Ferencz Norbert „Pumukli”, az ELTE szociális munka szakos hallgatója nyilatkozott lapunknak. Norbertet három év próbaidőre bocsátotta a bíróság, miután egy tüntetésen kukázásra biztatott.
Így, visszatekintve másképp csinálnád a márciusi tüntetést?
Nem. A szakma egyértelműen kiállt mellettem, és ez megerősített abban, hogy jó, amit csinálok. Az, hogy első fokon bűnösnek talált a bíróság, nem befolyásolja a nézeteimet, tehát ugyanígy csinálnám meg ezt a tüntetést.
Hátráltatja a próbaidő az általad folytatott radikális szociális tevékenységet?
Természetesen gátolja, hiszen hasonló cselekményt három évig most nem nagyon követhetnék el. Valamilyen szinten gúzsba kötötték a kezem. Ezt néha sajnos észre is veszem magamon, nyilatkozatokban például jóval megfontoltabbnak kell lennem, nehogy valakit véletlenül kukázásra buzdítsak a sajtón keresztül. Azt azonban továbbra is fenntartom, hogy álláspontom nemcsak szakmailag, de emberileg is érthető és védhető.
És jogilag védhető? Fellebbeztetek, nyilván azt gondoljátok, hogy igen.
Hasonló ítéletet várunk másodfokon is. De ha nem is Magyarországon, külföldön, a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon szerintem lehetőségünk lesz bebizonyítani az igazunkat. Ez egy emberjogi kérdés. Az, hogy nálunk bűncselekménynek számít, ha egy szociális munkás csoport (Új Szemlélet) felhívja a figyelmet egy ombudsman szerint is alkotmányossági aggályokat felvető helyi rendelkezésre, egész egyszerűen politikai abszurd. Külföldre akkor fordulunk, ha nem mentenek föl. Ha pedig fölmentenek, az ismét csak a mi igazunkat mutatja, és ez nagyon nem mindegy az ügy szempontjából.
Mi lesz akkor a kifogásolt jogszabállyal?
Ez magának a rendelkezésnek az értelmetlenségét is mutatná. De ami még fontosabb, tömeges méretekben indíthatna el hasonló civil akciókat.
Hogyan határoznád meg röviden a radikális szociális munkát?
Három dologból jön össze. Első eleme egy radikális rendszerszemlélet. Ez a fajta szociális munka az elnyomás gyökerekben rejlő, társadalmi-gazdasági struktúrából eredő okait keresi. A hajléktalanság kérdésében például nem azzal kezdünk foglalkozni, hogy sok a szenvedélybeteg, hanem hogy kevés a lakás, tehát lakásszegénység van Magyarországon. A második része a szociális munka egy komplex felfogása. A szocmunka alapvetően három módszerrel dolgozik, egyéni esetkezeléssel, a csoportmunkával és a közösségi szociális munkával. A radikális irányzat szerint ezeket nem szabad élesen elhatárolni egymástól, egyszerre kell tevékenykedni mindhárom területen. A mai ellátórendszer erősen egyénközpontú, a családsegítésnél működik a csoportszemlélet, a közösségi megoldások gyakorlatilag teljesen hiányoznak. A harmadik fontos rész pedig az, amit én a kritikai tudat fejlesztésének szoktam hívni. Ez gyakorlati szinten azt jelenti, hogy ne haladjunk el semmi fölött anélkül, hogy feltennénk a miért kérdését. Vannak társadalmi evidenciák, megkérdőjelezetlen dolgok, amik felett naponta átsiklunk. Ezt jól szemlélteti a család példája. Ugye azt gondoljuk, hogy ez patriarchális, kétnemű és monogám, pedig jobban belegondolva a modell egyik összetevője sem egyértelmű, nem természeti tény.
A radikális jelzőről Tarlós István augusztusi kijelentése jutott eszembe, mely szerint a budapesti hajléktalanok radikalizálódtak. Mire gondolhatott a főpolgármester?
Ezt én ijesztgetésnek, hangulatkeltésnek gondolom. Ha a hajléktalanok valóban radikalizálódtak volna, akkor ők maguk is jóval többet tiltakoznának. Valóban elég nagy társadalmi rétegekre jellemző a politikai radikalizáció, paradox módon ebből pont azok a csoportok maradtak ki, akik a leginkább elszenvedői a válságnak. Gondolok itt a magyarországi cigányságra, vagy éppen a hajléktalanokra.
Utcai szociális munkás tapasztalataid is vannak. Mi az, amit sem a közbeszédből, sem a szakirodalomból nem tanulhatunk meg a hajléktalanokról?
A legjellemzőbbek talán a periféria lakóira jellemző kreatív túlélési módszerek. A személyes találkozás, a hajléktalan saját környezetében lefolytatott őszinte beszélgetések az embertelen lét olyan mélységeit hozzák felszínre, ami még a felkészült szocmunkásokat is meglepi. Láttunk például olyat, aki a galamboknak dobált száraz kenyeret próbálta felszedni, hogy élelemhez jusson. Azt gondolom, hatalmas szegénységi bizonyítványt állít ki az egész társadalomról az a tény, hogy a 21. században egy embertársunknak galambokkal kell küzdenie a túlélésért. Ugyanő mesélte, hogy egyszer komolyan fontolgatta a pocsolyából ivás lehetőségét. Aztán ott van az a helyzet, amikor valakinek meghal egy korábbi gondozottja. Azt gondolom, hogy ezek az intim momentumok emberi épülésünket és szakmai tudatosulásunkat szolgálják, felnyitják a szemünket és leleplezik előttünk a társadalmunkban uralkodó, és tovább aligha tartható egyenlőtlenségeket. A szakma pedig nagyon sokat érhet el. Mindent elárul például, hogy Kocsis Máté a decemberben életbe lépő szörnyű jogszabállyal egy időben jótékonysági koncertet is szervez a hajléktalanokért. A kommunikációján is változtatott, a hajléktalanok megregulázása helyett a fagyhalál elkerüléséről beszél. Ez persze erősen demagóg beszédmód, hiszen azt sugallja, a másik oldal a hajléktalanok fagyhalálát kívánja. Ez nem igaz, mi az emberi önrendelkezés mellett álltunk és állunk ki.
Ezeket a változásokat a márciusihoz hasonló akciók sikereként fogod fel?
Nem hiszem, hogy ekkora rendezvények el tudnának dönteni ilyen fajsúlyú dolgokat. Mi megpróbáltuk felhívni az emberek figyelmét egy elnyomott réteg helyzetére. Ez talán sikerült, de innentől már a társadalmon fog múlni minden.
Az ítélet kihirdetése előtt a bírónő megdicsért kiállásodért. Hogy értékeled ezt a gesztust?
Igazából az egész szociális munkás szakmát érte a dicséret. Ha jól emlékszem, úgy fogalmazott, hogy le a kalappal önök előtt. Nem individualizált tehát, amit én nagyon helyesnek tartok, mert bár egyedül engem idéztek be a bíróságra, valójában egy egész szakma ült a vádlottak padján. Ugyanakkor kicsit olyan érzésem volt, mint egy gyengébb feleletnél, amikor a tanár azt mondja, jó volt fiam, de azért jöjjön legközelebb is. Az ítélet felől nézve nehéz nem lesajnálásként értékelni a magasztaló szavakat.
[DOBOZ SZOVEG=” Other Side
A hajléktalanok kriminalizálása ellen felszólaló civilek mellett vessünk egy pillantást azok érvrendszerére is, akik Kocsis Máté rendeletei mögött sorakoznak fel! Ilyen a Szabad Nemzet Egyesület, mely egyenesen Józsefváros szabadságharcaként emlegeti az elmúlt hónapok történéseit. A nemzeti lokálpatrióta szervezet egyik fő tevékenységi területe a hajléktalankérdés, aktivistáik foglalkoznak még köztéri emlékművek (Horthy, Turul, Wass Albert) tisztításával, anarchista falragaszok eltávolításával és spontán szemétszedéssel.
Az egyesület elnöke kérdésemre megerősítette, egyetértenek a kukázás büntetésével, bár szerinte egy ilyen rendelet feladata nem a nyomor felszámolása, hanem annak elősegítése, „hogy a közösség újra birtokba vehesse utcáit, tereit, parkjait.” Elszaszer T. Csörsz szerint „a fedél nélküliek számára sem jó az, hogy abnormális, sokszor deviáns életvitelüket a társadalom elfogadja, ilyenformán konzerválja.” A hajléktalanok szállókba kényszerítése a Szabad Nemzet szerint elsősorban közegészségügyi kérdés, azt azonban nem tartják jó ötletnek, hogy a budapesti lakásállomány a vidéki hajléktalanok előtt is megnyíljon. „A prioritás az kellene, hogy legyen, hogy az önkormányzat megadja az első esélyt az új generációnak, csak ezután adhatna újabb esélyt azoknak, akiknek az életük sajnálatos okokból már kisiklott” – mondta Elszaszer. A Ferencz Norbert ügyében született ítéletet nem kívánta kommentálni az egyesület vezetője – mint mondta, „nincs mit kommentálni azon, ami a törvényesség talaján áll” -, azonban nem rejtette véka alá az anarchista jellegű megmozdulások szervezőiről alkotott véleményét, akik „a hajléktalanok deviáns csoportjaihoz hasonlatosan szembeszegülnek a társadalom és a törvényes rend értékeivel.””]
Teczár Szilárd
ELTE Online
Fotók: Bagi László
