Pázmánnyal ünnepeltünk

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora is aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben megerősítik azon szándékukat, hogy közösen ünnepeljék meg idén a Nagyszombati Egyetem megalapításának 375. évfordulóját.
2010-ben mind az ELTE, mind a PPKE azt ünnepli, hogy Pázmány Péter esztergomi bíboros-érsek 1635-ben filozófiai és teológiai karral Nagyszombatban egyetemet alapított, amit az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is elődjének tekint.
A két egyetem rektora ezért úgy határozott, hogy az intézmények 2010 májusában közös ünnepi szenátusi ülésen emlékeznek meg a Nagyszombati Egyetem megalapításának 375. évfordulójáról.
Mindkét felsőoktatási intézmény vállalt feladata, hogy korszerű tudással rendelkező, sokoldalúan művelt, felelős értelmiségieket képezzen. Az évforduló megünneplése e közös értékek és célok képviseletét is jelenti.
ELTE Online




