A megkérdezett harmadéves alapszakos hallgatók szerint az állam maga ellen fordítja fegyverét az új felsőoktatási törvénnyel.
Néhány végzős BA -s hallgatót kérdeztünk arról, mi a véleményük a változtatásokról, és mennyiben befolyásolja továbbtanulással kapcsolatos döntésüket az új törvény.
„Nem hiszem, hogy engem nagyon érintene a dolog. Mindenképp államilag finanszírozottan akarok majd továbbtanulni, és úgy érzem, annyira nem teljesítek rosszul, hogy ne kerülhessek be” – mondta magabiztosan Rita, aki úgy gondolja, valamiféle változtatásra mindenképp szükség volt, de annak mértékét és milyenségét nem ilyen formában képzelte el. „Az, hogy egy időre röghöz akarják kötni az embereket, nem feltétlenül rossz. Az állam vár valamit, amiért ad is valamit. Egy csomó országban fizetős az oktatás, az persze más kérdés, hogy ott jobban keresnek az emberek.”
Szandi szerint a diákhitel, mint alternatíva, nem jelenthet megoldást, hiszen ezzel is egy olyan helyzetet teremt a kormány, amelybe belekényszerítik a hallgatókat.
„A módosítások miatt nagyon sok lehetőséget vettek el a diákoktól, leginkább azoktól, akik nem tudják megfizetni a tandíjakat. Hiába lesz egy másik fajta diákhitel, senki sem akarja azzal kezdeni az önálló életét, hogy hitelt fizet vissza. Ennek ellenére nem látok jobb megoldást, ha nem vesznek fel államilag támogatott mesterképzésre, akkor kénytelen leszek fizetni, mivel szeretnék továbbtanulni. Ez egy ördögi kör, ha tanulni akarsz, akkor fizetned kell érte, aztán már csak azt veszed észre, hogy azért tanulsz, hogy az egyébként erre költött pénzt visszafizethesd.”
Gábor elmondta, aki akar, az a szerződéstől függetlenül külföldre fog menni, ott ugyanis jobban megéri dolgozni, ettől kezdve pedig senkinek nem jelent majd problémát, hogy visszafizesse az itthoni tanulmányait.
„Inkább megéri megszegni a szerződést, kimenni külföldre dolgozni, majd az európai színvonalú fizetésből visszatéríteni a tandíjat. Nyilván nem az a célja az államnak, hogy a diákok külföldre menjenek, de ezzel a törvénymódosítással mégis ezt fogják elérni. Miért maradnánk itt? Mi tartson itt minket? Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy szerződés visszatartó erő lehet, ez senkit nem fog meggátolni abban, hogy külföldre menjen. Sőt, szerintem egyre inkább elmegy a kedvünk attól, hogy ebben az országban maradjunk. Nevetséges, hogy így akarnak itt tartani minket.”
Márta éppen ebben a helyzetben van: családjával úgy döntöttek, ha nem veszik fel mesterképzésre, akkor külföldre mennek, és semmiféleképp nem írna alá olyan szerződést, amely arra kötelezné, hogy itthon maradjon.
„A kormány a mesterképzések számát nem korlátozta olyan brutálisan, mint az alapképzésekét, de ha nem vesznek fel mesterképzésre – ami egyébként nekem biztosan fizetős lesz az elhasznált féléveim miatt –, akkor diploma után kiköltözünk Svédországba. Ha felvennének, de olyan drága lenne, hogy nem tudnám kifizetni, akkor szintén a költözést választom, biztosan nem írnék alá szerződést. Közalkalmazotti fizetéssel 14 év után kereshetnék 258 000 forintot bruttóban. Miről beszélünk akkor? Ennyit egy diák szakmunkás is keres Londonban.”
A vélemények tehát nagyjából megegyeznek: a hallgatók sem a keretszámok, sem a szerződés miatt nincsenek kétségbeesve: ha kell, később külföldről fogják hazaküldeni a tandíjat.
Berta Kitti
ELTE Online
