Písz(í) Out! ? Avagy nevezzük nevén a pengeéleket
Péntek délután a MUK 6-8. 34-es előadójában sokszor valóban pengeélen táncoltunk; egyesek, mint jómagam, csak mint passzív publikum, mások aktív résztvevőkként a beszélgetők mellett. De miről is volt szó? A PC (píszí) jelentése: politikai korrektség.
Arany Hangya Díj 2010
A pénzjutalommal járó Arany Hangya Díj azon felsőoktatásban tanuló nappali tagozatos hallgatók számára pályázható meg, akik írtak már dolgozatot az "innovatív megoldások a hulladékgazdálkodásban? témával kapcsolatban.
Közös szakot indított az ELTE és a CORVINUS
Szeptember óta egyedülálló együttműködés áll fenn az ELTE és a Corvinus Egyetem között: elsőként az országban, közösen indított szakot a két egyetem. Bár részleges együttműködés már ezelőtt is állt fenn főiskolák és egyetemek között, azonban két egyetem még sosem társult ilyen módon. Nemrég mindezt szerződés aláírásával is megpecsételték.
Pengeélen
A politikai korrektség és a nyílt beszéd nyomait keresik a magyar sajtóban konferenciájukon az ELTE média és kommunikáció mesterszakos hallgatói. Az Elemző terepmunka 2. szeminárium hallgatói neves újságírókat és szakértőket hívtak meg rendezvényükre.
Pszinapszis XIV. ? Utak labirintusa
Tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Pszichológiai Napok, más néven a Pszinapszis. A rendezvény minden évben más és más témát jár körbe a pszichológia nézőpontjából neves előadók tolmácsolásában, idén olyan szaktekintélyekkel találkozhatunk, mint Mérő László, dr. Ranschburg Jenő vagy dr. Bagdy Emőke. Ezúttal az utak labirintusa, vagyis az útkeresés különböző lehetőségeit, formáit ismerhetik meg az érdeklődők.
ELTE Állásbörze és Innovációs napok 2010
A Hallgatói Innovációs Napok idén első alkalommal, az ELTE Állásbörzével azonos időben és közös helyszínen ? nem csak ELTE-seknek. A következő programok közül válogathatnak az odalátogatók: önéletrajz- és motivációs levél-író tréning, felkészülés interjúra, próbainterjú. A tréningeket képzett szakemberek tartják, és minden érdeklődő számára ingyenesen látogathatók, azonban a részvételhez előzetes regisztráció és jelentkezés szükséges.
Fulbright ösztöndíj ? irány az USA!
Május harmadikáig lehet pályázni a Fulbright ösztöndíjakra az Egyesült Államokba. Az ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik jól beszélnek angolul, és az USA-ban szeretnének továbbtanulni, kutatni vagy oktatni. Bár a mostani pályázók leghamarabb 2011-ben kezdhetik meg tanulmányaikat, mégis érdemes már most nekikezdeni a készülődésnek, mert sok dokumentumot kell összegyűjteni, a leadási határidő pedig egyre közeleg.
MA/MSc felvételi további teendői
A Master-re jelentkezők (csak úgy, mint az alapképzésre jelentkezők) február 15-ével túljutottak a jelentkezés okozta izgalmakon, de mik a további teendők?
ERASMUS BLOG 004
LONDON CALLING - Adta magát, hogy Londont is szemügyre vegyem, mivelhogy a pilótafülkéből egyből ide vezetett az utam. Minekután még sohasem jártam az Egyesült Királyságban, ezért minden új volt a számomra. Igazából sohasem nyűgözött le különösebben, amikor valaki Londonról áradozott. Hideg is van, esik az eső, meg amúgy is: csak egy nagyváros. Egy nagyon nagy város!
Terítéken a fordítás
Elméleti és gyakorlati ismeretszerzés szempontjából is tanulságos volt a tizenkettedik alkalommal megrendezett fordítástudományi konferencia. Az ELTE BTK Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke neves szakembereket és lelkes PhD hallgatókat kért fel az előadások megtartására.
Április a politika hava
Az ELTE Eötvös Kiadóban az április, a politika hónapja. Egyes politikai témájú könyvek akár 50%-os kedvezménnyel is rendelhetők a www.eotvospontok.hu oldalon, vagy megvásárolhatók az Eötvös-pontokban.
Erőszak = Média?
Március 23-án tartotta soron következő ülését az ELTE jogi karának Kriminológiai Tanszéke mellett működő Kriminológiai Tudományos Diákkör (TDK) az erőszak és a média viszonyáról.
Szabadság: sztornó
Egy bírónő, két ügyvéd és egy egyetemi adjunktus voltak az ELTE jogi karán március 16-án rendezett kriminológiai TDK meghívottai. A téma a terheltek személyes szabadsághoz fűződő jogának törékenysége volt.
IX. Visegrádi Nyári Egyetem
A Cracovia Expressz Alapítvány/Krakkói Magyar Centrum pályázatot hirdet a 2010. július 4-17. között Krakkóban megrendezésre kerülő IX. Visegrádi Nyári Egyetemen való részvételre.
Amikor fiatalok vitáznak?
Áprilisban két helyszínen, két időpontban nyílik alkalma a hazai középiskolásoknak, hogy megmutassák, a ?mai fiatalok? érdeklődőbbek és nyitottabbak a világra, mint azt sokan gondolnák. Vita-csata Debrecenben és Kecskeméten.
ERASMUS BLOG 003
Próbálom ?behozni magam? mihamarabb, ebben a részben a nem mindennapi kiutazásomról lesz szó! A pakolás mindig nehéz, egyrészt a hely szűke, másrészt az izgalom miatt. De minek is izgulni, mert a végén minden stimmel, és még a Kapitány Úr is látni kíván!
A-ból B-be Díj
Szeretnéd megmutatni a nagyvilágnak, hogy tehetséges újságíró vagy? A Youthmedia ifjúsági szervezet idén tavasszal meghirdeti az A-ból B-be Díjat, melyre fiatal újságírók, fotósok, rádiósok és tévések művei nevezthetők. A kategória győztesei pénzjutalmat, bolognai utat és kreatív grafikai programcsomagot nyerhetnek.
Idén is diktálnak
Az ELTE Egyetemközi Francia Központja idén is megrendezi hagyományos francia tollbamondó versenyét. Az erőpróbára március 26-án, pénteken kerül sor a Múzeum körúton található intézményben.
Erasmus Blog 002
A nagy kérdés: ?mi lesz, ha??, majd várakozás. És várakozás. És további várakozás? amit végül siker koronáz: NYERTEM! A továbbiakban tehát arról olvashattok, mi történt a pályázás után, de még a kiutazás előtt.
Suffolk University nyári egyetem Budapesten
Az ?LL.M. in US and Global Business Law for International Business Lawyers? elnevezésű programot 2010. július 11-23. között rendezik meg Budapesten.ASuffolk University Law School, Boston, Massachusetts és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar együttműködve indította 2006-ban ezt a Master programot.
| « Előző | 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 | Következő » |