63
cikk
Április 19. és 22. között rendezik a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. Ebből az apropóból gyűjtöttük össze azokat az elmúlt hetekben megjelent könyveket, amelyeket az ELTE szombathelyi Savaria Egyetemi Központjának (SEK) oktatói írtak.
Április 16-án, hétfő este a szombathelyi Malom Söröző belső helyisége nem izgatott focidrukkerekkel telt meg, sőt nem is valamelyik holland darts-legenda versengése ültette asztalhoz a vendégeket: helyette korlátok között versek készültek.
Négy évvel ezelőtt nyílt meg a Savaria Egyetemi Központ A–épületében, a Művészeti Intézet folyosóján található Zéró Galéria, amely eddig számos kiállításnak adott már otthont. Az oktatók (művésztanárok) műveit csodálhatták meg az érdeklődők, vagy éppen a hallgatók diplomamunkáiból mutattak be válogatást. Ezúttal (első alkalommal) egy hallgató egyéni kiállításának megnyitójára került sor.
Az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) az idei általános felvételi eljárásban 153 szakot és szakpárt hirdetett meg. Az ELTE jelentkezési adatain belül a SEK adatait értékelve elmondható, hogy a SEK-en a közel 2%-os országos és a 8%-os ELTE-átlagnál magasabb, több mint 11%-os emelkedés volt tapasztalható, beváltva és meghaladva ezzel az ELTE-integrációhoz kapcsolódó várakozásokat.
Szerkesztőségünk tagjai közül van, aki szeret zötykölődni a kis falvak során át, más inkább a vonatra szavaz, mert buszon rosszul lesz, ha huzamosabb ideig lefele néz. Hasznos információk és körkérdés következik.
Ismét egy fontos sajtótájékoztató helyszíne volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettesi irodája: március 28-án az ELTE és Szombathely képviselői egy előre mutató együttműködési megállapodást írtak alá.
Ahogy 2016 óta minden évben, idén is elkészült Magyarország boldogságtérképe, amiből kiderül: Szombathely a legboldogabb megyeszékhely. A városban található a régió meghatározó felsőoktatási intézménye, az ELTE Savaria Egyetemi Központ.
Interjú Németh Istvánnal, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős rektorhelyettesével.
Az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete az idei évben február 28-a és március 2-a között rendezte meg az Egyetemi Anyanyelvi Napokat. Ennek záró rendezvényeként került sor az intézet tizenhárom tudományos diákműhelyének bemutatkozására. A szombathelyi hallgatók először vettek részt a rendezvényen.
Készman József március 15-e alkalmából, idén egyedüliként vehette át a rangos Németh Lajos-díjat. Ezzel rövid időn belül újabb Németh Lajos-díjasa van a tanszéknek, hiszen dr. Bordács Andrea művészettörténész, főiskolai docens 2014-ben kapta meg azt.