Bandák csatája újratöltve!

Ismét jön az ELTE Zenekarok Fesztiválja!

Halász Gergő2013. március 4. | Utolsó módosítás: 2013. március. 4. 20:09

Az ELTE Zenekarok Fesztiválja (EZF) ma már hagyomány, mondhatni formabontó évenkénti közösségi esemény. Kettős céllal jött létre. Az egyetemi hallgatóságnak kulturális kikapcsolódást kínál, a zenei vénával megáldott polgároknak pedig lehetőséget, hogy szerzeményeiket bemutassák diáktársaik és a vájt fülű mecénások előtt.

Az EZF 2004-ben indult, 2-3 napos programból fejlődött gigantikus, több ezer hallgatót mozgósító mamut rendezvénnyé.  Mai formájában egy egész egyetemen átívelő, sok állomásos tehetségkutató verseny, ami több kisebb egyetemi rendezvénybe is bekapcsolódik.  A programsorozat egymás után több helyszínen zajlik, az egyes állomások helyi elődöntőnek tekinthetőek. Az idei selejtezők helyszínei a következőek:

03.13 – 03.14. Kerekes Kollégium – Kerekes Napok

04.10. Ajtósi Dürer sori Kollégium – Ajtósi Napok

04.15. Kőrösi Csoma Sándor Kollégium – Budaörsi Napok

05.07. Lágymányosi Campus – Lágymányosi Eötvös Napok

Minden helyszínen 3-5 zenekar kap fellépési lehetőséget egy előszűrést követően.  A finálé idén is a Lágymánosi Eötvös Napokon lesz, tudjátok, LEN= önfeledt buli, extázis, 25000 ember. Itt osztják ki a győztesek között a szponzori felajánlásokat (klipforgatás, hangszerek, stúdiózási lehetőség, felvételek) is.  A döntő tavalyi zsűrijét, az Animal Cannibals és a Compact Disco srácai adták. Az idei zsűri tagjait a legnagyobb titok övezi, még én sem szivárogtathatom ki, csak annyit ígérhetek, nem fogtok csalódni.

Ha a haverokkal egy garázs mélyén Ti is gyakran tépitek szenvedélyesen a húrokat, és anyán, apán valamint a büszke nagyin kívül már más is hallott és elviselt élőben, akkor itt a színre lépés ideje. Jelentkezzetek mihamarabb, a határidő március 14. éjfél.

http://ezf.elte.hu/jelentkezes/

Tudom, mindnyájunknak megterhelő időszak lesz, nem kevés energiát igényel ennyi party helyszín végigjárása. Hallgassatok azért anyura is, és ne hanyagoljátok el túlzottan a szorgalmi időszakot sem.

Folyamatosan frissülő információkért keressétek a rendezvény hivatalos oldalát:

http://ezf.elte.hu/

A szerzőről

avatar

Tiéd lehet az első vélemény!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!