de szerzői kielégülést nyújt. Attól függ, hogy kinek mi a kockázat.
„A VAHÚR csodát lát a magyar zenei élet utolsó mentsvára” – írjátok a bemutatkozó szövegetekben. Miért?
Bence: Mi vagyunk az Alfa és az Omega. Nincs tovább. Ami eddig volt, felejtsétek el! Mi vagyunk a végtermék.
Lóránd: Ez az egyéves szöveg azóta megszelídült, a „zenei élet” kikerült belőle. Akkor született, amikor a túlpörgetett és maníros, vintage Humana bőrdzsekiben pózoló zenekarok valamiért nagyon mentek.
Bence: Elegünk lett belőlük, egy nagyon antipóz dolgot akartunk megfogalmazni. Sőt, azokat is ki akartuk forgatni, akik az antipóz pózát veszik fel. Mi csak egyszerűen zenélni akartunk és kellett egy frappáns bemutatkozás.
Kristóf: Minden ilyen bemutatkozás egy beskatulyázással kezdődik, hogy mi vagyunk az XY, egy Trance Hiphop, Folkbeat… Nem érdemes kevesebbet állítani, mint hogy mi vagyunk a legjobbak. Miért vinnénk lejjebb a tétet?
Lóránd: Igazából azzal, hogy kikerült belőle a „magyar zenei élet” és bekerült helyére, hogy „mindenki”, azzal szintet léptünk.
Manapság azt érezhetjük, hogy a zenei szférában nem elég jónak lenni, de fontos a brandépítés is. Mennyire tudatosan építitek az imidzseteket?
Kristóf: Linczényi Márkónak, a The KOLIN zenekar frontemberének van egy olyan álláspontja, hogy a zenekarnak először ki kell találnia a maga brandjét és utána jöhet a zene. Én ezzel nem értek egyet. Szerintem a zenédben kell a saját identitásodat megalkotni és úgy megtalálni a közönségedet. Az, hogy minden a brandről szól, szerintem nagyon rossz irányba viszi az egész zeneipart. Ott voltak a klasszikus zenekarok, őket a művészetük miatt szerették, nem azért, amilyennek felépítették őket. Manapság arra apellálnak, hogy a nagyközönség mit szeret. Nagyon sok zenekart látok, akik kész tervvel érkeznek. Az első daluk egy hightech, high büdzsés kiadvány, aminek célzott közönsége van. Szerintem pont fordítva kellene hogy legyen.
Lóránd: Vannak olyan fiatal zenekarok, akik nagyon jól csinálják ezt, és ügyesek is, csak nem mindig önazonosak. Látjuk, hogy van, akinél működik a pózban élés, például Prince is egy pózban élt, vagy a Kiss zenekar is felvette a maskaráját. De a férfidívaként való pózolgatás nem vezet sehova. A brand és az imidzs tényleg fontos, és dolgozunk rajta, hogy tudatosabb legyen. Mivel nem tudunk ennyire beleállni a pózolgatásos történetbe, így nehezebb a dolgunk.
Kristóf: Ebben a posztmodern világban az is lehet az imidzsed, hogy nincs imidzsed. A lényeg, hogy az arculat belülről sugározzon és ne konstruált legyen.
Mik a terveitek a karanténra és a jövőre nézve?
Lóránd: Az a helyzet, hogy végesek a lehetőségek. Most minden zenekar újragondolja az egész sztorit. Nekünk is vannak félbehagyott dalaink. De kicsit vegetatív állapotba kerültünk.
Bence: Nagyon kimerülőfélben vannak a kanapé-koncertek. Mondanám, hogy a karantén egy szuper lehetőség az alkotásra, de egészségügyi okok miatt a hármunkkal való találkozást is próbáljuk redukálni. Én itthon pengetek és énekelek minden nap, de nincsenek olyan szintű visszacsatolások, mint mikor lemegyünk a próbaterembe.
Kristóf: Nekem ezzel kapcsolatban két probléma merült fel. Az egyik a koronavírus okozta hírzaj. Nem lehet úgy tartalmat kirakni, hogy az ne vesszen el az online térben. Pedig ez a zenekarok egyetlen bevételi forrása jelenleg (gondolok itt például azokra, akiknek vannak ajándéktárgyaik). A másik pedig az, hogy most mindenki lemezt ír. Túlkínálat lesz. Augusztusban fesztiválok tömkelege, ősszel pedig lemezek tömkelege jön. Megjelenik egy album és elveszik a hírértéke. Mondjuk emellett jó lenne egy olyan program is, ahol késleltetés nélkül tudnának a zenészek együtt zenélni.
Lóránd: Tervben van egy második nagylemez, gyűlnek az anyagok is. Szeretnénk új videóklipet, őszi koncerteket, de ezek akkor tudnak majd kibontakozni, ha látjuk a karantén végét. A következő egy-két hétben pedig kitaláljuk, hogy mi legyen az év további részében a jelenlegi helyzetre való tekintettel.
A képeket Nagy Tamás és Kapcsos Bence készítették.
A VAHÚR csodát lát zenekart Facebookon és Instagramon is tudjátok követni.
A folyamatosan bővülő ELTE Playlist számait ezen a linken hallgathatjátok. Kövessetek minket!
