Üdvözlünk az ELTE Online-on!

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetemi tudományos, kulturális és sporthírekről számol be.

Bejelentkezés

Mi lehet a jelszavam?

Még nem regisztráltál?

Most megteheted!

Barátnőm: Barbara Millicent Roberts

Barbie az amerikai kultúra része és jelképe lett, elkerülhetetlenül, és kiírthatatlanul jelen van. Mára igazi iparág és saját világ épült ki köré, ezzel végleg bejegyezve őt a játéktörténelembe.

Mandovszky Adél2012. március 15. | Utolsó módosítás: 2012. március. 15. 10:42

A Mattel felmérései szerint az amerikai kislányok 90 százalékának van Barbie babája, a 3-6 éves kor közöttiek pedig átlagosan 12 darabot birtokolnak. 2004-ben a legnépszerűbb játékok listáján a hetedik helyet foglalta el. Barbie idén 51 éves, mi lehet töretlen sikerének az oka?

A történet: A baba alkotója, Ruth Handler, kislánya játékából – aki a papírbabákat magazinokból kivágott felnőtt ruhákba öltöztette – merítette a baba ötletét.  (Az 50-es években a legtöbb baba gyermeket ábrázolt.) Ruth megosztotta férjével – a Mattel egyik alapítójával – az öltöztethető tini baba ötletét, ám az elképzelés sem a férjének, sem a Mattelnek nem volt szimpatikus. Ruth egy németországi útja során belebotlott a Bild Lilli babába, ami eredetileg nem gyerekjátéknak készült, és ami pont olyan volt, mint amilyennek Ruth Barbie-t elképzelte. Három darabot vásárolt magának belőle, majd ahogy hazaérkezett az Egyesült Államokba, bemutatta Bild Lillit a Mattelnek. Ezt követően átdolgozta a baba külsejét, és az 1959-es Nem York-i American International Toy Fair-en megjelent “tinédzser divat-modellként” fekete-fehér csíkos úszódresszben, összefogott hajjal, Barbie. Az első évben 350 000 darabot adtak el a babából. 1964-ben a Mattel felvásárolta a Bild Lilli baba jogait, és megszűntette a gyártását. A Mattel eladási mutatói szerint, a világon másodpercenként három Barbie babát vásárolnak.

Az életrajz: A 60-as években kiadtak egy regénysorozatot Barbie életéről. A sorozat szerint Barbie teljes neve Barbara Millicent Roberts, édesanyja Margaret, édesapja George Roberts. Wisconsinban élnek, egy kitalált kisvárosban, Willows- ban. Barbie a főiskolai tanulmányait a Manhattan Üzleti Egyetemen végezte el. Foglalkozását tekintve igencsak törtetőnek mutatkozik, modellként indult, majd lett belőle állatorvos, autóversenyző, űrhajós, légiutas-kísérő is, és így tovább. A Mattel jelenleg is folyamatosan új közleményeket ad ki Barbie életéről, mintha élő személyről adnának információt.

Barbie és a fiúk: Barbie 1961-ben tett szert vőlegényére, Ken Carsonra, akivel első közös reklámfilm forgatásukon találkozott. Eskövőjük hatalmas médiaesemény volt, 43 évig éltek boldogan, de nem addig, amíg meg nem haltak. 2001-ben a Bratz babák megjelenése a piacon visszavetette a Mattel bevételeit, így kénytelenek voltak drasztikus lépéseket tenni a népszerűségük megtartása érdekében. Mivel befuccsoltak a Bratz babákhoz hasonlító Flavas babával, és a szingliség eladási mutatói már akkor is az egekben voltak, Barbie 2004-ben dobta Kent, bár a sajtóközlemény szerint jó barátok maradtak. Barbie új fiújára a barbie.com oldalon lehetett szavazni. Kétmillió szavazat érkezett, és végül a versenyből az ausztráliai szörfös Blaine került ki győztesen. Ezt Ken sem hagyhatta szó nélkül, az ügynökén keresztül megjegyezte, hogy úgy emlékszik, Ausztráliát valamikor börtöntöltelékekkel népesítették be.A rajongók nem kedvelték meg Blaine-t, tudatukban Ken és Barbie annyira összetartoztak, hogy arra vágytak, kedvenceik újra egymásra találjanak. Így esett, hogy Barbie 2006-ban visszatért megújult külsejű igaz szerelméhez.

United Colors of Barbie: A vásárlói igényeket kielégítendő 1967-ben megjelent az első színesbőrű Barbie, Francie, bár ő nem rendelkezett afrikai arcvonásokkal, így az első igazi néger babaként a 68-as Christie-t tartják számon, a hozzá tartozó fiú párral, Steven- nel együtt. Ezután számos különböző nemzetiségű baba következett, köztük a spanyol Teresa és a kínai Marina, de vásárolhatunk indiai, tetovált, vagy éppenséggel kissé bizarr terhes babát. 2003-ban Szaúd-Arábiában erkölcstelensége miatt betiltották a Barbie forgalmazását, erre válaszul a Mattel piacra dobta az iszlám szabályai szerint csadorba öltöztetett Fulla babát. Megjelenésük óta töretlen népszerűségnek örvend a Disney Princess kollekció is. A gyűjtőknek kedvezve sokféle kis szériás barbit  gyártottak, amiket általában hírességekről mintáztak meg. A rajongók vehetnek Marilyn Monroe, Jackie Kennedy, Viktória svéd királynő, J.K Rowling, vagy akár Goldie Hawn babát is. Nagy sikert arattak a a szupermodellek másai is, például az 50. születésnap alkalmából készült Heidi Klum barbi.

Barbie jellegzetes változásai: Barbie-t leginkább azzal vádolják, hogy irreális testképet közvetít. Nos, ha Barbie igazi ember volna, akkor méretei a következőképp alakulnának: 98 cm mellbőség, 56 cm derékbőség, 69 csípőbőség. Ez még jószándékkal is mérve, fizikai képtelenség. A baba megjelenésekor sok kritika érte a mellbőségét, mondván, ez egy tini modell baba, és ha a játék testarányait nézzük, mellmérete akkora, mint egy felnőtt nőé. A Mattel valamivel szűkebbre vette Barbie mellbőségét, és 97-ben kicsit vastagított a derekán is. Az eredeti modelleken a babák szeme kissé oldalra néz, ezeket 71-ben átfestették, hogy Barbie előre is láthasson végre. Az eredetileg hófehér bőre igazi testszínt kapott, ami a baba kategóriájához képest – például a kaliforniai szörfös Barbie napbarnított – változik. A 92-es Teen Talk Barbie-t, ami 4 kifejezést tudott ismételni –  például: Megyünk vásárolni? – a lehetséges 270-ből, amerikai női egyesületek felháborodása miatt vissza kellett vonni a forgalomból, hogy eltávolítsák a szókészletéből a “A matek nehéz.” kifejezést.

Barbie világa: Barbie az első reklámstratégiával rendelkező játékok egyike. Még ma is élénken kísért a vasárnapi mesedélelőtt előtt felhangzó szignál, és az a szuggeratív női hang, aki beleduruzsolta a fülembe: Itt az új sellőbarbi a Matteltől. A reklám után még percekig bámultam szájtátva a képernyőt gyereknyálamat a szőnyegre csepegtetve, várakozva, hogy ha már a rajzfilm nem kezdődik el,akkor legalább adjanak le még egy Mattel reklámot. Ezek után nem is csoda, hogy júniustól karácsonyig cakkosra rágtam a szüleim fülét azért a sellőbarbiért. Aztán szegények megvették. Még csak nem is sejtették, hogy önként és dalolva belesétáltak a csapdába. Mert ha veszek egy Barbie babát a gyereknek, az olyan, mintha megvásárolnám egy on going képregény sorozat első részét, vagy egy tematikus legó egyetlen darabját. Öngyilkosság.

Mert ha van baba, akkor kell neki ház, ha van ház, be kell rendezni, istállóval kell bővíteni, abba lovat kell szerezni, ha beteg a ló, kocsit kell venni, kabriót vagy terepjárót, de a legjobb, ha mindkettőt, hogy ne legyen a beteg ló egyedül, még több Barbie kisállatot kell venni. Itt említeném meg, hogy Barbie-nak több mint 40 házi kedvence van, a kismacskától kezdve a pónilóig, de birtokában van egy pandamaci is. Tehát így tovább a végtelenségig lehet költeni a Barbie őrületre, és ez jó a gyártónak, jó a forgalmazónak, csak a szülőnek nem, de ő senkit nem érdekel ebben az ördögi körben, és hát egyszer a gyerekek is csak felnőnek. Bár a Mattel felmérései szerint Barbie-nak 100 000 komoly gyűjtője van, többségükben 40 év körüli nők.

Újabban a Barbie termékek már nem csak a babát és annak tartozékait jelentik. Ha most piacra dobnak egy új Barbie-t, akkor készítenek hozzá DVD-n egy mesefilmet is, amely filmnek az összes figurája és jellemző látványeleme megvásárolható a boltokban. Készül a babához számtalan internetes játék, CD, foglalkoztatókönyv, mesekönyv, képeskönyv, és a baba biztosan feltűnik a Barbie magazinban is. Már régóta kapható Barbie sminkszett, fodrászfej, emblémás ruházat, ékszerek, kistáskák, cipők a gyerekek számára.

A Barbie mesefilmek sokszor dolgoznak át valamilyen jobb sorsra érdemes klasszikust, mint a Koldus és királyfi, vagy a Rapunzel történeteket. Ezek a filmek többnyire igen sekélyesek és igénytelenek, buta dalocskákkal tüzdeltek, látványviláguk kész vizuális merénylet.

Az igényes Barbie: Barbie a hosszú és eseménydús élete során igazi ikonná nőtte ki magát, így nem kerülhette el a művészeti alkotásokban való szereplést sem. Hogy csak a legismertebbeket említsük, 1985-ben Andy Warhol választotta művének alapjául Barbie-t, szerepelt a nagy sikerű Toy Story2 -ben, és több öltözetnyi ruhát is kapott az Escada, Chanel, Dior, Givenchy divatházaktól. Továbbá a nyomtatott sajtó emlékezetes pontja marad a 2009-ben kiadott Vouge magazin Black Issue ötletén alapuló szám, amit Barbie 50. évfordulója ihletett. A játék színesbőrű darabjai pózolnak a Vouge rendhagyó kiadványában.

Igen? Nem?: A Barbie baba megléte egy kislánynál presztizskérdés. Az óvoda hierarchikus társadalmi rendszerének legalján foglalnak helyet a Barbie-val nem rendelkezők, a következő lépcsőn az olcsó Barbie-utánzatokat birtoklók, majd következnek a barna hajú és egyéb különböző nemzetiségű babák tulajdonosai, őket kicsivel megelőzik a Disney Princess széria babáinak rajongói, és végül a társadalom vezető szerepeiért az eredeti, szőke hajú, legbarbibb Barbie-val lehet harcba szállni. A kislányok szemében az igazi szőke Barbie éri a legtöbbet, hiszen mindig ő a főszereplő, övé a legjobb autó, a legnagyobb karrier, a legjobb pasi. A többiek csak statisztálnak az ő életében. A babát sokan vádolják azzal, hogy elérhetetlen szépségideált közvetít, és ez elősegíti az anorexia kialakulását. Az irreális testkép közvetítésének ténye nem kétséges, de egy összetett probléma kialakulása nem vezethető le egyetlen tényezőből. Talán mindenki emlékszik rá, hogy Angliában, nem is olyan rég, be akarták tiltani a Harry Potter könyveket, mert 12 éves gyerekek elkezdtek kiugrálni az ablakon, hátha bebizonyosodik róluk is, hogy varázslók, és zuhanás közben bizonyára el kell kezdeniük repülni. Világos, hogy itt sem Harry Potterrel volt a probléma.

Az óvodáskorra leginkább a fantázia – és szerepjátékok jellemzőek. Ezek a játékok elősegítik a későbbi felnőtt szerepek elsajátítását, a fantáziák és az indulatok kiélését, az agresszió kezelését. A Barbie-val leginkább az a baj, hogy valóban olyan, mint egy tematikus legó. Mondjuk egy tűzoltóállomás legó. Nem épít belőle a felhasználó mást, csak tűzoltóállomást. Így lesz ez a sellőbarbival is. Sellőset fognak vele játszani, semmi mást. A gyerekek képzelőereje ennél sokkal gazdagabb, egy bottal, vagy egy papírzacskóval is kiválóan eljátszanak bármit. Ha megvesszük az áhított mesefilmet a hozzá tartozó babákkal és egyéb kellékekkel, a gyerek megnézi a filmet, majd eljátsza a babákkal azt, amit a képernyőn látott. Illetve ne felejtsük el, hogy ez egy öltöztető baba, tehát többek között lehet öltöztetni is. Így készülnek a nem éppen kreatív felnőttek.

Barbie az amerikai kultúra része és jelképe lett, elkerülhetetlenül, és kiírthatatlanul jelen van. Szép kort élt meg, töretlen népszerűségének valószínűleg az az oka, hogy műfajában elsőként mindig megújult, haladt a korral. Mára igazi iparág és saját világ épült ki köré, ezzel végleg bejegyezve őt a játéktörténelembe.

A szerzőről

avatar

Tiéd lehet az első vélemény!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!