Az ELTE Alumni által szervezett ELTE Sikerek következő állomására ültem be az ÁJK campusára. A sorozat keretein belül olyan professzorok és kutatók előadásait hallhatjuk, akik sok év elteltével a diplomájuk megszerzése után igen sikeres karriert tudhatnak maguk mögött. Október 10-én, szerdán se volt ez másképp, Freund Tamás neurobiológus tartott előadást az Aula Magnában.
Freund Tamás 1979-ben került az ELTE Természettudományi Karára, biológia szakra. Ezzel párhuzamosan egyébként a SOTE Anatómiai Intézetében TDK-zott. Akkoriban az ELTE-n nemigen foglalkozott senki neurobiológiával, ezért volt kénytelen megkeresni az ugyancsak ELTE-n végzett Somogyi Pétert az említett intézetben, aki tárt karokkal fogadta őt.
Habár az ELTE Sikerek főként az életútról és a történetekről szól, ebben az előadásban a szakmaiság kicsit nagyobb szerepet kapott. A rövid bevezetés után megjelent egy diasor, és földrajzosként azt gondoltam magamban, hogy ezt biztos, hogy nem fogom érteni. Szerencsére nem így történt, az előadás továbbra is izgalmas és érdekes maradt.
Freund Tamás fő kutatási területe tehát a neurobiológia, így az előadás ebben a témában zajlott tovább.
Az agykéreg a legmagasabb rendű idegműködések központja, funkcióit kb. 100 milliárd idegsejt segítségével hajtja végre. Ilyen funkciók közé tartozik például a tanulás, a memória, a tudatos érzékelés, a különböző behatások felfogása – és még sorolhatnánk.
Ez a 100 milliárd még sejtek között is rengeteg, nem beszélve arról, hogy egy idegsejt nagyjából 10 vagy akár 100 ezer másik sejttel tud kapcsolatot tartani, míg egy májsejt talán csak 10-12-vel.
Az idegsejtek bizonyos nyúlványain tüskék találhatók. Ha megszámoljuk ezeket a tüskéket, akkor megtudjuk, hogy a vizsgált sejtnek hozzávetőlegesen hány másik sejt küld információt. Ezek a tüskék azok, amelyek felelnek a kommunikációért.
Ám az információt nem csak fogadni kell: az idegsejtek vékonyabb nyúlványain olyan „érzékelők” foglalnak helyet, amelyek az ingerületek továbbküldéséért felelnek. Egy ilyen adó és fogadó kapcsolódási pontját nevezzük szinapszisnak. Ezek a szinapszisok nem állandó erősségűek, illetve egy emlék beégetéséhez nem csupán egy idegsejt kell, hanem sok száz millió.
Mind tudjuk, hogy vannak dolgok, amelyekre jobban emlékszünk, és vannak olyanok, amelyekre kevésbé. Na de a sejtek szintjén mi befolyásolja egy emlék megmaradását? Mitől lesz erősebb egy szinapszis?
Erős szinapszisról akkor beszélünk, ha az adó és a fogadó sejt közel egyszerre sül ki. A „közel egyszerre” természetesen elég szubjektív, itt 2-3 milliszekundumról beszélünk, tehát igen fontos a precizitás. Minél pontosabbak az idegsejtek, annál maradandóbb lesz az a bizonyos emlék. Természetesen ezeket az idegsejteteket is koordinálja valami, mégpedig a gátlósejtek. A gátlósejtek arra törekednek, hogy az idegsejtek a lehető legprecízebben működjenek, hiszen fontos, hogy jól megőrizzünk egy érzést, emléket.
A gátló- és idegsejtek működését egy egész jó ábrán mutatták be nekünk. Képzeljünk el 4 egy helyben úszó embert, alattuk pedig egy négykarú polipot. A vízben lubickoló emberek feltételezhetően nem egyszerre vesznek levegőt, ám abban a pillanatban, ahogy a polip megfogja, és a víz alá húzza őket, a merülés előtt egyszerre fognak levegőt venni. Nagyjából így lehet elképzelni az idegsejtek és a gátlósejtek működését. Az idegsejtek a vízben úszkáló emberek, a gátlósejtek a polipok, amelyek szabályozzák, hogy mikor vegyenek levegőt (vagyis hogy mikor süljenek ki).
Ezeket a polipokat azonban még nagyobb polipok is szabályozzák, tudományos nevükön a mediális szektumban lévő idegsejtek. Ők azok a sejtek, amelyek ritmust adnak az egésznek. Ezek a szuperpolipként működő agyi központok rendkívül hatékonyan befolyásolják az idegsejtek működését. Érzelmekről, motivációkról, általános élettani állapotokról szállítanak információkat.
„Érzelmeink, motivációink, több ezer éves kulturális örökségünk együttesen a belső világunkat jelentik.”
Kicsit visszatérve a narratív hangvételre (olvassátok ezt most Morgan Freeman hangjával a fejetekben): „Ezek után az előadás átment egy kevésbé tudományos irányba…”
A témakörön belül maradva: az információrobbanás, a globalizáció rengeteg problémát felvet.
Tegyük fel, hogy beadandót kell írnunk, ám a témához nincs elég információnk. Az első dolgunk természetesen az lesz, hogy felcsapjuk az internetet, és elkezdünk kutakodni. Ám egy kicsit Facebook-függők vagyunk, és a Google Scholarral együtt megnyitjuk azt is, de még mielőtt bármit is beírnánk a Scholar keresőjébe, már el is vesztünk egy facebookos Te milyen ízű palacsinta lennél? című kvízben.
Az állandó internetezés tehát csak felületes információszerzést biztosít, nagyon nehéz elmélyülnünk egy adott témában, hiszen mindvégig csak egy kattintásra van a közösségi média, a folyamatos információ, a reklámdömping pedig könnyen kizökkenthet minket.
Közhely, de az internet nagyon nagy vetélytársa lett a tényleges személyes kapcsolatoknak. Talán erről nem is kell beszélnem, hiszen már rengetegszer hallottuk, az viszont tényleg ijesztő, hogy a Messengeren mennyire korlátozottan tudjuk csak kifejezni az érzéseinket. Természetesen az emojik tárháza egyre csak bővül, ám egyik sem lesz képes arra, hogy pontosan leírja azt, hogy mit is érzünk igazán. Ez az egész azt eredményezi, hogy szépen lassan elfelejtünk személyesen kommunikálni, egyre inkább félni fogunk az első randiktól, hiszen a kiszemelttel előtte főként csak a Messengeren beszélgettünk, és alig láttuk vagy hallottuk egymást. Lehet, hogy meg se fogjuk ismerni, amikor először megyünk el kávézni vele.
Az internetes kommunikáció leszoktatja az embereket arról, hogy megtanulják érzelmi kontextusba helyezni a mondanivalójukat. Az internetfüggőség valós agyi elváltozásokat okoz, hasonlít a drogfüggéshez.
Az internetaddikciónak 3 fontosabb és számunkra is érzékelhető tünete van.
- Obszesszió: álmodozás, fantáziálás, visszatérő gondolatok az internethasználatról.
- Elhanyagolás: a mindennapi teendők, szükségletek, kapcsolatok elhanyagolása az internet miatt.
- Kontrollzavar: az internetezéssel töltött idő kontrollálásának nehézsége.
Az örömérzésért a dopamin felel. Dopaminfelszabadulás alapesetben étkezés, szexuális aktus vagy valami komolyabb sikerélmény után következik be, ám az emberek rájöttek, hogy dopamint nemcsak akkor szabadít fel a szervezetük, ha ötös lesz a szakdolgozatvédésük, hanem akkor is, ha például megisznak egy korsó sört, esetleg kábítószert használnak.
Az örömérzet természetesen jó a szervezetünknek, ám ha túl gyakran szabadul fel bennünk dopamin, az ezért felelős receptorok előbb-utóbb elkopnak, és ami azelőtt elég volt a dopaminfelszabaduláshoz, az később már nem lesz az.
Freund Tamás kiemelte, mennyire fontos az alkotás, a közösségben való értékteremtés, mint például a csapatsportok, a kóruséneklés, a színjátszókörök, a filmklubok vagy épp a költői estek.
A professzor úr maga is rengeteg kórusban énekelt már, az Anatómiai Intézetben is alapítottak egyet. Az ő nevük egyébként később Hullamosó Kórus lett, mert már csak a boncteremben tudtak helyet találni a gyakorlásra.
„A zene rendeltetése belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.”
Habár az ELTE Sikerek sorozat eddigi előadásaival ellentétben ez most kevésbé szólt a személyes életútról, szerintem jobb is volt így, nagyon jól éreztem magam!
