Az ELTE a legnépszerűbb

Idén februárban 110 397 ember jelentkezett 2012 szeptemberében induló alap-, osztatlan, illetve mesterképzésekre.

Romlaki Alíz Dorka2012. július 24. | Utolsó módosítás: 2012. július. 24. 21:50

Ebből több mint 24 ezer fő pályázott az ELTE-re, nagy részük az állami ösztöndíjjal támogatott képzéseket részesítette előnyben. Az ELTE továbbra is a fiatalok első számú felsőoktatási célintézménye, hiszen a jelentkezők többsége első helyen jelölte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, karok közötti eloszlásuk pedig a tavalyi évhez hasonlóan alakult.

Az ELTE-n működő nyolc kar közül legnagyobb népszerűségnek egyértelműen a Bölcsészettudományi Kar örvend. A több mint 6600 jelentkező közül legtöbben anglisztika szakra adták be jelentkezésüket. A BTK-t szorosan követi a Pedagógiai és Pszichológiai Kar az – alapképzési szakok közül – idén legtöbb jelentkezőt számláló pszichológia szakával. Továbbá nagy érdeklődés mutatkozik – a több, mint 4500 főt vonzó – Természettudományi Kar biológia, és a Társadalomtudományi Kar nemzetközi tanulmányok szakja iránt. Körülbelül 3000 fő jelentkezett az Állam- és Jogtudományi Karra, ahol ez évben ismét a jogász szak az elsődleges célpont. Fele ennyi felvételiző készül a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karra, míg megközelítőleg 2300-an jelentkeztek a Tanító- és Óvóképző Karra. Érdekes azonban, hogy az Informatikai Karra kevesebben jelentkeztek a 2011-es évhez képest, mégis az ELTE-n választható összes alapképzési szak közül az IK programtervező informatikus szaka végzett második helyen a jelentkezők számát tekintve.

A statisztikák alapján megállapítható, hogy összességében a felvételi jelentkezések megoszlása az előző évekéhez hasonlóan alakult, vagyis a pályázók arányát nem befolyásolta a keretszám módosítások körüli bizonytalanság. Ez az eredményekről kevésbé lesz elmondható, így kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A szerzőről

avatar

Tiéd lehet az első vélemény!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!