Elkészült a HÖOK 2012-es, a magyar felsőoktatási hallgatók szociális helyzetét vizsgáló kérdőívének összesítése, az eredmények pedig sokhelyütt meglehetősen rossz képet mutatnak.
A HÖOK célja a hallgatók szociális helyzetének lehető legkomplexebb módon történő mérése volt, így leginkább a lakhatással, a jövedelmekkel és a kiadásokkal foglalkozó kérdéseken alapult az az online kérdőív, amelyet több mint 3000 (köztük 625 ELTE-s) hallgató töltött ki.
Jelzésértékű eredmények leginkább a jövedelmekkel kapcsolatos kérdéseknél jelentkeztek: a kérdőív értékelése szerint a hallgatók túlnyomó része objektív nézőpontból is szerény vagy kifejezetten nehéz anyagi helyzettel rendelkezik. A helyzet csak azért nem rosszabb még ennél is, mert viszonylag nagy részük a tanulmányok melletti munkavállalással, illetve szülői vagy rokoni támogatással ki tudja egészíteni a forrásait annyira, hogy az ne veszélyeztesse a tanulmányait.
A válaszadók 60%-a részesül valamilyen ösztöndíjban (tanulmányi ösztöndíj, Bursa Hungarica, rendszeres szociális ösztöndíj, köztársasági ösztöndíj vagy más ösztöndíj), de ezek átlagos összege mindössze 15 ezer forint. A jogszabályi minimum 6000 forint, ennek ellenére van olyan, aki 2500 forintot kap ösztöndíjként – ez manapság sokszor egyetlen tankönyvre sem elég, így nem nehéz belátni, hogy ez az összeg legfeljebb jelképes támogatásnak tekinthető- . Ugyanez a jelképesség ráadásul a szociális támogatásnál is megjelenik, amelynek összege 1200(!) forinttól 46 ezerig terjed. Átlagosan 16 ezer forint támogatást kapnak havonta a szociálisan rászoruló hallgatók, de vannak olyanok is, akik havonta 200 ezer forintos közéleti, tudományos, vagy szakmai ösztöndíjban részesülnek.
A hallgatók közel fele dolgozik tanulmányai mellett – nagy részük csak alkalmi munkát végez –, és kétötöde rendelkezik valamilyen saját keresetből származó jövedelemmel. Nappalis hallgatóknál értelemszerűen a munkát vállaló diákok aránya jóval alacsonyabb (35%), mint a levelezősöknél, ahol 88,6%-nak van állása. A válaszadók 39%-a dolgozik létfenntartási okból, 26%-a pedig azért, hogy enyhítse a szülőkre, családra nehezedő terhet. Magasabb életszínvonal elérése, vagy valamilyen nagyobb kiadás, esetleg szakmai tapasztalatszerzés végett mindössze 31% megy el dolgozni – ők azok, akik nincsenek rákényszerülve. A 65%-os többségnek azonban nincs választási lehetősége – és nem biztos, hogy ők akkor is folytatnák az egyetem melletti munkát, ha a képzésükhöz szükséges pénzt máshonnan is elő tudnák teremteni. Arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz összeegyeztetni a tanulást a munkával, a hallgatók 25%-a a legnagyobb nehézséget jelölte meg.
És hogy mennyi pénzből gazdálkodik egy átlagos magyar egyetemista? A válaszadók egyötöde 20 ezer forintnál is kevesebből kell, hogy kijöjjön minden hónapban, 55% pedig 40 ezerrel gazdálkodhat. Ebből kell költeniük utazásra, étkezésre, szórakozásra, ruházkodásra. A kérdésre, hogy mennyivel kellene csökkennie az anyagi forrásoknak ahhoz, hogy a megélhetésük nehézségbe ütközzön, többen szöveges válaszokat is adtak, és túlnyomó többségben voltak azok, akik szerint „ezt már nincs hova csökkenteni”, vagy aki „jelenleg is nehézségekbe ütközik”.
A HÖOK elsődleges célja a felméréssel a hallgatók helyzetének megismerése volt, de ezek az adatok a felsőoktatási törvény megvitatásánál és a követelések indoklásánál is hasznosak lehetnek: nem nehéz belátni, hogy a keretszámok csökkenése, és a költségtérítéssel vagy a diákhitel felvételével járó anyagi terhek növekedése milyen hatással lehet például a munkára kényszerülő egyetemisták arányára. A felsőoktatás minőségét az pedig semmiképp nem emeli, ha például a nappali tagozatos hallgatók kénytelenek a tanulás és a munka között egyensúlyozni, mert másképp nem tudják előteremteni tanulmányaik költségeit.
A kérdőív részletes eredménye itt található.
