Az ELTE Szenátusa 2017. április 24-ei ülésén választotta rektorrá Borhy László egyetemi tanárt, az ELTE BTK jelenlegi dékánját. Vele beszélgettünk a rektori pályázatot megelőző időszakról és legfontosabb vezetői terveiről.
A pályázatából is kiderül, mekkora felelősségnek tartja azt, hogy egy 382 éves intézmény élére kerülhet, óriási rektori elődök örökébe – ahogy Ön mondta. Az ELTE-n a tudás generációról generációra, oktatóról hallgatóra öröklődött közel 400 év alatt. Mennyire volt nehéz meghoznia a döntést ennek tudatában, hogy beadja a pályázatát? És milyen érzés volt, amikor az ELTE Szenátusa igen nagy arányban bizalmat szavazott Önnek?
A második kérdéssel kezdeném. Nagyon nagy megtiszteltetés volt a Szenátus óriási támogatása, és ugyanezt mondhatom el a karok, az EHÖK-elnökség, valamint a Közalkalmazotti Tanács részéről is, hiszen úgy éreztem, hogy ezeknek az egységeknek, illetve szervezeteknek a támogatása nekem nagyon nagy erőt ad. Arra, hogy mindez milyen érlelési folyamaton ment keresztül, azt mondanám, hogy a dékánság elvállalása sokkal nehezebb folyamat volt, hiszen az váratlanul ért engem. Nem csinálok titkot abból, hogy a rektori pályázatom leadását megelőző időszakban kapott visszajelzések, kollégáim, dékántársaim megkeresése, a velük kialakított kapcsolat arra sarkallt, hogy ezen már időben elkezdjek gondolkodni. Szóval ez egy hosszú időn át kiérlelt döntés volt.
Rendkívül sikeres régészeti kutatópálya van a háta mögött, több mint tíz éve tanszékvezető egyetemi tanár, négy éve az MTA levelező tagja, három éve intézetigazgató, s két éve pedig a bölcsészkar dékánja lett. Felmerül az emberben, hogyan tudja majd oktatói-kutatói feladatait és rektori munkáját összeegyeztetni a jövőben?
Volt időm arra, hogy hozzászokjak a vezetői feladatok ellátáshoz. Kezdtem mindezt ásatásvezetőként még tanársegéd koromban. Idestova harminc éve vagyok az ELTE-n oktatói minőségben, s az ember megérik ezekre a feladatokra. Ezek mind egymásra épülő folyamatok részét képezik. A dékáni tevékenység valóban sok időt elvesz a kutatástól, de csak a gyakorlati részétől, tehát az ásatásvezetés nem fér bele az időmbe, ezt huszonöt évig csináltam. Ez a része rektorként se fog beleférni a munkámba, de oktatóként és kutatóként különböző vezetői minőségekben hozzászoktam, hogy ezeket a tevékenységeket – ugyan néha kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódással, de – egymással párhuzamosan végezzem. Jelenleg is vannak megjelenőfélben lévő könyveim, az elmúlt kétéves dékáni időszakban is jelentek meg könyveim, cikkeim, jártam konferenciákon, és a nemzetközi szakmai életben is részt veszek, úgyhogy nem félek attól, hogy ezzel probléma lenne.
Az ELTE egy óriási intézmény: közel 30 ezer hallgató, 8 ezer munkatárs, 25 milliárdos költségvetés. Mennyire tekinti nagy kihívásnak a struktúra átlátását? Mennyire látott bele a rektori munkába dékánként?
Kicsit visszamennék az időben, ez az időszak a ’90-es évek vége, amikor Szabó Miklós professzor úr volt a rektor, aki engem is tanított. Mellette jártam végig az egyetemi ranglétrát, ő vitt be a Magyar Tudományos Akadémiára. Az ő rektorsága alatt három évig a Rektori Titkárságot vezettem, tehát azt is mondhatnám, hogy van némi előképzettségem, gyakorlatom oktatóként, kutatóként abban, hogy az ember hogyan tud az egyetemi szintű vezetésbe beilleszkedni, hogy tudja a feladatokat vinni. Nagyon sokat változott azóta az egyetem, erre a változásfolyamatra dékánként már volt rálátásom. Mivel az egyetemvezetői értekezleteken és a szenátusi üléseken rendszeresen szembesülünk az egyetem életét, mindennapjait és működését érintő problémákkal, két év alatt, úgy gondolom, sikerült újra megismernem a jelenlegi működési struktúrát, illetve volt alkalmam bepillantani a rektor jelenlegi feladatkörébe, munkájába, amelyet majdnem húsz évvel ezelőtt személyesen is a lehető legközelebbről láthattam a mindennapokban.
Nyilván az ember soha nem tudja teljesen megtagadni önmagát, s talán a rektori munkában az egyik legnehezebb dolog, hogy egy adott szaktudomány képviselőjeként – az Ön esetében régészként – a teljes egyetem érdekeit kell képviselnie a gyógypedagógusi képzéstől az informatikán át a biológiáig. Ön hogyan látja ezt, mennyire nehéz nem elfogultnak lennie a saját szakterülete iránt?
Úgy gondolom, hogy rektorként nem lehetek elfogult a saját szakterületem iránt, már csak azért sem, mert a pályázatot megelőző időszakban a dékántársaimmal nagyon beható beszélgetéseket folytattam, és ezáltal megismerhettem az őket érintő legnagyobb problémákat, valamint azokat az elvárásokat, amelyeket az új rektorral szemben támasztottak. Én ezeket valós, megoldásra váró feladatoknak vélem, s mindez kellőképpen összetett problémacsokrot fog ahhoz képezni, hogy ne csak a bölcsészettudomány érdekeit képviseljem.
Arra vonatkozóan vannak-e tervei, hogy a mindennapi munkájában kikre számít, milyen személyi változásokat tervez a vezetőségben?
A rektori vezetés összeállt. A rektorhelyettesek személyéből nem csináltam sohasem titkot, az véglegesnek tekinthető. Budapesten három rektorhelyettessel képzelem el jelenleg a munkát. Egyelőre az általános rektorhelyettesi pozíciót nem tölti be senki, ezt a feladatkört Szalay Péter tudományos rektorhelyettes úr fogja részben ellátni. Az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese Zentay László professzor úr lesz. A nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes személyében lesz változás, az ő feladatait Hamar Imre professzor úr, a BTK-s nemzetközi ügyek jelenlegi dékánhelyettese fogja ellátni, illetve a szombathelyi koordinációs rektorhelyettes személye is adott: Németh István tanár úr marad. Talán még annyit tennék hozzá, hogy az általános rektorhelyettes tisztségének betöltését egy későbbi időpontra tenném.
Lehet-e arról valamit tudni, hogy a BTK dékáni székében ki fogja követni Önt? Mikor kerül kiírásra a dékáni pályázat?
A rektor megbízást adhat dékáni feladatok ellátására, legfeljebb egyéves időtartamra. Ezt a rektor úr meg fogja tenni, a jelenlegi általános dékánhelyettesem, Borsodi Csaba tanár úr látja el ezt a funkciót, de a Bölcsészettudományi Kar érdeke az lenne, hogy minél gyorsabban legyen dékán. Erre fogunk törekedni. A személyét tekintve még nem tudok információkat.
Mi az, amiben a legnagyobb változást tervezi a rektori ciklusa során? Mennyire nehezíti ezt a felsőoktatás alulfinanszírozása? Mennyiben fogja ez befolyásolni a terveit?
Dékánként azt tapasztaltam, hogy a nemzetközi kapcsolatok építésével lehet a leggyorsabban a leglátványosabb előretörést elérni. Ebben a folyamatban rektorként nagyon számítok Hamar Imre professzor úr – leendő rektorhelyettes – munkájára. Ez egy olyan pont, amely az egyetem alulfinanszírozottságán segíthet. Ha csak a saját, bölcsészettudományi kari tapasztalatokból indulunk ki, a leglátványosabb változást a külföldi hallgatók számának növelésével sikerült elérnünk. Amit még szeretnék elérni, az az Alumni Szervezet kicsit aktívabb működtetése. Remélem, hogy sikerül azokat a döntéshozókat is az egyetem mellé állítani, akiken az is múlik, hogy ne csak az ELTE, hanem az egész felsőoktatás finanszírozottsága változzék. Azokra gondolok, akik nálunk végeztek, és jelenleg döntéshozói helyzetben vannak.
Hogyan viszonyul a felsőoktatás-politika jelenlegi irányvonalához? Itt gondolok a felsőoktatási törvényre és annak módosítására, a kancellári rendszerre stb.
Van egy fenntartónk, aki – az egyetemi autonómia tradicionális megléte és képviselete mellett – kijelöl azért számunkra bizonyos irányvonalakat, amelyekhez alkalmazkodni kell. Ilyen a fenntartó által létrehozott kancelláriarendszer is, amely most már két és fél éve működik az egyetemen, és úgy veszem észre, hogy mostanra kezdik kiismerni magukat az egyetemi életben, mostanra kezd hatékonyan működni. A rendszert tehát el kell fogadnunk, hiszen a rendszernek működnie kell. Ha már megvan, létrehozták, próbáljuk meg belőle a lehető legjobbat kihozni.
Rektori pályázatában, illetve az előbb is nagy hangsúlyt fektetett a nemzetköziség erősítésére, az angol nyelvű oktatás arányának növelésére. Hogy tervezi ennek gyakorlati megvalósítását?
Fel kell mérnünk a saját kapacitásunkat. Azzal tisztában vagyok, hogy bizonyos karokon vannak már jól működő idegen nyelvű képzések. Meg kellene néznünk, hogy ezt hol tudnánk bővíteni, hogy tudnánk olyan piaci réseket találni, amelyek egyetemi szinten lehetőséget adnának számunkra a bővüléshez. Nagyon fontosnak tartom a tanító- és óvóképzés, illetve a gyógypedagógiai oktatás nemzetköziesítését, hiszen ez egy olyan szakterület, ahol szerintem óriási lehetőségeink vannak.
Az egyetemvezetői pozíciót 2017. augusztus 1-jétől veszi át Mezey Barna jelenlegi rektortól. Milyen feladatai vannak az elkövetkezendő hónapokban az átadás-átvétel tekintetében? Mennyi segítséget kap ehhez rektor úrtól?
A rektor úrtól minden segítséget megkapok. Korábban is rendszeres kapcsolatban voltunk, akárcsak a dékántársaim, hiszen közvetlen kapcsolatot tart a kari vezetőkkel. Ez az elmúlt két hétben nagyon felgyorsult, naponta többször hívjuk egymást telefonon. Nemcsak az aktuális, folyamatban lévő dolgokról értesít, hanem kikéri a véleményemet is, mondván, hogy ez már a következő rektori vezetést fogja érinteni. Nagyon bölcsen minden, nemcsak hosszú, hanem most már rövid távú dologban is sok információt kapok tőle. Az átadás-átvételi folyamat már elindult, és a következő három hónapban folytatódik, ez természetesen kiemelt figyelmet kap most az életemben. A Bölcsészettudományi Kart is érinti az a jelentés, amelyet a karok jelenlegi állapotáról, státuszfelméréséről a leköszönő rektor számára kell elkészíteni, hogy a hivatalba kerülő új rektor munkáját segíthesse. Úgyhogy azt kell mondanom, hogy most még dékánként már magamat mint leendő rektort fogom ezzel segíteni.
Egy személyesebb kérdéssel szeretnék zárni. A rektorválasztásra elkísérte Önt a felesége és a két gyermeke is. Mennyi ideje lesz rájuk a rektori munkája mellett?
A párom mindenben támogat. A dékáni pályázaton való elindulásomkor azt mondta, akárhogy is döntök, mellettem áll. A gyerekeim még kicsik: a kisfiam most volt egyéves, a kislányom pedig ötéves lesz nemsokára. Igazából nem érzékelnek ilyenformán változást, hiszen majdnemhogy beleszültettek ebbe a nyüzsgő életbe. Igyekszem a kislányomat reggelente én vinni az óvodába, és amikor csak tehetem, én is szeretném elhozni. A hétvégék pedig szentek a család számára.
Korrektor: Mayer Péter (ELTE BTK)
Kiemelt kép, képek: Vörös Tamás (ELTE Online)
