tehetség címkével ellátott cikkek
Felfedezettjeink 2015
ELTE-s hallgatók jelentkezését is várják!
Tehetségtoborzó- és fejlesztő programot indít a MOL
A MOL-csoport lelkes egyetemisták jelentkezését várja, akik a programba bekerülve akár karrierlehetőséget és pénzjutalmat is nyerhetnek.
“Semmi nem lelkesít annyira, mint az írás”
Ismerjétek meg Alexandrov Annát, a fiatal ELTE-s írótehetséget, aki hamarosan megjelenő regényéről is mesélt nekünk!
Mindenki tehetséges valamiben
Első alkalommal rendezte meg az ELTE EHÖK a Tehetség Napot. A rendezvény célkitűzése a tehetséges hallgatók és leendő munkátatóik számára a megismerkedés lehetőségének biztosítása volt. Sajnos a célközönség mégsem lelkesedett az ötletért.
Újraindul a Vanguard program!
A program február 11-én rajtol Fleck Zoltán előadásával.
A La Femme ELTE-s felfedezettjei – a hegedű hercegnője
Markó Gitta még csak tizedikes az ELTE Radnóti Gyakorlógimnáziumában, de már túl van egy nemzetközi koncertkörúton. Játszott a Mozarteumban és a Teatro Le Fenice-ben, jelenleg pedig ösztöndíjjal Edinbourgh-ban tanul. Mint fiatal tehetség, Gitta bekerült a La Femme mentorprogramjába, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A La Femme ELTE-s felfedezettjei – Egy tollforgató matematikus
Mécs Anna egyike annak az ötven tehetséges fiatalnak, akiket a La Femme magazin nemrég indult programja felkarolt és mentorál. Anna olyan képességet mondhat magáénak, amit sokan irigyelnének tőle: az algebra legalább annyira jól megy neki, mint az irodalom.
Tehetség és kiválóság az ELTE-n
Vicsek Tamás - a Biológiai Fizikai Tanszék egyetemi tanára, és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - azon sikeres kutatók egyike, akiket az European Research Council bizottsága arra kért fel, hogy osszák meg kiválósággal kapcsolatos gondolataikat az Excellence 2012 konferencián. Most a felsőoktatásról is kifejti véleményét, és elmeséli, hogyan lehetünk elismert, sikeres, kiváló hallgatók az ELTE-n.
Nemzeti tehetségek – Indul a Nemzeti Kiválóság Program
A magyar állam és az Európai Unió támogatásával megvalósuló, 2012. április 1-jével induló Nemzeti Kiválóság Program egymilliárd költségvetésű A1 részét mutatták be május 29-én, a Wekerle Sándor Alapkezelő épületében.


