Megjelent a Társadalmi Riport legújabb kötete, mely 22 tanulmányon keresztül mutatja be az elmúlt időszak társadalmi-gazdasági folyamatait.
A TÁRKI Háztartás Monitor Vizsgálat legutóbbi adatbázisa, korábbi idősorok, aktuális empirikus vizsgálatok anyagai és mindezek társadalompolitikai és szociálpolitikai összefüggései adják a kötet munícióját – írják a szerkesztők. Olvashatunk elemzést a növekvő elvándorlásról, az oktatás helyzetéről, a magyar versenyképességről és a lakáspiacról is. Mi most négy esszé tartalmát ismertetjük.
A magyar társadalom „jövősokkos” állapotban van
„Mennyire állnak a diákok a tantervi reformok középpontjában?” – teszi fel a kérdést Lannert Judit oktatáskutató „Nem gyermeknek való vidék” című tanulmányában. A válasz kikövetkeztethető a címből. A szakember szerint a magyar iskola legfőbb problémája, hogy túl sok ismeretet akar átadni rövid idő alatt, ezért az elmélyült megértés helyett a magolás válik a fő tanulási technikává, vagyis a magyar diák ugyan sokat tanul, de keveset tud. A nehézségek pontosan szemléltethetők a matematikatanítás helyzetén keresztül. A kiindulási pont az, hogy a diákok nagy része eleve nem szereti a matematikát, nem érzi úgy, hogy az órán tanultakat majd később hasznosítani tudja. Habár a problémák megoldására nyitottak, nem elég kitartóak, a nehezebb feladatokba inkább bele sem kezdenek. Az eredményesség viszont javarészt a helyesen megválasztott tanulási stratégián és a motiváltságon múlik, így aztán hiába töltenek a magyar tanulók négyszer (!) annyi időt a házi feladatok elkészítésével, mint amennyi matekórájuk az iskolában van, mégsem jutnak előrébb.
A nem hatékony tanulást tükrözik vissza a PISA-teszteken elért helyezéseink is: digitális szövegértésben és problémamegoldásban az utolsó helyen állunk az európai országok között. Különösen szomorú ez annak tudatában, hogy ezt a két kompetenciát ma már szinte egyetlen munkavállaló sem nélkülözheti. Sokan várnak e téren javulást az iskolákban egyre inkább terjedő „okos” eszközöktől. Egy 2016-ban végzett magyar kísérlet azonban azt az eredményt hozta, hogy a digitális eszközöknek kizárólag akkor van termékeny szerepük az oktatásban, ha a pedagógus arra használja őket, hogy aktivizálja velük a diákokat; amennyiben frontális módszerrel tanít, tehát az óra tanárközpontú, a digitális eszközök alkalmazásának nincs haszna.
A felnőttkori tanulás terén is visszaesést diagnosztizáltak. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatása alapján megállapítható, hogy a jelenleg nem tanuló felnőtt lakosság kétharmada akkor sem lenne hajlandó részt venni valamilyen képzésben, ha lehetősége nyílna rá. Ez az attitűd remekül megmutatja a magolásra és ismeretközpontú tantervekre épülő iskola romboló hatását: noha nyilván a többség tisztában van azzal, hogy a korábban szerzett tudása mára elavult, mégsem akar senki visszaülni a megutált iskolapadba.
A közvélemény-kutatások során többször rákérdeztek arra is, hogy mit tartanak az emberek az iskola legfontosabb feladatának. Az elmúlt 28 évben szinte mindig a fegyelemre és rendre nevelést, valamint egy jó szakma elsajátítását tartották elengedhetetlennek a válaszadók. A játékot a legkevésbé fontos tevékenységek közé sorolták, holott az új kihívásoknak való megfelelni tudás egyik kulcseleme a játékkal is fejleszthető kreativitás. A magyar társadalom – Alvin Toffler jövőkutató szavaival élve – „jövősokkos” állapotban van: ha tehetné, megállítaná az idő kerekét, és a fiatalok jövőjeként legszívesebben saját múltját képzelné el – zárja az írását Lannert.
Az iskolázottság kulcsfontosságú a munkaerő-piaci sikerességet illetően
Medgyesi Márton azt vizsgálta meg, hogy a gazdasági válság és az azt követő időszak munkaerő-piaci nehézségei hogyan érintették a 15-29 éves korosztályt.
Az egyik leggyakrabban használt mutató azoknak az arányát jeleníti meg, akik sem foglalkoztatásban, sem oktatásban nem vesznek részt (NEET = Not in Education, Employment, or Training). A válság idején a legtöbb EU-tagországban nőtt ez a mutató, a legmagasabb Görögországban volt (27%), csak néhány olyan tagállam említhető, ahol nem emelkedett (pl. Ausztria, Svédország). 2011 és 2014 között a dél-európai országokban tovább nőtt a fiatalok munkanélkülisége, míg a balti államokban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon csökkent. Bonyolítja a helyzetet, hogy az alkalmazásban lévő fiatalok közül sokan alacsony fizetést és kevéssé érdekes karrierlehetőségeket kínáló állásokban dolgoznak. Az utóbbi időben egyre magasabb a határozott idejű szerződéssel vagy részmunkaidőben foglalkoztatottak száma (különösen Spanyolországban, Horvátországban, Hollandiában és Dániában), világos azonban, hogy ezek a munkaformák nem nyújtanak megfelelő anyagi biztonságot.
A fiatalok helyzete és a szüleik státusa közötti összefüggéseket megfigyelvén kijelenthető, hogy a családi háttér nagy mértékben meghatározza az egyén sebezhetőségét egy gazdasági válság idején. A magas társadalmi státusú szülők anyagi, kulturális és kapcsolati tőke átadásával jelentősen befolyásolhatják gyerekeik esélyeit. Az alacsony jövedelmű családok számára viszont a tanszerek megvásárlása is gondot okozhat. Márpedig az iskolázottság a munkaerő-piaci sikeresség kulcsfontosságú meghatározója, jól példázza ezt az is, hogy a gazdasági válság hatása is erősebb volt az alacsony iskolai végzettségű fiatalok körében.
A magánegészségügy már nem a gazdagok luxusa
A magánegészségügyi rendszer kiépüléséről Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház korábbi operatív igazgatója közölt tanulmányt.
2016-ban a magyar kormány a GDP 5,2%-át költötte egészségügyi kiadásokra (az OECD-átlag 7,8%). Ugyan lakásrendelők már évtizedekkel ezelőtt is léteztek, a rendszerváltás után pedig megjelentek az első komplex ellátást nyújtó intézmények (pl. Kaáli Intézet, Budai Egészségközpont), a magánegészségügy csak az utóbbi években állt össze rendszerré, leginkább az egyre romló színvonalú állami ellátásnak köszönhetően. A magyarok évente, fejenként 200 000 forint körüli összeget költenek egészségügyi kiadásokra, legtöbbet járóbeteg-ellátásra. A magánorvoshoz forduló páciensek jelentős része 45 évesnél fiatalabb, dolgozó nő, általában családanya.
A magánellátásokkal kapcsolatos elvárások három csoportba sorolhatók: a legfontosabb az időfaktor, hiszen senki sem akar hosszú hetekre kiesni a munkából. A második helyre a személyességet, a harmadikra pedig az átlátható finanszírozást sorolták a megkérdezettek. Megállapítható, hogy az életet veszélyeztető betegségeket ellátó szakmák (pl. onkológia, szívsebészet, traumatológia) nem piacosodtak. A piacosodott szakterületek közé tartozik a fogászat, a szülészet-nőgyógyászat, a plasztikai sebészet, a szemészet és a bőrgyógyászat. A legtöbb beavatkozást egynapos sebészet keretében végzik. Magánkórházi ellátás ma a szülészetben, nőgyógyászatban, sebészetben, ortopédiában, szemészetben, belgyógyászatban, urológiában, fül-orr-gégészetben, gasztroenterológiában vehető igénybe. A hosszabb magánkórházi tartózkodást igénylő műtétek ára 500 000 forintnál kezdődik.
A legnagyobb és legtisztábban működő magánegészségügyi szolgáltatókat tömörítő Primus Egyesület becslése szerint a piac évi 4-5%-kal bővül, és 2019-re eléri az 1100 milliárd forintot. A magánegészségügy egyre erősebb elszívó hatással bír, de jelenleg az itt dolgozók többsége még nem adta fel az állami ellátásbeli főállását, hanem délutánonként, vagy a szabadnapján dolgozik magánrendelőben. Ezeken a helyeken szerzett betegközpontú tapasztalataikat azonban nem tudják beépíteni az állami munkahelyükön fennálló merev rendszerbe, ezért folyamatosan nő a feszültség az ingázók és az állami alkalmazottak között. A szerző szerint az egészségügyben hamarosan elkezdődik a „belföldi kivonulás” időszaka: az orvosok és az ápolók külföldre távozása lelassul, a kórházi dolgozók az elérhető karrierút és a jól felszerelt intézmények miatt az állami egészségügyből tömegesen távoznak majd a magánszektorba.
A magyar lakosság egyharmada él az európainak megfelelő életszínvonalon
A magyar társadalom régóta vágyik az európai életkörülmények utolérésére. Kolosi Tamás és Szivós Péter azt boncolgatja a Társadalmi Riport egyik elemzésében, hogy vajon közelebb kerültünk-e ehhez a vágyott célhoz a rendszerváltás óta eltelt években. Ausztria, Portugália, Lengyelország és Románia adatait hasonlították össze a mieinkkel.
A magyar lakosság egyharmada él az európainak megfelelő életszínvonalon, közel egyharmada pedig tartósan leszakadt Európától. A nemzetközi értékkutatás azt mutatja, hogy gondolkodásunk a gazdasági fejlettségünkhöz képest zártabb, időben is csak lassan változik. Keller Tamás Magyarország helyét a világ értéktérképén vizsgálva megállapítja, hogy az ország szekularizáltabb és nyitottabb lett, de még ma is közelebb állunk a kelet-európai, mint a közép-európai modellhez.
A rendszerváltás után a 15 uniós ország GDP-jének 44,7%-án álltunk, 2016-ra pedig elértük ezen országok átlagának 62,7%-át, vagyis a közeledés egyértelmű, ugyanakkor az is megállapítható, hogy mind Ausztriához, mind Portugáliához nagyon lassan zárkózunk fel, Románia egyre inkább megközelít, Lengyelország pedig le is hagyott bennünket. A vizsgált országok közül a legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenség Portugáliában van, majd Románia, Lengyelország és Magyarország következik, a legkisebb Ausztriában. A születéskor várható élettartam Romániában a legalacsonyabb (75 év), míg Magyarországon 76 év, Ausztriában pedig 81. Lengyelország ma már a legtöbb mutatóban előttünk jár, sőt Románia is nagyobb dinamikát mutat, mint Magyarország. Összességében elmondható, hogy Ausztria őrzi történelmi előnyét, mely különböző mutatókban 20-25 évre tehető, ugyanakkor Portugáliával szembeni hátrányunk csökkent, 10 éven belül utolérhetjük a legkevésbé fejlett nyugat-európai országokat.
Forrás: Kolosi Tamás – Tóth István György: Társadalmi riport – 2018, Tárki, 2018
Képek: osu.edu, MTI, Shutterstock
