„Hát engedd meg, hadd írjak, még ha nem is tudok; olyan tökéletesen fölösleges vagyok.” Egy olyan fiatal nő szavai, akiről nem is gondolnánk, hogy titkon ilyen érzések nyomasztották belülről. Nemes Nagy Ágnes számomra egy boldog és magabiztos költő, esszéíró, gyermekkorunk Bors nénijének megteremtője. Múlt héten megismerhettem egy másik arcát a MOM Kulturális Központban megrendezett estnek köszönhetően.
A Szél fúj be a szavak között elnevezésű esemény középpontjában az az eddig ismeretlen költeményeket magába rejtő kötet állt, amely tavaly jelent meg a Jelenkor Kiadónál. A verseket olvasva egészen új oldaláról ismerhetjük meg Nemes Nagyot, lelkének mélyébe utazhatunk. Olyan eddig nem ismert művei kerültek napvilágra, mint az Azt mondod, hogy ne írjak vagy A seb, amelyek zavaros lelkiállapotot, vívódást tükröznek. Az est folyamán Ferencz Győző költő az est moderátoraként, illetve Kiss Noémi író és Báthori Csaba költő beszélgettek Nemes Nagy egyéniségéről, jelentőségéről, irodalom- és társadalomformáló szerepéről.
Felvezetésként elhangzott A szomj, A női táj, az Azt mondod, hogy ne írjak, valamint A seb című verse Mácsai Pál színművész előadásában. A felolvasás tökéletesen átadta, hogy milyen érzelmek is kavaroghattak a húszas éveiben járó nő lelkében, azonban utóbb említett két művét nem jelentette meg, csak hagyatékából kerültek elő. Felmerül a kérdés: vajon poétikai, társadalmi vagy személyes okokból nem kívánta publikálni ezeket az egyébként nagyon is jól megszerkesztett költeményeket? Bár biztos választ már nem kaphatunk, Kiss Noémi véleménye szerint a költő nem akart szembesülni azzal a női szereppel, amelynek nem tudott megfelelni, s ezért nem hozta nyilvánosságra a háború alatti férfi-női viszonyról való gondolait.
Báthori Csaba másként vélekedik erről a kérdésről. Szerinte Nemes Nagy Ágnesre „alkatilag jellemző a közvetettség formájának keresése, ahogyan ez a nagyon korai darabokban is látható, majd egyre makacsabban feszítette magára az objektív líra páncélját, melyből csak magánkeretek közt engedte meg magának a kitekintést”. Ezáltal a költőre nem úgy kell tekintenünk, mint akinek több különböző személyisége van, mivel alkotói tevékenységébe mindkettő beletartozik, az objektív és a szubjektív líra is. „Ezt a kettőt ezután most már együtt kell szemlélnünk, azonban nem lenne helyes elsődlegességet ítélnünk ennek az úgynevezett szubjektív lírai korpusznak.” A következő Nemes Nagy–„töredék” remekül szemlélteti az „objektív lírai páncélból” való kitörni vágyást:
Rettentő ez az objektivitás.
Ez a kötél-rend, ez a láthatatlan
célzás-csomó, bujkálás a szavakban,
ez a temérdek hallgatási érdem –
megfojt a szemérem.
Nemcsak olyan verseket rejtett el a világ elől, amelyek elfojtott testi vágyait vagy a férfiakhoz való viszonyulását fejezte ki, hanem erős kritikákat megfogalmazó költeményeket is. A Kiss Noémi által legjobbnak tartott Fiskalitáshuta és Enyhe tél „csak akkor érthető, ha tudjuk, mi a politikai háttere ezeknek a műveknek”, hiszen egyrészről tájleíró költemények, másrészről viszont komoly kritika olvasható ki belőlük. „Egy olyan emberkép, egy olyan megélése a világnak, a tájnak, a lakásnak, egy villámos megállónak, amelyben nem tudott teljesen feloldódni, mert egy olyan rendszerben alkotott, egy olyan világban élt, amelyben ez soha nem jöhetett létre” – hangzott el Kiss Noémitől.
Nemes Nagy Ágnes közelebb került hozzám az est során, amely Mácsai Pál felolvasásainak és Novák János zeneszerző, előadóművész megzenésített Bors néni-darabjainak is köszönhető. Ugyanakkor a beszélgetés résztvevői olyan értelmezésekre világítottak rá, olyan gondolatokba engedtek bepillantást, amelyek még izgalmasabbá tették számomra e tehetséges és erős nő munkásságát és az abban tükröződő lelkivilágát.
„Örülhetünk, hogy enyhe télben élünk, őszünk reménytelen volt, nyarunk a pincebörtönök dohszagában, tavaszunk háború, halál, robbanásos végítélet, katasztrófa – nem kell ezt dramatizálni, á, minek, talán említeni is fölösleges
—
És bent a lámpavilág, meleg, ágy-asztal, feketekávé, nem kell elsötétíteni az ablakot.
Csupa öröm az ilyen enyhe tél”
(Nemes Nagy Ágnes: Enyhe tél, részlet)
Kiemelt kép: konyves.blog.hu
