A Katona József Színház Cigányok című előadása éppen annyira aktuális most, mint 2010-ben, mikor először bemutatták. „Épp a cigánygyilkosságokkal kapcsolatos megdöbbentő részvétlenség, az igazságszolgáltatás hálózatának tehetetlensége és amatőrizmusa indított, továbbá az, hogy nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol mindez megtörténhet.” (idézet Máté Gábortól, a színház direktorától) Az előadás két részre osztható. Az elsőt Tersánszky Józsi Jenő, a második felét Grecsó Krisztián írta. Főbb szerepekben: Szacsvay László, Szirtes Ági, Pálmai Anna, Keresztes Tamás, Pálos Hanna, Kiss Eszter, Kovács Lehel.
Az eleje mosolyogtató, vidám rész, melyben az emberek isznak, zenélnek, mulatnak, táncolnak és a legcifrább módokon káromkodnak. Ezek után az erős váltást vizuálisan is érzékeltették: minden elsötétült, vörös háttér előtt megtörtént a gyilkosság, lelőtték a családfőt (Szacsvay László) egy szerelmi sokszögből kialakult családi vita közben. A fehér díszleten fekete festék kezd lefolyni… A váltást a jelmezeket figyelve is észrevehettük: a roma szereplők átöltöztek tradicionális népviseletből susi-melegítőbe. Nekem ennek „így láttok ti minket” jelege volt. A gyilkosságon kívül még az is jelentős konfliktus, hogy a gyászoló család nem akarja kiadni boncolásra a holttestet: a rendőröket nem érdeklik a roma hagyományok, a cigányokat pedig a jogszabályok… „Mindenkinek igaza van. Ebben az országban mindenkinek van igaza. És senki nem érti a másikét, a másik igazság nem igazság” (Grecsó Krisztián).
Nagyjából minden társadalmi réteget bemutat a darab. Például a presszóslány (Pálos Hanna) szerint, errefelé, akinek diplomája van, az sokkal nagyobb bunkó, mint a cigányok. A rendfenntartó szervekről is kapunk képet, például, mikor az erőszakos újságírónő (Kiss Eszter), aki a falusi kocsmában 100%-os narancslevet szeretne rendelni, fel akarja jelenteni a rendőröket. Erre az egyik megüti a nőt, közben éppen belép az egyik roma férfi (Kovács Lehel), akinek szerencsétlenségére rákenik az egészet. A kocsmárosnak pedig lúgot kellene tenni a pálinkásüvegekbe, így másnapra könnyebben kiderülne, kik lopják az italát.
Néha voltak számomra zavaró túlzások. Például a részegen hazatántorgó férj, aki nem tud megállni a lábán egy helyben, hosszú perceken át táncikál a színpadon. Vagy a fiatal feleség, mikor ezután férjét szapulja, monológjában sokszor egymás után ugyanazokat a mondatokat ismételgeti.
Sokan azzal kritizálják a darabot, hogy egyáltalán nem hiteles képet közvetít a romákról. De szerintem itt nem ez a lényeg, az előadás nem csak a romák reprezentációjára fókuszál. Írásom címe a bennem megfogalmazódott kérdést takarja, a darab inkább állít. Ne propaganda jellegű színdarabot várjunk tehát, ez egy korrajz a mai társadalmunkról. Annak reprezentációja, hogy mennyire elbeszélünk egymás mellett, nem figyelve a másikra. Ennek bírálata a nézőre van bízva. Szirtes Ági egy cigány-átkot mond, először a rendőrök felé, majd a nézők irányába, így ér véget a darab. Ezt mindenki értelmezze, ahogy szeretné… Vajon kinek szól az átok? A rendőröknek, a nézőknek, a mai társadalomnak…?
Októberben és novemberben is lesz még előadás, így ajánlom mindenkinek, akiket az ilyen jellegű témák foglalkoztatnak.
Forrás: hvg.hu
Kép: www.ambedkar.hu, 7ora7.hu
