42
cikk
A közeg más, de a cél ugyanaz: nyomás alá helyezni a bírókat, megfélemlíteni az ellenfelet és győzelembe hajszolni a csapatot. Egy remek kezdeményezés után a magyar válogatott szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade ’09 a futball mellett női vízilabda mérkőzéseken is képviselteti magát. De kik ők, mit kell tudni róluk és egyáltalán hogy kerültek a futball stadionokból az uszodai lelátókra?
Pablo Escobar a világ legismertebb drogbárója, akárcsak a legtöbb dél-amerikai ember élt halt a futballért. Szegény sorból származott, és mérhetetlen gazdagságig jutott el, de soha nem felejtette el gyökereit. Életében mindent uralni tudott, halála pedig az 1994-es világbajnokságon szereplő kolumbiai válogatottat is befolyásolta.
Gyárfás Tamás 23 év után levélben közölte, hogy lemond a szövetség elnöki posztjáról. Az államtitkárság elfogadta a döntését, a következő lépés az új elnök megválasztása lesz. Egy korszak zárult le, a jövőt illetően sok a bizonytalanság.
Hétvégén rendezték meg a Formula 1-es világbajnokság utolsó futamát Abu-Dzabiban. Nem csak a 2016-os évtől búcsúzunk, hanem a sportág két legendájától is, Felipe Massa és Jenson Button évekig voltak meghatározó alakjai a száguldó cirkusznak.
A hétvégén rendezték meg a főiskolások és egyetemisták országos úszó bajnokságát a Tüske Uszodában. A versenyt nem csak a remek hangulat jellemezte, hanem kiváló ELTE-s eredmények is születtek.
Puskás Ferenc már életében legendává vált, halála után pedig még nagyobb tisztelet övezi. A legendás Aranycsapat kapitányaként az egész világ rajongott érte, cseleit és váratlan megmozdulásait manapság is szívesen idézik fel a futball rajongók.
A baseball Amerikában nemzeti sport. A türelem, a csapatjáték és nagy remények sportja, olykor mesébe illő történetekkel, mint például a Chicago Cubs, a medvebocsok csapatáé, akik 108 év után lettek újra bajnokok. Nem akármilyen történet az övék.
November 2-5. között úszók lepték el Százhalombatta városát, ahol a világsztárok mellett az ifjú titánok is szép eredményeket értek el. A szövetségi kapitány nagyon nehéz döntés előtt áll, hogy kit vigyen el Kanadába a decemberei világbajnokságra.
Mocsai Lajos az egyetem rektora a Sportinnováció 2017 nevű konferencián ismertette a nagyszabású terveket, amelyek legkésőbb 2021-re valósulhatnak meg. Elmondása szerint a tavalyi tűzeset csak megerősítette, hogy az egyetem fejlesztésre szorul.
Idén az új Tüske-uszodában kerül megrendezésre az évek óta sikeres úszó MEFOB, ahol versenyzőként és szurkolóként is képviselheted egyetemedet, így mindenképp érdemes lesz kilátogatni a nemrég átadott épületbe.