Bölcsész- és pedagógusképzésben a legjobbak vagyunk

A Heti Válasz már hagyományosnak számító felsőoktatási rangsorában a korábbi évekhez hasonlóan az ELTE két területen is első helyet ért el: a bölcsészettudomány és a pedagógia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtunk.

Olvassatok ELTE-seket! 07. – Gál Soma

A kortárs irodalom köztünk jár – vigyétek magatokkal a hétre! Új sorozatunk minden hétfőn olvasnivalóval vár titeket: író ELTE-sek, ELTE-s írók verseit, prózáit ajánljuk figyelmetekbe. Hogy jobban megismerhessük hallgatótársainkat, a szövegek mellett egy-egy miniinterjút is közlünk. Az év utolsó előtti szövegeiért felelős szerzőnk: a BTK-s Gál Soma.

Gyűrűk ura, Trónok harca és Napóleon a jog tükrében

Milyen sajátos jogrendről ír Zsákos Bilbó? Mi történik az értékeivel, miután a megyében önkényesen halottnak nyilvánították? Kinek van joga a vastrónra ülni? Ám mindenekelőtt: hogyan jelenhet meg az irodalomban a jog, és milyen tanulságokkal szolgálhatnak ezek a példák? – Majtényi Balázzsal, az ELTE TáTK Európai Tanulmányok tanszékének habilitált egyetemi docensével beszélgettünk.