Kortárs címkével ellátott cikkek

A kortárs magyar képzőművészet nyílt napja

A kíváncsiság alapvető emberi tulajdonságunk, különösen akkor, ha mások életébe, munkájába, netalántán magánszférájába nyerhetünk bepillantást. Erre apellált az első Nyitott Műtermek Délutánja elnevezésű esemény is, meg persze a kortárs művészetre vágyó hozzáértő és laikus látogatók kígyózó soraira.

Kortárs előtt, Kortárs után

Az ELTE Kortársas interjú arról, hogy milyen lehetőségeik vannak a mai pszichológusoknak a Csoporton belül és a Kortárs lét után és milyen ellentétek feszülnek a pszichológusok és a szociológusok között.