Ferencváros-ELTE SE

Második fordulójához érkezett a férfi futsal Nb II-es bajnokság. Egyetemünknek a zöld-fehérektől kell elhoznia a három pontot, ha rájátszást érő pozícióban szeretne maradni.
Az első fordulóban hazai pályán fogadtuk a listavezető Balatonfüredcsapatát. A meccset fantasztikusan kezdte az ELTE, a msáodik félidő közepén 4-0-ra vezettünk. Kénoszték innen kapaszkodtak vissza, és értek el bravúr-döntetlent a BEAC-on.
Sajnos az iksz jól jött a Győri ETO-nak, amely hazai pályán egy góllal múlta felül holnapi ellenfelünket, jobb gólkülönbségével pedig immár a kisalföldiek állnak ezüstös helyen.
A Ferencváros U21-es gárdája nagy reményekkel indult el a másodosztály Nyugati csoportjában, de szereplésük talán gyengébbre sikerült a vártnál. Három győzelmük mellett vereségből is ugyanennyit számlálnak már, így pedig nehéz lesz odaérni a harmadik helyre. Az MLSZ pontlevonással is sújtotta a zöld-fehér fiatalokat (egyik mérkőzésükön túlkoros játékost szerepeltettek).
Így a Fradi mindössze 7 ponttal, a csoport ötödik helyét foglalja el.
Ősszel fordulatos, és az utolsó pillanatig kiélezett csatát vívott egymással az ELTE és az FTC U21. A zöld-fehérek kétszer is vezetéshez jutottak, csapatunk viszont minden alkalommal vissza tudott kapaszkodni, és a szezon leggólzáporosabb meccsén, 7-5-re győzött.
A kék-sárgában pompázó ELTE vereséggel kezdte az őszi sorozatot, de fantasztikusan menetelve egy ideig első helyen is állt. Végül az ezüstérmes pozícióban tértünk téli nyugovóra, ahonnan a, már említett múlt hétfői 4-4-el ébredtünk.
Játékoskeretünk átalakult a téli szünetben, a Balatonfüred elleni mérkőzésen több új ember is bemutatkozhatott. Sajnos rossz hír viszont, hogy Tollas Gábor még mindig húzódással bajlódik, kapusposzton pedig egyenesen elkeserítő a helyzet, hiszen egyedül Nagy Gábor (Süke) áll Tóth Károly mester rendelkezésére. Pétervári Janinak nincs igazolása, Vörös Lászlóra pedig valószínűleg térdműtét vár a közeljövőben.
Nem a legjobb előjelekkel készülünk tehát az összecsapásra, de a csapat együtt van, a gőzerővel készül a szerdai találkozóra.
A meccset február 16-án 21:15-től, a Kőér utcai Spartacus-csarnokban rendezik a Ferencváros pályaválasztásával.
Reméljük az ELTE-t ide is elkíséri lelkes szurkolótábora, mely remek hangulatot teremtett a szezonnyitón.
Hajrá, ELTE!
Gabay Balázs
ELTE Online




