Sportolj velünk! II.: ELTE-BEAC Asztalitenisz szakosztály

Egy jó közösség, jó hangulatú edzések és versenyek, emellett természetesen közös bulik, szövődő barátságok és szép emlékek.

Női futsal: Nehéztüzérséggel a főszerepért

Női együttesünk feljavuló második félidei játékával ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy képes megizzasztani a pontvadászat élmezőnyébe tartozó ellenfeleit is.

Sportos kérdőívvel a tudatlanság ellen

Most fejezted be a gimit, de az egyetemre kerülve fogalmad sincs, hogy merre indulj el, kihez fordulj csillapíthatatlan mozgásigényed kielégítésének érdekében?

Sportolj velünk! I.: ELTE-BEAC Polythlon Triatlon

"A legjobb hallgatók is mozognak, a legjobb sportolók is tanulnak."

Férfi futsal: Odaadó előadás az acélvárosi pokol bugyraiban

Szezonbeli egyik legösszeszedettebb produkcióját előadó teremfocis fiaink a külső tényezőkkel dacolva, év eleji botlásaikat feledtetve 3-1 arányban múlták felül a Dunaújváros Főiskola legényeit.

VI. ELTE Téli Bajnokság - Nem borult a papírforma

Utolsó előtti fordulójához érkezett a VI. ELTE Téli Bajnokság, legalábbis ami az alapszakaszt illeti.

Csikung és Tao jóga az ELTE-n

Egy újabb, alternatív sportággal bővült az egyetemi kereteken belül közösen űzhető rendszeres mozgási lehetőségek tárháza.

Futsalburleszk a BEAC-ban

Amilyen jól - 3 meccs, 7 pont - zárta az óévet az ELTE SE a férfi futsal NB II. Nyugati csoportjának küzdelmei során, annyira szélsőségesen, visszafogottan kezdte az újat.

"Mindig a fénybe nézz" - avagy szerethető futsalos hölgyeink

A Jekyll és Hyde című darab "vékony hajszál választja el a jót a gonosztól" gondolata mentén haladva csak egy hajrábeli gól választotta el teremfocis lányainkat a pontszerzéstől.

VI. ELTE Téli Bajnokság - már csak egy csapat hibátlan

Állítólag a sport ugyanaz, mint a háború, csak más eszközökkel vívják. Ha ez igaz, a foci különösen közel áll a háborúhoz.

Válogatott a Honvéd ELTE Polo két játékosa

A felnőtt válogatott keretbe meghívást kapott a Honvéd ELTE POLO két játékosa, Kövesdi Vivien és Dombrádi Fruzsina.

Bronzérem, öt labdával

Az ELTE vegyes csapata bronzérmes helyezést ért el az országos bajnokság harmadik osztályában. A sportág pedig nem volt más, mint az ötlabda.

VI. ELTE Téli Bajnokság: - futsaleredmények a rangadók fordulójában

Ahogy azt a múlt heti írásunkban is előre vetítettük, a VI. ELTE Téli Bajnokság negyedik fordulójában többnyire egyenlő erősségű csapatok vették fel a küzdelmet.

VI. ELTE Téli Bajnokság - Mire jó a papírforma?

Ha a legutóbbi forduló kapcsán ki-ki meccsekről írtunk, most arra kell felhívni a nyájas olvasó figyelmét, hogy a legtöbb meccsnek megvolt az esélyese, legalábbis papíron.

Futsal - Nem volt kiút a BME-katlanból

Ezen az estén valóban nem. A december 17-ei mérkőzésen a műegyetemisták dobbal, dudával és némi ingyen sörrel felszerelkezett szurkolói fergeteges hangulatot varázsoltak a MAFC Sportcsarnokba.

Egyetemek harca - elsőrangú futsalrangadó az NB II.-ben

Az NB II-es férfi futsal bajnokság Nyugati csoportjának 3. helyén tanyázó ELTE SE a szezon egyik legfontosabb mérkőzését a 11. helyezett csapat ellen vívja.

VI. ELTE Téli Bajnokság - Mindenkinek a maga keresztje

Nem, nem egy erkölcsteológiai értekezésre utal a cím, hanem az ELTE Téli Bajnokság második fordulójára, amely az első megmérettetése volt a csapatoknak a 2011-es naptári évben.

Videó futsalosaink óévbúcsúztató sikeréről

Férfi együttesünk a Rába ETO második számú csapata elleni, hihetetlen izgalmakban és parázs véghajrábeli pillanatokban is bővelkedő találkozóján győzelemmel búcsúztatta a 2010-es esztendőt.

Ez történt ősszel a Bölcsész A-ligában I. (4-6. forduló)

Még éppenhogy csak kiheverted a szilveszteri bulit, de még nincs kedved a vizsgákra készülni? Vagy szeretnél pár percig valami olyasmit olvasni, ami nem Max Weber, Kristó Gyula, vagy Habermas?

Sport és újságírás 2010-ben

 Mint azt a sportrovatnál dolgozó újságíróként hamar megtanultam, a sportújságírás az ELTE Online-nál sosem öncélú tevékenység. Ezért úgy gondolom, hogy egy ilyen év végi számvetésben a cikkek és témák puszta felsorolásán túl a sportkommunikáció eredményeinek és hiányosságainak bemutatásától sem zárkózhatunk el. Arra is választ kell tehát keresnünk, mit tettünk mi az utóbbi egy évben az egyetemi sportélet jobbításáért.
« Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Következő »