<>
<>
<>
<>
Lustálkodni nem célszerű

Lustálkodni nem célszerű

Dr. Torkos Kornél, az Analitikai Kémiai Tanszék tanára címzetes egyetemi docens címet kapott, ennek kapcsán kérdeztük pályájáról, kutatásairól.
Tanárképzés:

Tanárképzés: "Itt operálni kell"

Mit ér az ember, ha tanár? Milyen kilátásai vannak a tanári pályára készülőknek? Hogyan lehetne változtatni a szakma társadalmi elfogadottságán?
Milliárd dolláros projekt

Milliárd dolláros projekt

A genfi Nagy Hadronütköztetőben számos érdekes kutatás folyt az legutóbbi évben. Ütközésekről, újdonságokról, jövőbeli tervekről beszéltünk Veres Gáborral, az ELTE Fizikai Intézetének adjunktusával.
Az ELTE legnépszerűbb szakjai

Az ELTE legnépszerűbb szakjai

Az felvi.hu gyorsjelentése szerint idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre jelentkeztek a legtöbben.
starking
Nem elég jó szakembernek lenni

Nem elég jó szakembernek lenni

A hallgatók csak későn kezdenek el tudatosan foglalkozni a karrierjükkel. Miben segítheti az egyetem végzettjei pályáját, és hol kezdődik az egyéni felelősség?
Zene, sport, régészet és Széchenyi-díj

Zene, sport, régészet és Széchenyi-díj

Hivatásáról, szabadidős tevékenységeiről és néhány fiataloknak szánt jótanácsról beszélgettünk a Széchenyi-díjas Szabó Miklóssal.
Ősi ormányosok nyomában

Ősi ormányosok nyomában

Virág Attila, az ELTE TTK Őslénytani Tanszék doktorandusza a Central European Geology című folyóirat fiatal kutatók legjobb tanulmányáért járó díjában részesült
CSI Helyszínelők: új képzés az ELTE-n

CSI Helyszínelők: új képzés az ELTE-n

Ez év szeptemberében hirdetik meg először bűnüldözési szaktanácsadók képzését az ELTE-n, a képzés egyik szervezőjével Dr. Záray Gyulával beszélgettünk.
karrier központ
Beszélnünk kell a média nyelvét

Beszélnünk kell a média nyelvét

A XXI. századra a modern tudomány és a modern egyetem is változó helyzetbe került. Az új kihívások mellett a lehetséges megoldásokról is beszélgettünk Dr. Fábri György rektorhelyettessel.
Japán: katasztrófa és ami mögötte van

Japán: katasztrófa és ami mögötte van

Március 11-én 8,9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti térségét. Az akadozó ellátás, az élelmiszerhiány és az egyéb felmerülő gondok hosszú időre kihathatnak a japán gazdaságra.
Az amerikai felsőoktatás tündöklése és bukása

Az amerikai felsőoktatás tündöklése és bukása

Az amerikai (diák)álom: gondtalan, vidám egyetemisták, majd a diplomaosztó után a lehető legjobb állást. De vajon mi rejtőzik a színfalak mögött? Róna-Tas Ákos erre a kérdésre adta meg a választ.

"A célcsoport fejével gondolkodva"

Az ELTE hallgatóiból álló indisCREATE Team nyerte az egyik nagy mobilszolgáltató cég 2010-es reklámversenyét.

Android törülköző

A Nemzetközi Törülköző Napon bemutatkozik a most induló Android Meetup csapata, mely az első alkalommal a MeetOFF legénységével karöltve szeretné felkelteni kedves közönségének figyelmét.

bin Laden: A terror szimbóluma

Oszama bin Laden sokak szerint olyan személyiség, aki egymaga változtatta meg a történelem menetét. Felmerül tehát a kérdés: milyen hatással lehet halála a közeli és távoli jövőre?

Európai Polgár

Európai Polgár Díjat kapott Ferge Zsuzsa, az ELTE TÁTK professor emeritusa, ennek kapcsán kérdeztük munkásságáról, terveiről.

Kisállatok a LEN-en

Aki szeretne varánusszal, patkánnyal, tengerimalaccal vagy éppen csincsillával fotózkodni vagy közelebbről megismerkedni, látogasson el a biológus sátorba.

Elektronikus tanulás, digitális iskola – milyen lesz a jövő iskolája?

Az oktatás jelentős átalakulás előtt áll. Az információs társadalom korszakának változásai az oktatást sem hagyták érintetlenül. A jövő az elektronikus tanulásé.

Konferencia a Pedagógikumban

Az „Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE” kutatóegyetemi pályázat egyik alprojektje, Az élethosszig tartó tanulás társadalmi folyamatai és biopszichoszociális háttere, a Pedagogikum Központban lesz.

Eötvös-nap

Ismét megtartják a hagyományos rendezvényt az ELTE Természettudományi Karán 2011. május 12-én.

Neumann-nap

Az informatika legfrissebb eredményeit bemutató Neumann-napot szervez 2011. május 12-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara.

A Geology c. folyóiat díjazottjai

Virág Attila (ELTE) részesült Central European Geology című folyóirat fiatal kutatók legjobb tanulmányért járó díjában (Best Paper Award for Young Researchers).

Bibó 100 – konferencia-felhívás

A Bibó István Szellemi Műhely 2011. szeptember 29-i tanácskozására várják előadók jelentkezését augusztus 1-ig.

IDŐ-a TÓK projekthete

A Pedagogikumban megvalósuló kutatóegyetemi alprojekthez kapcsolódóan a TÓK projekthetet szervezett. A rendezvény célja egy, a hagyományostól eltérő tanulásszervezési forma megtapasztalása volt.

BGGyK kutatóegyetemi eredményei

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar és a Tanító-és Óvóképző Kar egész napos konferencián, 2011. május 12-én mutatja be eredményeit.

Humanitárius segítségnyújtás és külpolitika konferencia

Május 10-én Magyarország szerepe az európai és nemzetközi humanitárius segítségnyújtási tevékenységben címmel konferenciát szervez az ELTE ÁJK.

A gyermekjogok alakulása az új alkotmányban

Az Alapjogi TDK és a Gyermekjogi Kör kerekasztal-beszélgetést szervez a gyermekjogok alakulásáról az új alkotmányban 2011. április 28-án az ELTE ÁJTK-n.

OTDK-s sikerek a TáTK-ról

Április 14-16. között lezajlott a XXX. OTDK társadalomtudományi szekciója a Zsigmond Király Főiskolán.

OMHV – oldal, amivel „határokat” változtathatunk

Minden félév végén megjelenik egy felhívás az ETR-ben, ami arra buzdítja a hallgatókat, hogy osszák meg véleményüket oktatóik munkájával kapcsolatban. A cél nemes, az érdeklődés kicsi…

Városklíma 2011

Az MTA Meteorológiai Tudományos Bizottság Éghajlati Munkabizottsága munkaértekezletet tart, amelyen a kutatóegyetemi projekt résztvevői is tartanak előadást.

Szerves kémia problémamegoldó verseny

2011. április 29-én második alkalommal várnak minden érdeklődő alap és mesterszakos hallgatót.

Lazar Fleishman vendégelőadásai az ELTE-n

Az orosz modernizmus és avantgárd korának nemzetközi hírű kutatója, Lazar Fleishman tartott előadássorozatot az ELTE BTK 2011. április 4-8. között.

3D lesz a suliban?

Korábban már írtunk róla, hogy ha mi nem is, az unokáink már talán új oktatási technoógiákkal találkozhatnak a maxinagy előadókban, termekben.
« Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Következő »