ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • Pan-European Seal fizetett gyakornoki program frissdiplomásoknak
    • A szabadság íze
    • A bár, ahol tényleg a vendég az első
    • Tények és tévhitek az Erasmusról
  • Kultúra
    • Guy Ritchie visszatérése a gengsztervilághoz: Úriemberek
    • Kedvenc filmjeink 2019-ből
    • Két Dés – Páratlan Párosok – Beszélgetés Dés Lászlóval és Dés Andrással
    • Magamról – Kovács László rendhagyó estje
  • Tudomány
    • Megfér egymás mellett a sok apró különbség – Interjú György Eszterrel a roma örökségről
    • Női energiával a kutatásban és az oktatásban – Interjú Varga Zsuzsanna történésszel
    • Az ELTE-ről a Naprendszer határain túlra – Interjú Szabó M. Gyulával
    • Ebola, SARS és az új koronavírus az Élő adás c. biológiai előadássorozat következő alkalmán
  • Sport
    • Együttműködés a Benfica és a BEAC között
    • Esélyszemle – folytatódik a Bajnokok Ligája!
    • Példát statuált az UEFA – Mi lesz a BL-ből kizárt Manchester City-vel?
    • Utazás egy gyilkos koponyája körül
  • Savaria
    • Szombathelyre érkezik a Szabad Európa TV mozgó stúdiója
    • Németh Sándor, a Földrajzi Tanszék oktatója a top 10 városvezető között
    • „Az Amigos olyan, mint egy minőségbiztosítás”
    • Költő? Újságíró? Rendezvényszervező? – Vincze Bencével folytatódott a Bájoló
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

62

cikk

Egri Dorottya

A Minority SafePack ismertette kampányát a BTK Kari Tanácstermében

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) konferenciát szervezett a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatására az ELTE BTK Kari tanácstermében február 13-án. A rendezvény során a kampány képviselői nemcsak a kezdeményezés célját és menetét mutatták be, hanem a kisebbségvédelem fontosságára is felhívták a figyelmet.

Minden, amit az ELTE nyílt napjairól tudni kell

Jövőre érettségizel és most kezdtél el nézelődni az egyetemek között? Vagy már meg is jelölted az ELTE valamelyik képzését, de szeretnél közelebbről is megismerkedni az egyetemmel? A cikkben összegyűjtöttünk minden tudnivalót a 2018-as kari nyílt napokról.

« Előző 1 2 3 4 5 6 7

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat

2019-es díjazottak:

Zima Richárd, az ELTE Online volt főszerkesztője

Krammer Dóra, a Bárczium volt főszerkesztője

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail:

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

ELTE Online - betöltés folyamatban...