“Az viszont ésszerű gondolat, hogy korrigáljuk a bolognai rendszer azon elemeit, amelyek nem váltak be.”
Az Európai Felsőoktatási Térségen belül nem beszélhetünk egységes rendszerről. Mi a magyar bolognai rendszer sajátossága?
A Bologna-reformnak valóban érdekes vonása, hogy míg a képzési rendszerek harmonizálását tűzte ki célul, sokféleképpen valósult meg. Azokból az elemzésekből melyek a reform első tíz évét vizsgálták kiderült, hogy „mindenki másképp csinálja”. Azonban léteznek fő modellek, amelyek mentén a Bologna konkrét megvalósítása alakult. Ha ebből a szemszögből közelítem meg a dolgot, akkor a magyar rendszerről az a véleményem, hogy merevre sikerült, és kevéssé figyelt az Európában zajló eseményekre. Nem figyeltek a magyar felsőoktatás szereplői, de főleg nem a kormányzatok, hogy mi történik Európában, főleg a hozzánk – az eredeti felsőoktatási modell szempontjából – hasonló országokban.
Mit ért pontosan az alatt, hogy túl merev a magyar rendszer?
Azt, hogy csak egyféle megoldás volt, a 3 + 2 rendszer, mégpedig egységesen minden főiskolára és egyetemre vonatkozóan. Nemcsak túl merev volt az elgondolás, hanem túl rövid idő alatt történt a bevezetése, lényegében egyszerre és mindenkire kötelezően. Voltak olyan országok, ahol a bevezetés folyamatát elnyújtották, kezdetben kipróbálták néhány önként vállalkozó intézmény bevonásával, vagy egy ideig párhuzamosan működtették a régi és az új rendszert, és a hallgatók választhattak a két rendszer közül. Így könnyebben hozzászoktak az új modellhez mind a hallgatók, mind az oktatók. Jobban elfogadtatták magával a társdalommal is. Amit én most is nagyon sajnálok, hogy ez az európai kitekintés megint hiányzik. A magyar felsőoktatás szereplői ma is rendkívül provinciálisak. Itt vagyunk Európában, és nem tehetjük meg, hogy nem figyeljük a többi ország oktatáspolitikáját. Ez alatt nem azt értem, hogy követni kellene bárkit is, nem kell lemásolni sem, de tanulni érdemes tőlük.
Ezek szerint rossz volt a Bologna-reform kommunikációja a magyar társadalom felé?
Nemcsak kommunikációs probléma volt, hanem főleg koncepcionális. Félre értették sokan, ami része volt a már említett merevségnek. Más országokban se volt könnyű Bologna alapvető szellemiségének, a rugalmasságnak a megvalósítása. Ahol a professzionális és az akadémiai BA/BSc egymás mellett létezik, meg kell adni a lehetőséget a hallgatóknak, hogy a kettő között tudjanak mozogni. Ez a Bolognai rendszer lényege. A hallgató előtt nincs lezárva az út, ahogy az a duális rendszerben volt (ha elkezdte, nem változtathatta meg az útját). A duális rendszernek ez volt a hátulütője, ezért kellett áttérni a lineáris, többciklusú rendszerre, hogy minden elvégzett tanulmány, résztanulmány egymásra építhető legyen, és a hallgató mozoghasson, többször újra kezdhessen. Ha úgy dönt, hogy kimegy a munkaerőpiacra, legyen lehetősége visszatérni tanulni. Ez a Bologna előnye.
Felmerült a kormányzat részéről az osztatlan képzés bevezetése néhány szakon. Erről Önnek mi a véleménye?
Nagyon rossz felvetésnek tartom, hogy térjünk vissza valamihez, mert ez demoralizáló. Az viszont ésszerű gondolat, hogy korrigáljuk a bolognai rendszer azon elemeit, amelyek nem váltak be. Nem lenne jó kinyitni a kapukat az osztatlan képzés visszahozása előtt. Főleg nem lenne szabad az intézményekre bízni az erről szóló döntést. Néhány szenátus valószínűleg megszavazná. Az oktatók pillanatnyi indulatból döntetnének, sokan nem látják át az összefüggéseket. Ma is vannak osztatlan képzések, de ezek elfogadottak egységesen Európában. Ilyen az orvos és a jogászképzés (illetve ezek csoportja). Ha most valaki felmutatat további szakmát, amelynél Európában általában osztatlan képzés folyik, akkor arról érdemes beszélni, de ilyen példát aligha fog valaki találni. Lehetnek kivételt képező, elit szakok, ahol megfontolandó a dolog. De most gondoljunk csak bele, éppen egy elit szak hallgatóját fosztanánk meg attól a lehetőségtől, hogy legyen neki először egy BA/BSc, majd utóbb mester fokozata. Az a személy 20 év múlva is szenvedni fog attól, hogy magyarázkodnia kell, miért nem szerepel az önéletrajzában az alapdiploma. Azzal, hogy nem adunk neki három év után BA/BSc végzettséget, megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy máshol folytassa a tanulmányait valamely mester szakon.
Bolognának egyik célja a mobilitás. Mennyire valósult meg? Elérte a célját ilyen tekintetben a reform?
Európai szinten a nemzetközi mobilitás egészében nem nagyon nőtt, ha a mobilitásban részt vevő hallgatók arányát nézzük. De hozzá kell tennünk, bizonyos dolgok hosszabb távon fejtik ki a hatásukat. Azt történt ugyanis, hogy más régiókból jönnek ide hallgatók nagyobb létszámban, mint korábban. Vagyis Európa vonzereje megnőtt, presztízse emelkedett. Ha belülről, alaposabban nézzük a dolgot, akkor külön kell választanunk az úgynevezett kreditmobilitást – ami főleg a cserehallgatói rendszerben valósul meg – és a diploma mobilitást, amikor a hallgató egy egész képzési programot akar elvégezni külföldön. A kredit mobilitásnál nem sikerült megoldani, hogy szimmetrikus legyen a folyamat. A kelet-európai diákok szeretnek nyugatra menni, de a nyugatiak már egyre kevésbé jönnek keletre. Egy darabig még jöttek, a kilencvenes években, mert akkor ez egy egzotikus régiónak tűnt. Most a nagy kaland például Kazahsztán, hiszen a kredit mobilitásban elég sok a turizmus elem a tanulni vágyás mellett. A diploma mobilitás egészen más dolog. A szakemberek szerint ennek van igazán jövője. Akár Európán belül akár Európán kívül mindenki a nagy nyelvek országába akar menni (az angol, vagy esetleg a német és a francia nyelvterületre). A kisebb országokkal az a problémájuk a hallgatóknak, hogy bár angol nyelvű a képzési program, de a hétköznapi élethez az adott ország nyelvét is meg kell valamelyest tanulni. Ennek következtében Európán belül nagy az elszívás, azaz a hallgató többnyire a nagy nyelvek országába megy, majd munkavállalóként ott is marad. Ezért ma már a szakemberek felvetik: mobilitás, de nem minden áron. A mobilitás azért is egy kényes dolog, mert bár szoktuk szeretni azokat, akik hozzánk jönnek, hiszen jelentős bevételt hoznak az egyetemnek, kérdés, hogy milyen felkészültségű hallgatók jönnek. Nem ritka, hogy hozzánk olyanok jönnek, akik máshol nem nyernének egyetemi felvételt. A tényleg igényes mobilitáshoz ki kell találni valami speciális kínálatot. Ilyen például az orvos képzés hazánkban. Néhány finom dolgot kellene létrehozni, amivel vonzó lehet a magyar felsőoktatás azon hallgatók részére, akik felkészültek, és képesek többet áldozni tanulmányaik finanszírozására. A bologna folyamat részeként született egy megoldás, a joint degree vagyis a közös programok. Ezt úgy kell elképzelni, több egyetem szövetséget köt és meghirdetnek egy többnyire MA/MSc programot. Közös tantervet követve a hallgatók az egyik félévet egyik intézményben, a másikat a másikban töltik. Van egy főegyetem, amely az egészet koordinálja. Vagy a másik megoldás ugyanennek a programnak a részeként, hogy nem a hallgató utazik, hanem a tanárok, oktatók. Ez Magyarországon is létezik. Mivel ez igen költséges vállalkozás, viszonylag kevés ilyen program született Európában. Az Erasmus Mundus program ad hozzá finanszírozási támogatást. Én ebben látom az igazi, színvonalas európai együttműködés megvalósulását.
Simon H. Dóra
ELTEOnline
