A Stúdió K szabadegyetemi programsorozatának utolsó, nyolcadik állomásán Halász Rita és Visy Beatrix mesélt a függönyök szimbolikájáról a színdarabokban, illetve a képzőművészetben. Előadásaikat gazdagon illusztrálták példákkal, ami rámutatott arra, hogy egy függöny képletes és szó szerinti legördülése is sok mindent kifejezhet.
Halász Rita művészettörténész, író, illetve Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus tartott A függöny, ha legördül címmel előadást a Stúdió K Színház szabadegyetemi programsorozatának részeként. Ők azok, akik már második éve működtetik a Lakásszeminárium-programsorozatot, ahol az érdeklődők irodalmi és képzőművészeti előadásokon vehetnek részt. Az első évad a születéstől halálig tartó életszakaszokkal foglalkozott, míg a most lezárult második idény a különböző tudatállapotokat ölelte fel, mint például a téboly vagy az álom.
Visy Beatrix azokról a színművekről mesélt, amelyekben egy vagy több szereplőnek „lehúzzák a függönyt” a színpadon, vagyis a megszokottól eltérő tudatállapotba kerülnek. Shakespeare műveiben gyakori, hogy őrültek, bolondok, boszorkányok tűnnek fel, ahogyan az is, hogy egy álom befolyásolja a cselekményt. Ennek az lehet az egyik oka, hogy Shakespeare egy átmeneti történelmi korszakban alkotott, ami elbizonytalanodást eredményezhetett. Megfigyelhető, hogy az álmok jellemzően a komédiáiban kapnak szerepet (például a Szentivánéji álomban), ez alól a Rómeó és Júlia az egyetlen kivétel.
Az őrület a Hamlet, dán királyfiban duplán is megjelenik, mivel a címszereplő őrültnek tetteti magát, míg Ophelia valóban az. Utóbbi dalaiban érzékelhetően felbukkan a téboly. Nemcsak Shakespeare műveire jellemző, hogy egy-egy szereplő előtt lemegy a függöny; a Woyzeck például az első mű, amelyben egy hétköznapi emberrel történik meg ugyanez. Luigi Pirandello IV. Henrik című alkotása attól egyedi, hogy a szerző felesége valóban megtébolyult, s így nagy mértékben életrajzi ihletésű mű. A történet szerint a főhőst baleset éri, ami után azt képzeli, hogy ő IV. Henrik. Amikor visszatér a valódi tudata, azzal a gondolattal kell szembenéznie, hogy őrültként élni nagyobb szabadság, mint a társadalomhoz idomulni.
Eugene O’Neill Utazás az éjszakába című műve négy boldogtalan ember (egy család) egyetlen napjáról szól, megspékelve alkohol- és morfiumfüggőséggel. A múltbéli álmok, illúziók felidézése nagy szerepet kap, miközben a szereplők képtelenek szembenézni a jelennel, a valódi problémáikkal. A fizikusok (Dürrenmatt) főszereplői Newton, Einstein és Möbius, akik attól tartanak, hogy a tudásukat rosszra használják fel mások, ezért önként bevonulnak a bolondok házába. Ebben a történetben a legnagyobb elmék mutatják magukat tébolyultnak, miközben kiderül, hogy valójában nem ők az őrültek.
Halász Rita a függöny motívumáról beszélt, főleg festészeti példákon keresztül. Egy függöny ábrázolása több minden miatt érdekes lehet egy festményen, s jellemzően két különböző teret választ el. Ez lehet a publikus és a magánszféra határa, vagy a festő és a művet néző terének az elválasztása is. Az előadó egyik megfigyelése, hogy az ilyen festményeken általában női alakok vannak a figyelem középpontjában, s ez igaz volt azokra a képekre is, amelyeket ő megmutatott.
Az első kép Adriaen van der Spelt virágokat és egy függönyt ábrázoló csendélete volt, amely annyira élethű, hogy a függöny úgy néz ki, mintha a festmény előtt lenne, s kitakarná a szélét. Egy pillanatra a szemlélődőt is megtévesztheti ez, s ez figyelemfelkeltő hatású. A függöny fellebbentése visszatérő motívum, s gyakran kötődik Szűz Máriához. Az ilyen festmények olyan hatást váltanak ki, mintha valami olyat mutatnának meg, amit egészen addig a pillanatig elrejtettek. Így van ez Piero della Francesca A várandós Madonna című festményén is.
Az Urbinói Vénusz (Tiziano) esetében a függöny elsődleges funkciója, hogy sötét színével nagy kontrasztot hozzon létre az előtérben fekvő modellel, s az is megfigyelhető, hogy nem egységes a háttér. Feltételezések szerint a függöny egy része csak formai okokból került rá a festményre, hogy megerősítse a kontrasztot. A Sixtusi Madonna egyik jellegzetessége, hogy a sarokban éppen csak belóg a függöny, ráadásul karnist is festett rá Raffaello. Ezek kombinációja egyszerre érzékelteti azt, hogy a függöny elválaszt, elrejt, s ugyanakkor feltár valamit.
Rembrandt Woman in bed című képén a függöny és a ruha egyaránt azt érzékelteti, hogy egyszerre elfednek és mégis megmutatnak valamit. Ezt megerősíti, hogy a modell a kezével éppen arrébb tolja a függönyt, amivel nyit a néző felé. Velazquez Vénusz tükörrel festménye attól is különleges, hogy az alany háttal látható a képen, ráadásul a függöny így is a háttérben helyezkedik el, így az olyan részeket takar, amelyeket a néző sem lát. Szövőnők című képe szintén a háttér-előtér játék miatt érdekes, mivel az előtérben vannak a címszereplők, míg egészen hátul görög mitológiai alakok helyezkednek el.
A testvérével fürdőző Gabrielle d’Estrées-t ábrázoló képen (ismeretlen szerző) a függöny szintén azt a szerepet tölti be, hogy megmutat valami újat. Ezen a festményen azt is érdemes megfigyelni, hogy a függöny ugyanúgy van felcsippentve, ahogy az egyik fürdőző nő a kezével egy csippentő mozdulatot tesz. A Festészet allegória (Johannes Vermeer) szintén nagyszerű példa arra, hogy a függöny megmutat valami olyasmit, amit eddig eltakart. Gerhard Richter függönyökről készült festményei pedig attól különlegesek, hogy ezeken a képeken egy-egy függöny van a középpontban, és egyáltalán nem látható, mit rejtenek el.
Mindkét előadás nagyon jól volt felépítve, élmény volt hallgatni. Visy Beatrix több olyan irodalmi alkotást is megemlített, amit kevesen ismertek a közönség soraiból, és nem egy esetben fel is keltette az érdeklődést irányukban. Halász Rita előadásában a jól ismert festmények között szintén feltűnt egy-két olyan alkotás, amelyet méltatlanul kevesen ismernek, illetve azt is szemléltette, hogy egy-egy képen milyen részletek hatnak a szemlélőre. Előadásuk méltó lezárása volt a Stúdió K Színház szabadegyetemi programsorozatának.
Képek: Dézsi Fruzsina
