A közmédia átalakítását véleményezték április 22-én a Szól a rádió facebook csoport konferenciáján neves médiakutatók, jogászok és újságírók. A konklúzió több okból is érdekes: egyrészt működnek az alulról szerveződő mozgalmak; másrészt nem; harmadrészt talán nincs is rá szükség.
Mindjárt világosabb lesz ez az ellentmondás. Sokak előadása alapján, mint például Bajomi-Lázár Péter, Vincze Ildikó és Bayer Judit, azt a következtetés vonhattuk le, hogy a közmédia, és általában véve a médiaszabályozás visszaváltoztatása reménytelen. Vincze Ildikó megfogalmazásában: „rántottából ritkán lehet tojást csinálni”. Bayer Judit ezt a pesszimizmust személyes véleményeként odáig fokozta, hogy az EU előbb zárja ki Magyarországot, mint hogy segítsen ebben. Mikor a hangulat már olyan rezignálttá vált, mint egy halotti tor, György Péter Csillag Ádám kamerájába beleintegetve felhuppant a katedrára, és egy, a nemi szervről szóló vicc analógiájára közölte, hogy a közmédiát nem kell visszacsinálni, lerohad az magától. A tévé halott médium, a kormány részéről ez vesztett háború, és minél több közpénzt költ rá, annál inkább az lesz. Ez a kérdés pedig pontosan annyi embert érint, ahányan abban a teremben ültek. Való igaz, fájdalmasan üres volt a gólyavár nagyelőadója – de ez is bizonyítékul szolgált arra, hogy a köztévének – a közpénzen túl – nem sok köze van a fiatalabb generációkhoz. Aztán ezen a vonalon eljutottunk addig, hogy a National Geografic 
posztkoloniális szociáldarvinizmus, a hangulat feloldódott, sőt szinte groteszkbe váltott. Ebbe illeszkedett, hogy Hammer Ferenc technikailag akadozó skype-os bejelentkezése, amely György Péter előadásának vonalát folytatta, Bombera Kriszta elszólásának köszönhetően telefonszex paródiává változott. A facebook csoportot szervező Mong Attila újságíró prezentációja új szemléletet hozott a konferenciába, a praktikus oldal szemszögét ismerhettük meg olyan gyakorlati példákon keresztül, mint a Schmitt-interjú, az opera előtti tüntetés – amelyet „nem rossz szándékú szakmai hibának” titulált – vagy a Lomnici-ügy. Ezektől elfordulva próbálta a közszolgálati újságíró feladatát meghatározni. A legnagyobb mértékben távol tartotta magát Belénessy Csaba kijelentésétől, miszerint „egy közszolgálati média legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez.” Véleménye szerint világos elvárások, viselkedési kódex és struktúrák kellenének ahhoz, hogy más kontextusban beszélhessünk a közmédiáról. Vincze Mátyás előadásában ellene volt az MTI ingyenességének, a minőségi és bevételi problémák miatt ugyanis ellehetetleníti a versenyt (lásd a Független Hírügynökség), Weyer Balázs a Rényi Dániellel való beszélgetéséből pedig – amely alatt visszaderengett a legutóbbi médiakonferencia hangulata – többek között azt is megtudtuk, hogy azért a rádió a legdemokratikusabb médium, mert az a legolcsóbb.
A legizgalmasabb pillanatok mégis Bodó Balázs előadása során adódtak. Bodó egyből azzal indított, hogy olyan felesleges az egész szerkesztett média és a róla való beszéd, mint a könyvtár intézménye. És a továbbiakban is amellett érvelt, hogy az alulról szerveződő amatőr média képes mindenre, amire a hagyományos média, csak sokkal olcsóbban, és egyedül egy probléma van vele: a digitális szakadék áthidalhatatlansága. Érdekes momentum volt, amikor a filmes Csillag Ádám számon kérte, hogy miért nem ismeri el a Milla a róla Csillag Ádám által készített filmeket, mire Bodó megtagadta a választ azzal az indokkal, hogy ez a konferencia nem a Milla ügye. Csillag Ádám erre kijelentve, hogy ő a média egyetlen képviselője a teremben, teátrálisan letette a kamerát, és kivonult a teremből. A másik konfliktust Müllner András, a média tanszék vezetőjének felszólalása okozta. Felhívta Bodó Balázs figyelmét arra, hogy túl magas lóról beszél, mi több, saját maga, mint egyetemi oktató ellen azzal, hogy az intézményes tudás ellen érvel. Hisz ezzel azt mondja, hogy a média tanszékekre sincsen szükség. Bodó Balázs válaszából kiderült, hogy valóban így is gondolja. Hozzá kell tennünk, hogy példálózhat bárki a gigapediával, az sem amatőr tartalom volt, hiszen az ott tárolt tudományos műveket feltöltők egyben már az intézményi rendbe betagozódott felhasználók is voltak; a wikipédia pedig éppen lektorálatlansága miatt hibás forrás, így az sem lehet pozitív példa. Mindenesetre abban igaza volt Bodó Balázsnak, hogy ez a konferencia jó példa volt arra, hogy a hálózatosan szerveződő rendszer működőképes – még ha csekély létszámmal is.
Fotó: Marks Timot
