Elte Online hírportál

 

Továbbra is százszázalékos az ELTE Cubes

(2010-11-11)

|More

Betöltés...

 

Kedd este harmadik meccsén harmadik sikerét aratta az ELTE Cubes. Ezen a napon a Corvinus Egyetem csapata volt a szenvedő fél. Elsősorban a második negyedben nyújtott jó játékuknak köszönhetik a győzelmüket, és annak, hogy a későbbiekben sem álltak le. Elevenítsük fel újra együtt, a történéseket!
 
Férfi kosárlabdázóink jól kezdték az idényt, hiszen két nagyarányú győzelemmel indították a bajnokságot. Így nem hiába vártuk azt, hogy a keddi estén hasonlóképpen fognak szerepelni. Arra nem lehetett hivatkozni a mérkőzés előtt, hogy a két csapat nem ismerte volna egymást, hiszen tavaly a D ligában kétszer is találkoztak. Akkor mindkét alkalommal a „Kockák” örülhettek a győzelemnek. Csapatunk már fél hatkor megkezdte a bemelegítést. Ekkor tizenhárman jelentkeztek játékra, de Marosi Tamás „Ördög” sajnos nem kapott szerepet. Így végül a negyed hetes kezdéskor tizenketten kerültek be a jegyzőkönyvbe. A szép múltbeli eredmények és a hosszabb cserepad is a mieink mellett szólt, már csak a fiúkon volt a sor, hogy folytassák a szép sorozatot.
 
A feldobásnál sikerült elhozni a labdát, így a „Cubes” vezethette az első támadást. Ellenfelünk zónázott, ezért a Varga Zsoltnak köszönhető „Z1”-es figurát alkalmazták Szabari Krisztiánék, tudtuk meg tőle. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a csapatkapitányt már az első percben faultolták, majd az ezt követő két büntetőt biztos kézzel értékesítette. Tehát, az ELTE szerezte meg a lélektanilag fontos első pontokat. Az első negyed kezdetén még látszódott, hogy a két csapat ízlelgeti egymást, keresi a másik gyengepontját, ugyanis sok volt a pontatlanság. Ez a kosárarányon is észlelhető volt, mert majdnem öt perccel a kezdő sípszót követően még csak 4-4 volt az állás. Ekkor azonban egy hazai időkéréssel próbálták a fiúk megoldani az eddigi ínséges időszakot. Ennek meg is lett az eredménye. Megélénkült a játék és jöttek a kosarak is. Sajnos azonban többször előfordult – majd a későbbiekben még jó párszor –, hogy a gyűrű nem velünk volt: egyszer kifelé, másszor az ellenfél támadásainál pedig befelé pattant a labda. Így hiába látszódtak biztató jelek a játékban, a negyedet mégis a BCE zárta jobban. Ekkor 19-17 volt az eredmény a vendégeknek.
 
A második negyedben felerősödött csapatunk játéka, ami az eredményben is meglátszott. Nagyon szépen védekezve – több percen keresztül nem kaptunk gólt – és okos támadásokat követően már át is vettük a vezetést. Ekkor az ellenfél próbálkozott egy időkéréssel, hátha sikerül rendezni a sorait. Azonban ez nem így lett. Tovább növeltük az eddigi előnyünket és már tíz pont felett járt a különbség a két csapat között. Sőt, hogy a védekezést is tovább dicsérjem, elárulom, hogy a negyed hajráját leszámítva csak 2 pontot dobtak a vendégek! A végén azért már jobban céloztak vagy már mi figyeltünk kevésbé, így gyors kosárváltásokat követően 43-28-as ELTE Cubes vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.
 
A pihenőt követően újra visszaesett egy kicsit a játék színvonala. A játékosok több elkerülhető hibát ejtettek és büntetőket is elhibáztak. Ezeken a nehézségeken ismételten a mieink kerekedtek felül. Kecskés István triplájának és a következő támadásban Marjay Ádám összeszedett lepattanójának, majd az azt követő duplájának köszönhetően 5-0-val törtük meg a góltalanságot. Aztán lassan az ellenfél is összeszedte magát és szorossá tette ezt a negyedet. Azonban az utolsó percben két gyors kosárral sikerült tovább növelni az eredményt, így ezt a játékrészt 18-14-gyel zártuk, összesítésben pedig huszonkét pont volt az előnyünk.
 
Mi kezdtük a záró negyedet. Sajnos nem a legjobban, hiszen a kihagyott triplát és palánk alóli dobásokat követően, most a vendégek kezdenek egy 4-0-s szériával. Sőt ez még nem minden. A későbbiekben lassan elkezd csökkenni az előnyünk. Már tizenöt pontra sikerült felzárkózniuk, amikor egy faultot követően két büntetőt dobhat a „Tipli”. Ha ezeket sikerrel értékesítik, akkor még izgalmas lehet a végjáték. Ahogy mondani szokás „legjobb öröm a káröröm”. Most mi is így vagyunk ezzel, ugyanis kimaradnak a büntetők. Innentől kezdve pedig a fantasztikus utolsó pár percnek köszönhetően, már örömjáték a vége. Lassan kiegyenlítjük ezt a negyedet is, majd az utolsó másodpercekben Varga Zsolt,egy szenzációs, palánkos triplával felteszi az i-re a pontot. Így végül 86-63-ra megnyerjük ezt a találkozót is. Összességében egy jó, többször izgalmas, de a végén sima győzelmet láthattunk csapatunktól, ahonnan mindenki feliratkozott a pontszerzők listájára. Szerencsére nem törték meg idei jó sorozatukat, és immáron három győzelemmel a tarsolyukban várják a jövő heti dupla mérkőzést, ahova szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.
 
Hétfőn (11.15. 20:00): ELTE Cubes-BME No risk No fun (helyszín: BEAC, hármas pálya)
 
Kedd (11.16. 18:00): ELTE Cubes-YMMF (helyszín: BEAC, kettes pálya) – itt dől el ki nyeri a C ligát. A hangulatot az ELTE Cheerleader csapata biztosítja!
 
Edzői értékelés:
„Sajnos ellenfelünk a mérkőzés elején elég szerencsésen dobott, azonban a második negyed előtti cserék meghozták a hatásukat, így 26-9-re behúztuk ezt a játékrészt. Ezzel szerencsére el is dőlt az eredmény, ugyanis még növelni is tudtuk a különbséget. A végén már vigyáznia kellett a vendégeknek, mert több játékosuk is a kipontozódás szélére került, mi azonban nem álltunk le és ez is kiemeli a csapat akarását. Külön öröm, hogy mindenki eredményes volt nálunk. Kiemelném: Cseh Bálint utolsó negyedben nyújtott teljesítményét, Lőrinczy Mátyás és Beri Imre támadójátékát illetve és nem utolsó sorban Marjay Ádám lepattanó munkáját.” – Szabari Krisztián, csapatkapitány.
 
ELTE Cubes-BCE Tipli       86-63
(17-19, 26-9, 18-14, 25-21)
Budapest, Bogdánfy Ödön utca, 10 néző
 
ELTE Cubes: Beri Imre 13, Lőrinczy Mátyás 11/3, Marjay Ádám 11, Varga Zsolt 9/3, Dudás Miklós 8, Cseh Bálint 8, Kecskés István 7/3, Szabari Krisztián 6, Borbás Csaba 5, Bodnár Barnabás 4, Pucser Márton 2, Molnár Bence 2
BCE Tipli: Dinnyés Dávid 30, Gyüre Bence 12, Bartha Attila 11, Szabó István 5, Maczkó Endre 2, Zelei Zsombor 2, Bakosi Balázs 1
 
Eddigi eredményeink:
ELTE Cubes-BCE Zetor Ultra KC               83-37 (részletek: itt)
ELTE Cubes-Újbuda MCC/B                    85-59 (részletek: itt)
 
 
Hortobágyi Tibor
ELTE Online

 

 

Vissza