OB-győztes ELTE-s duatlonisták

Dátum: 2011-04-22 22:07:17
OB-győztes ELTE-s duatlonisták
Az április 17-én megrendezett Extreme Orfű Rövidtávú duatlon OB 7,6 km-es futással kezdődött, amit egy 40 km-es kerékpárszakasz követett, miután még 3,2 km-t kellett lefutni a célba éréshez. A Polythlon három versenyzője 5:45:19-es összesített idővel utasította maga mőgé a többi csapatot. A hármasban Kis Gyula, a PPK sportszervező szakos hallgatója, Pálfy Máté, a TTK biológia szakának növendéke és a BME-s Nyári József futott és biciklizett.
<>
<>
<>
<>

Gyula 1:52:17-es idejével az egyéni versenyben is OB második lett, Máté pedig 1:54:47-tel a pontszerző, 6. helyet szerezte meg. Ez az időeredmény a korcsoportos versenyben Gyulának az első, Máténak a második helyre volt elég. 1:59:02-vel korosztályos győzelmet aratott Horváth Zsolt, a Bringabanda SC versenyzője, volt TTK-s hallgató. Saját korcsoportjában Szabó Gyula a harmadik, Margull Dániel (TTK) a hetedik, Székely Mózes, a PPK tudományos főmunkatársa, egyben a BEAC triatlon szakosztályának vezetője pedig a tizedik helyen futott be.

Kis Gyula az OB ezüstérmeseKis Gyula, aki a Polythlon vezetőedzője így értékelte a versenyt: „Bár a tavalyi negyedik hely után dobogóesélyesnek tartottam a csapatot, a győzelemre még én sem számítottam. A csapattagok önmagukat és egymást is meglepték remek időeredményeikkel, s mindhárman maradéktalanul elégedettek lehetünk saját versenyzésünkkel. Természetesen a többi Polythlonos induló, és az ELTE-s versenyzők is óriásit küzdöttek, és kiválóan helytálltak a nagy szintkülönbségek miatt nagyon nehéznek számító pályán. A keménynek ígérkező triatlonszezon előtt nem is kívánhatna kedvezőbb előjeleket egy triatlonklub edzője!”

 

Teczár Szilárd
ELTE Online

A képek forrása: www.triatlon.hu; www.triatlonmagazin.hu