Eseménynaptár (2010-02-18)
Megtagadva - Film az állami gondozottakról - ELTE ÁJK (18:00)
Típus: Előadás
Szervező: ÁJK
Ár: ingyenes
Tervezett fő: 100 fő
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Kriminológiai TDK szervezésében e hét csütörtökön megtekinthetitek a Megtagadva c. dokumentumfilmet, melyet megelőzően a rendezővel követhettek egy beszélgetést, a film után pedig szakmai jellegű kérdések lesznek napirenden.
„A 70-es években a gyámhivatal családsegítés helyett gyakran kiragadta a gyermekeket a hátrányos helyzetű családokból. Sok száz fős intézetekben helyezték el őket, közösségi nevelés címén. Annak ellenére, hogy az állami gondozásba kerülő gyermekek jelentős része roma származású volt, kulturális örökségükről az intézetben nem tanultak semmit. Bogdán Árpád filmrendező 2007-ben Boldog új élet címmel játékfilmet készített saját személyes tapasztalatai alapján. Árpád három éves kora óta intézetben nevelkedett, családjáról, bekerülésének körülményeiről szinte semmit nem tudott. Játékfilmje elkészítése után úgy döntött, kikéri intézeti aktáját a Gyermekvédelmi Szakszolgálattól. Abban azonban sokáig bizonytalan volt, hogy szüleinek, testvéreinek megpróbáljon-e a nyomára jutni. A dokumentumfilm ennek a múltkeresésnek a folyamatát követi.” (Megtagadva, 2009. 52 perc, Rendező: Mészáros Antónia) www.filmszemle.hu
Helyszín:
ELTE ÁJK "A" épület, V. ker. Egyetem tér 1-3. I. emelet, I. terem
Időpont:
2010. február 18., csütörtök, 17:30
A beszélgetés résztvevői:
Mészáros Antónia, dokumentumfilmes, szerkesztő-riporter
Gönczöl Katalin, egyetemi tanár
Lévay Miklós, egyetemi tanár


