Kovács Viki ötödik éve színfolt az ELTE palettáján, az ELTE Hallgatói Önkormányzat kommunikációs alelnökeként rálátása van az egyetemi sokszínűség működésére, s nagy szerepe van annak harmóniában tartásában. Szerteágazó tevékenységét foglalja össze ez az interjú, amelyben bepillantást nyerhetünk a HÖK-ös karrierútba annak szépségeivel és nehézségeivel, és abba, hogy a kommunikáció nem csak, hogy alapvető elem egy rendszer működéséhez, de a nyíltság definíciója, ami segít abban, hogy ha a felkészülés találkozik az alkalommal – amit Viki szerencsének nevez – egyre feljebb kapaszkodhass mind szakmailag, mind érzelmileg.
Az ELTE-s ugródeszka végét taposva, másodéves kommunikáció mesterszakosként hogy emlékszel vissza a kezdetekre?
Annak idején a jelentkezési időszakban az ELTE volt az első és majdnem, hogy az egyetlen, amit megjelöltem. Hogy miért, azt egy kicsit nehéz megfogalmazni. Talán mert akkoriban még nem tudtam pontosan, mit kezdjek magammal és a továbbtanulással. Csak azt tudtam, mi érdekel: az írás. Verseket ötödikes korom óta írok, egy évvel érettségi előtt pedig sikerült kiadatnom egy kisebb kötetemet. Ezek után biztos célként lebegett előttem, hogy egy olyan vonalat szeretnék követni, ahol ki tudok teljesedni, ahol írni tudok. Sokan kérdezték, miért nem magyar szakra mentem. Az az igazság, hogy a magyart mint tantárgyat mindig nagyon szerettem, de a tudományosabb oldalán nem fogott meg annyira, hogy az egyetemen ezzel foglalkozzak. Azt tudtam, vagyis sejtettem, hogy a média szak viszont egészen közel áll az elképzeléseimhez, meg egy kicsit szembe akartam menni az elvárásokkal. Meg sem tudom számolni, hányan próbáltak meggyőzni, hogy ne jelöljek meg ilyen „büfészakot”, mert nem fogok tudni mit kezdeni vele, én meg úgy gondoltam, bebizonyítom, hogy márpedig menni fog. Ötödik éve vagyok itt, és bátran elmondhatom, megtaláltam a helyemet.
S hogy nézett ki az ide vezető út? Van összefüggés aközött, hogy kommunikáció szakos vagy, illetve hogy kommunikációs alelnökként tevékenykedsz?
Az egyetemre 2015-ben nyertem felvételt, és a csodálatos gólyatábori őrsvezetőimnek köszönhetően már 2015 őszén volt szerencsém belekóstolni a hallgatói érdekképviselet munkájába. 2016 tavaszán a hallgatók hivatalosan is megválasztottak szakos hallgatói érdekképviselőnek, tulajdonképpen itt kezdődött az az ösvény, ami odáig vezetett, hogy most kommunikációs alelnök lehetek. Itt mindenképp szeretném megemlíteni Fejes Ricsi nevét, hiszen ő volt az, aki gyakorlatilag kikövezte nekem a gólyatábortól a bizottsági tagságon át a kommunikációs alelnökségig vezető utat, amiért mindig hálás leszek neki. Azt, hogy van-e összefüggés a tanulmányaim, illetve a HÖK-ös titulusom között, nem tudom. A szak általában nem meghatározó egyik tisztségnél sem. Nálam talán azért alakult így ez a helyzet, mert tényleg ez az a terület, ami passzol hozzám.
Még egy kicsit az indulásról, mielőtt tovább navigálnál a HÖK-ös utadon. Említetted, hogy korábban inkább szépirodalmi alkotással foglalkoztál. Nem volt gond elengedni ezt, s átevezni az önkifejezés egy sokkal objektívebb mezejére, a zsurnalisztikára? Profitál az egyik műfaj a másikból?
A legerősebb kapocs a kettő között, hogy nekem nem az a fontos, mit írok, milyen műfajban, hanem az, hogy a szavakat hogyan tudom használni. Annak idején a verseimet is szabadon írtam, nem figyelve a verstípusra, a rímelésre, és bár volt bennük némi szabályosság, de ez soha nem volt tudatos. Írtam, ami bennem volt, hol viccesen, hol költőien, vagy prózaibban, amikor valami nyomasztott, vagy unatkoztam. Az egyik kedvenc versemet például a töri érettségi írásbelije közben írtam a feladatlap kitöltését követően… A szigorú keretek közé szorított írások viszont gyakran nehézséget okoztak. Nálunk média szakon a legnagyobb hangsúly az újságíróképzésen van, aminél azért eléggé meg van kötve az ember keze, emiatt nem is kifejezetten újságíróként képzelem el magam a jövőben, de mindenképp kommunikációval szeretnék foglalkozni.
S mi ezzel a szabad, műfajmentes kommunikációval a célod, amelyben, úgy látom, nálad összemosódik a szakma és az attitűd. Az emberekkel való kapcsolatteremtés, vagy inkább, hogy szituációhoz igazítva hogy csűrd-csavard a szavakat?
Inkább az utóbbi. Őszintén, amikor egyetemre jöttem, nem volt túl sok elképzelésem, az egyetlen célom a diplomaszerzés volt. Az alapszak elvégzése után jöttem csak rá, mi a kommunikációs szakmának az a területe, ami a leginkább érdekel. Sajnos az a fajta ember vagyok, aki nem csak nem szeret, de nem is tud tanulni. Világéletemben képtelen voltam magolni, ezért elképzelhetetlen lett volna számomra egy olyan szak, ahol évszámokat, törvényeket kellene fejből tudnom. Itt viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy azt „tanulom”, ami érdekel, az pedig köztudottan mindig jobban megy az embernek. Itt összegyúrva tudom kamatoztatni a szépirodalmi énemet és az újságírói képzésen elsajátítottakat. Például volt, hogy blogot kellett kezelnem, amelyen belül a kreativitásomat is kiélhettem, miközben mindaz, amit megtanultam az egyetemen, ezt egy kicsit szabályosabb, hivatalosabb köntösbe bújtatja. Attól függetlenül, hogy nem szeretnék újságíró lenni, ez a szak bőven adott olyan képességeket, amelyeket ettől függetlenül is tudok használni.
Fotó: Rusznák Gábor, őszi ELTEfeszt Gólyakupa
S melyek ezek a képességek, mi szeretnél lenni?
A kommunikáció szak nem kifejezetten tér ki a marketing képzésre (erre ott van a GTI), viszont van egy-két olyan szabadon választható tárgyunk, amelyeken betekintést nyerhetünk ebbe a világba is. Fel is vettem néhány ilyet, és annyira megtetszett ez a világ, hogy a szakmai gyakorlatomat egy kreatív ügynökségnél végeztem el tavaly. Tizenhat hónapot töltöttem náluk, és nagyon szerettem. A marketingnek és PR-nak olyan területére nyerhettem betekintést, ahová egyébként nem tudtam volna. Employerbrandinggel, munkáltatói márkaépítéssel foglalkoztunk, tehát a munkahelyeket igyekeztünk a leendő vagy már meglévő munkavállalók számára még vonzóbbá tenni. Ez az egyik irány, ami nagyon megtetszett, a másik pedig a reklámmarketing-reklámpszichológia világa. Egyelőre még nem vagyok biztos benne, hol fogok véglegesen elhelyezkedni, de úgy érzem, a megszerzett tapasztalat és tudás stabil mankóként szolgál majd.
Ha egyetlen, több hallgatótárs által hangoztatott gyengeséget kellene kiemelni, mikor az ELTE-t objektíven nézzük, az az, hogy a bölcsészettudományokon belül a képzés túl elméleti, és nincs elég hangsúly fektetve a gyakorlati részre, ami miatt sokszor a kérdés is felmerül: oké, hogy lesz diplomám, de hova lesz jó ez? Ahogy most elmondtad a terveidet, ez eléggé rácáfol erre…
Több csoporttársam van, akik már az alapszakos éveink alatt elhelyezkedett különböző újságoknál mint szerkesztő, újságíró, rovatvezető, esetleg főszerkesztő-helyettes. Én úgy látom, mindenki megtalálja azt a helyet, ahol lenni szeretne. Szerintem a mi szakunk sokkal gyakorlatiasabb, mint más szakok a bölcsészképzésben, hiszen kötelező részt venni egy minimum 100 órás szakmai gyakorlaton, enélkül abszolválni se tudnánk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy idén már negyedik alkalommal erősíthettem az ELTE csapatát az Educatio kiállításon. Az egyik leggyakoribb kérdés, amit ilyenkor feltesznek az embernek, hogy az adott képzéssel hol lehet a későbbiekben elhelyezkedni. Én ilyenkor csak azt szoktam mondani teljesen őszintén, hogy ez az egyik legszínesebb képzési lehetőség, hiszen a kommunikáció egy olyan dolog, amire mindig, mindenhol szükség van. A kommunikációs szakemberek jelen vannak a világ minden területén, beszéljünk akár egy autóalkatrész-gyártó cégről, egy multiról vagy kávézóról. Mondhat nekem bárki bármit, de egy olyan szaknál, ahol a hallgatók jelentős része még diplomaszerzés előtt el tud helyezkedni, nem kell attól tartania az embernek, hogy ne tudna mit kezdeni a diplomájával. Ehhez mondjuk nyilván eltökéltség és akaraterő is kell, mert lehet akármilyen gyakorlati egy képzés, a siker nem fog csak úgy az ember ölébe hullani…
Ha már gyakorlat – akár úgy érzi az ember, hogy hiányzik a szakjából, akár nem – mindig ott a HÖK, ahol ízig-vérig átélheted és részed lehet benne. Milyen képességeket igényel az ottani munka, a titulusod, melyek voltak azok a kihívások, amelyekhez fel kellett nőnöd, amit onnan profitáltál, vagy amit te tudtál adni a közegbe?
Miután 2016-ban szakos hallgatói érdekképviselő lettem, még az év decemberében felkértek a BTK HÖK Kommunikációs és Rendezvényszervező Bizottságába mint online felületekért felelős bizottsági tag. A feladatom a hírlevél szerkesztése, a Facebook-oldal és a honlap kezelése és karbantartása volt, és azt gondolom, ez jó alapokat adott ahhoz, hogy most itt legyek és hasonló feladatokat lássak el, csak már egyetemi szinten. Már nem ijedek meg egy WordPress alapú oldaltól, és azt hiszem, az eseménykommunikáció is egyre gördülékenyebben megy. Szerintem egy ilyen munkánál elengedhetetlen, hogy az ember alapvetően jó beszéd-, illetve íráskészséggel rendelkezzen, és ne ijedjen meg, ha valamiben nem olyan eredményt ér el, vagy nem olyan hatást kelt a közönségben, mint azt eredetileg szerettük volna. Fontos, hogy még olyan dolgokat is befogadható formába tudjunk önteni, ami esetleg elsőre kívül esik a saját komfortzónánkon. A legnagyobb kihívás számomra talán a Kommunikációs Bizottság koordinálása, amivel a mai napig küzdök egy kicsit, ugyanis nem tartom magam egy erős vezető jellemnek, nem tudok (és nem is feltétlen akarok) szigorú lenni, akkor sem, amikor kellene. Szerencsére a bizottság fantasztikus emberekből áll, akik segítségével sokkal könnyebben veszem az akadályokat, mint gondoltam.
A sokrétű képességhálózaton belül, amely sarkalatos részekként magába foglalja az online informatikai munkát, vagy akár az asszertivitást, ami alapvető a gördülékeny kommunikációhoz, van olyan része a munkádnak, ami a kedvencednek számít, vagy, amit kevésbé szeretsz?
A kedvencem az a fajta kommunikáció, amit a közösségi oldalakon végezhetek. Imádom, hogy sokkal közvetlenebb módon kommunikálhatok a hallgatókkal, mint mondjuk egy cégnél. Használhatom a saját nyelvezetemet, lehetek laza, közvetlen, hiszen mi is csak hallgatók vagyunk, és ezt szeretnénk éreztetni is. A másik kedvencem az eseménykommunikáció, amikor egy nagyobb rendezvényt kell beharangozni. Ez a fajta extázis onnantól kezdve, hogy megszületik a Facebook-esemény, egészen odáig tart, hogy lezajlik a rendezvény. Izgulunk, hogy milyen lesz a fogadtatása, mennyire tudjuk elérni és megfogni az embereket, aztán azon, hogy sül el a rendezvény maga. Azt már megtanultam, hogy rettentő sok múlik a kommunikáción, mind a közönség felé, mind a szervezői stábon belül.
Ugyan uralkodik a „hallgatói jófejség”, de mint rendszer, valahol a HÖK-ben is van hierarchia. Hogy néz ki nálatok a feladatadás/-kapás rendszere, a „szabad kéz” lehetősége és az együttműködés?
Erre is azt tudom mondani, hogy szerencsés helyzetben vagyok, mint nagyon sok mindenben. Előfordul, hogy Horváth Mihály, az EHÖK elnöke ellát bizonyos feladatokkal, de alapvetően bízik bennem és a szaktudásomban annyira, hogy tudom, mikor mi a jó, és mivel érdemes több időt foglalkozni, vagy mibe érdemes több energiát fektetni. Mint ahogy mondtam, a kommunikációs terület mindennel kapcsolatban áll, így együtt dolgozom – csak pár meghatározó példát említve – a szociális, külügyi és pályázatokért felelős alelnökökkel pályázási időszakban, vagy mondjuk az esélyegyenlőségi referenssel egy jótékonysági adománygyűjtés kapcsán. Mindannyian a hallgatókért dolgozunk szoros együttműködésben, így elkerülhetetlen módon kapunk feladatokat egymástól, bár ezt inkább mondanám úgy, hogy besegítünk a másiknak ott, ahol tudunk, és ahol szükséges…
Milyen tanácsot tudnál adni leendő ELTE-s egyetemistáknak, vagy bárkinek, aki ezek után megszállottan a HÖK részévé szeretne válni? Hogyan lehet bekerülni és akár elnöki pozíciókig jutni?
Én alapvetően a BTK-s helyzetekből tudok kiindulni, de azt hiszem, hogy amit most elmondok, minden karon meghatározó. Úgy gondolom, az, hogy HÖK-ös (illetve sokkal inkább jó HÖK-ös) lesz-e valakiből, elsősorban azon múlik, mennyire pörög, mennyire ambiciózus, és mennyire érdeklődik a közösség iránt. Én világéletemben az a fajta lány voltam, aki ott segített, ahol csak tudott. Gólyatáborban is odamentem az őrsvezetőimhez, hogy megkérdezzem, tudok-e valamiben segítségükre lenni. Azt hiszem, esetemben ez volt az első lépcsőfok, ekkor derült ki mások számára, hogy lehet rám számítani. Az utánpótlásképzés során aztán kiderült, mi mindennel foglalkozik tulajdonképpen a HÖK, és hogy a tagság nem csupán a gólyatáboros bulik kiváltáságát jelenti, hanem kemény, önkéntes alapon működő munka. Fontos szempont volt szerintem, mennyire lehetett számítani a segítségünkre mondjuk a diplomaosztó ünnepségen vagy egy nyílt napon. Ahhoz, hogy valaki jól érezze magát HÖK-ösként, fontos, hogy önzetlen és lelkes legyen. Anélkül nincs is értelme belevágni.
Fotó: Rusznák Gábor
Az már világos, miért szeretsz a HÖK-ben dolgozni, de ha az egész ELTE-s életedet nézzük, mi az az indok, amiért azt mondod, hiába állsz az alma mater ugródeszkájának végén, annyira szeretsz itt lenni, hogy legszívesebben nem is ugranál ki innen?
Amikor ide jöttem, nem ismertem senkit, nem jöttek velem emberek a múltamból. Úgy voltam vele, új életet kezdhetek, mindent tiszta lappal. Itt változtam talán a legtöbbet életem során, itt váltam azzá, aki most vagyok, és akire végre büszkén tudok gondolni. Itt nem ítélnek el azért, mert piros a hajad (mint amilyen az enyém is volt, mielőtt kipróbáltam az összes létező színt). Nem számít, hogyan öltözködsz, van-e tetkód, senkit nem érdekel, ki voltál a korábban, csak az számít, aki vagy. Azt tapasztalom, ez az a hely, ahol mindenki önmaga lehet, hiszen van legalább egy olyan közös kapocs (a bölcsészkar maga), ami miatt már lesz legalább egy közös témájuk egy beszélgetéshez, és senki nem fog rájuk ferdén nézni, mert bölcsészek. Ez az a hely, ahol én is megtaláltam önmagam, ahol jó lenni, ahol olyan embereket ismerhettem meg, akikért örökre hálás leszek, és ahol mindig lelkesedhetek valami iránt. Hiszen a lelkesedés az egyik motor, ami előrevisz, és segít abban, hogy ne merüljek el a világ monotonitásában, mert mindig hajt az új iránti kíváncsiság és a kihívás. Szeretem az ELTE-t, mert szeretem azt, aki itt lettem.
Kiemelt kép: Kovács Viki
