Idén bővült a már megszokott hazai fesztiválok palettája: július 26-án kezdődött meg az első Rock Beach Fesztivál, ahová mi is ellátogattunk, hogy megállapíthassuk, van-e igény egy fesztiválra kizárólag rockerek számára.
A Rock Beach szervezői idén rendezték meg az első fesztiváljukat, amely valószínűleg jövőre is folytatódik. Az ötletgazdák igencsak merészet gondoltak, amikor felvállalták azt, hogy csak egy (kívülről) nagyon szűk(nek látszó) műfajba tartozó előadók számára kínáltak színpadot (gondoljunk csak arra, a Szigeten immár második éve nincs ennek a műfajnak külön Rock-Metál Nagyszínpad). Úgy látszik mégis kifizetődő a rockerek kedvében járni, hiszen a nagy érdeklődésre tekintettel a fesztivál jövő évi fellépőire már most várják a javaslatokat. A rendezvényen mi is ott voltunk, és most, hogy lassacskán ki is pihentük a fáradalmakat, megosztjuk veletek tapasztalatainkat a gyermekcipőben járó fesztiválról.
Helyszín
A rendezvénynek Balatonszemes adott otthont, de ez és a Rock Beach elnevezés senkit se tévesszen meg (többé…): a tópartot bő 20 perces séta választotta el a 
fesztivál területétől. Első este a fekete fóliával betakart kordonok segítségével kijelölt sittes úton a színpadok felé sétálva hálát adtunk az égnek, hogy végül mégsem a sátorozás mellett döntöttünk. Többen panaszkodtak arra, hogy üveg- és csempeszilánkok, vasbeton darabkák között kellett sátrat állítaniuk az egyébként poros területen (a fesztivál többi része és még a parkoló is viszonylag füves volt).
Szervezés és staffosok
Péntek délután a karszalagokra úgy vártunk több mint negyed órát, hogy rajtunk kívül senki nem állt a sorban, de estére már összeszedték magukat, és abszolút segítőkészek voltak. A pesti szórakozóhelyekhez szokva igazi felüdülésként ért udvarias biztonságiakkal találkozni. A táskákat is csak utolsó este kutatták át először, valószínűleg a vasárnap hajnali (kacsa) bombariadó miatt.
Evés-ivás, higiénia
Mivel a fesztivál a Pécsi Sörfőzde Zrt. támogatásával jött létre, a sörkínálat kimerült a Radlerrel és a Szalonnal, amit sokan keveselltek. Az árak egyébként elég barátságosak voltak: a korsó sör 380 Ft-ba, egy hamburger (amivel jól is lehetett lakni) 500-600 Ft-ba került. Itt találkoztunk először illatos, tiszta toi-toi wc-vel is.
Koncertek, fellépők
A koncertek 6 körül kezdődtek mind a két helyszínen, a nyári kánikulának köszönhetően (amit a Balaton-parton még nagyon élveztünk, esténként kevésbé) a Nagyszínpad előtti füves pusztán 40, az attól néhány méterre lévő fesztiválsátorban 60 fokban tombolhattunk családias hangulatban. Sötétedés előtt alig néhányan merészkedtek a színpadok közelébe, de a sátorban még éjjel is igen meleg volt. Az ide szorult magyar előadókat ez azonban egyáltalán nem akadályozta abban, hogy meglepően jó hangulatot teremtsenek: a Junkies koncerten még akkor is sokan voltak, amikor a Depresszió már elkezdett játszani, a Paddy And The Rats közben most is egy ír kocsma közepén éreztük magunkat, a Fish! kb. 40 emberrel is akkora circle pit-et csinálhatott, amit sok előadó megirigyelhetne, a Leander Rising pedig úgy tudta kitűnően énekeltetni a nagy számú közönségét, hogy közben a másik színpadon már az Orverkill amerikai banda játszott. Természetesen a nagyszínpad fellépőiben sem kellett csalódnunk. A külföldi zenekarokat megelőző magyarok (Depresszió, Alvin és a mókusok és a többiek) hozták a már megszokott jó színvonalat.
A külföldiek mind nagyon jól kommunikáltak a közönséggel, lelkesen kortyolgatták a sörüket két szám között – a Sabaton frontembere a közönség biztatására kénytelen volt pálinkát is inni. Az énekes meg is jegyezte: akárhol máshol lépnek fel, a rajongók ‘Sa-ba-ton’-t skandálnak, de mi, magyarok csak azt kiabáljuk, hogy ‘pá-lin-ka’. A második nap koncertező francia Gojira-t is hatalmas érdeklődés övezte, hiszen most léptek fel először Magyarországon. A közönség imádta őket, ez valószínűleg néhány hét múlva se lesz másképp, amikor az A38-on zenélnek majd.
Külön dicséretet érdemel a hangtechnikusok csapata is. A hangosítás néha még a nagy múltra visszatekintő fesztiváloknak is a gyenge pontjuk, de a Rock Beach-en nagyszerűen helytálltak. Még a legkisebb színpadon is legkésőbb a második szám végére minden úgy szólt, ahogy annak kellett. Noha a fesztiválsátor és a nagyszínpad közötti távolság nem volt több 100 méternél, ügyesen megoldották, hogy csak akkor hallatszott át bármi is a másik helyszínről, amikor egy-egy szám után már a taps is elcsendesedett (ami egyébként ritkaságszámba ment).
Mindent összevetve elégedetten távoztunk hétfő hajnalban. A fellépőket jól válogatták össze, a koncertek abszolút élvezhetőre sikerültek, ami a szervezőknek és az előadóknak egyaránt köszönhető. Az említett hiányosságok pedig könnyedén orvosolhatóak jövő évre. Egy biztos: bebizonyítottuk, hogy teljes mértékben hiánypótló szerepet töltött be a balatonszemesi Rock Beach Fesztivál.
Fotók: Kovács Brigitta
