Évszázadokon át nem okozott lelki terhet, és nem is volt ciki az a jelenség, ami a szakemberek szerint mára számos pszichológiai betegség kiváltója lett, és meg is szóljuk egymást miatta. A mamahotelben lakni, ahogy mondják, igazán megosztó. Vajon milyen előnyei és veszélyi lehetnek ennek a helyzetnek? Cikkünk információi alapjául a 24.hu szolgál.
Egyetemistaként még természetes, hogy a szüleink hajlékába térünk haza nap mint nap, de már több évtizede az a társadalmi norma, hogy a gyerek egy ponton elválik az ősöktől. A II. világháború után az iparosodásnak köszönhetően oda kellett költözni a fiataloknak, ahol volt munka, így tehát az első szétszakadást a kényszer szülte. Ezután megszilárdult a tendencia: aki felnőtt, nem, vagy csak ritkán él a szüleivel párkapcsolata helyett, ha ez mégis megesik, az rögtön kérdéseket vet föl.
Kényszer és kényelem
Az, hogy minél fogva alakulhat ki egy ilyen helyzet, számos okra vezethető vissza: így éri meg, így kényelmes, vagy ezt akarta egyik-másik fél vagy mindkettő.
A lényeg ugyanaz: ha 40 éves koráig a gyermek nem szakad le, nem lesz önálló, akkor valószínűleg már soha nem is fog ez bekövetkezni – legalábbis így tartják a szakemberek.
Önálló, de egy háztartásban?
Azt fontos leszögezni, hogy az elszakadás nem a fizikai világban következik be: a lakhely csupán egy dolog. Több száz kilométer távolságból is lehet függőségnek megélni a szülő-gyerek kapcsolatot, és egy háztartáson belül is lehet önálló a család fiatalabb tagja. A kulcs valójában abban rejlik, hogyan kezelik egymást az érintett felek. Ha külön otthonokban élnek, ám a gyermek döntéseit és ezáltal az életét a szülő irányítja, akkor édeskevés volt a költözés, az elszakadás nem történt meg, ellenben, ha szomszéd szobákba térnek nyugovóra, de a gyerek teljes értékű tagja a családnak, és a munkából, a felelősségből ugyanúgy kiveszi a részét, mint az idősebbek, akkor bízhatunk abban, hogy valójában önálló.
De miért nem költözik el?
Az anyagi indíttatásokon túl (egy albérletet költséges fenntartani) rengeteg lelki tényező is állhat a jelenség mögött. Szülők részéről gyakori az az élmény, hogy a gyerek 20-25 éves kora után szembesülnek az érzéssel: egyedül maradtunk, mit kezdjünk az életünkkel? Az addig olyan nagy motivációt adó erő, a gyerek felnevelése a semmivé lesz, új célok és új örömök után kell nézniük. Ilyen szempontból az egykéknek és a legkisebb testvéreknek a legnehezebb a dolga. Valójában a szülők felelőssége hatalmas abban, hogy a gyerek hogyan éli meg a felnőtté válást, ha ez bizonytalansággal és a felelősségek túlértékelésével párosul, akkor nem lesz gördülékeny a folyamat.
Az el nem szakadás káros hatásai
Ha a szülő viselkedésével gyerekszerepbe zárja csemetéjét, vagy éppen a gyerek igyekszik az anyja szoknyája alatt maradni, az súlyos lelki következményeket hozhat magával. Párkapcsolati problémák alakulhatnak ki, személyiségzavar és általános félelem a jövőtől, és persze eközben elvész az élet egyik nagy örömforrása: a függetlenség érzete.
