Elte Online hírportál

 

Budapesti Farkasok- ELTE-s lányok a kereszttűzben (2008-08-04)

András Judit biológus, Hegedüs Erna szociális munkás és Lestyán Szilvia matematikus hallgatók. Három különböző személyiségű lány, de sok közös vonás van bennük. Az egyik, hogy mindhárman az ELTE falai között tanulnak, a másik, hogy szabadidejükben egy izgalmakkal és kihívásokkal teli sportnak a hódolói, melynek neve az Amerikai Futball és csapatuk a Budapesti Farkasok. Végül és talán a legfontosabb, hogy egy cél vezérli őket, hogy csapatuk az Osztrák Bajnokságban is győzedelmeskedni tudjon.

Az amerikai fociról tíz évvel ezelőtt nem sokat tudtunk Magyarországon, majd elkezdte hódító útját kis hazánkban is. Ma már közel 20 csapat van és közel 2000 igazolt játékos. A női csapat két éve alakult meg Magyarországon elsőként Budapesti Farkasok - Wolves Ladies néven.

A játék lényege abban áll, hogy minél több pontot kell szereznie a csapatnak, úgy, hogy a labdát eljutatják a gólvonal mögé. Ha már a labda csücske átér a vonalon érvényesnek számít a bevitel, ha játékos kezében tartja a labdát és úgy viszi át a vonalon már az is pontot ér. A területre bevitel hat pontot ér, de lehetőség van kevesebb pontért jutalomrúgásra is.

A lányok edzései kedden és csütörtökön 19-21 óráig tartanak. Egy kis bemelegítéssel kezdenek, aztán a pozíciók külön edzenek, majd a támadó (offense) és védő (defense) egység külön gyakorol, végül egymás ellen játszanak.

Meccsek itthon és külföldön is vannak, de itthon még nincs női bajnokság, így csak az osztrák bajnokságban képviselik hazánkat. (AFBÖ Ladies Cup).

A három lány teljesen máképp ismerkedett meg ezzel a sporttal. Judit véletlenül került kapcsolatba az amerikai focival. Egy barátnőjét kísérte el egy edzésre, ahol ott maradt és azóta is a csapat részét képezi. Erna sok időt töltött Amerikában, ahol először találkozott ezzel a sporttal. Legfőbb érv, hogy, ezt választotta, hogy a taktikai jelleg egyesül az erőnléti sporttal és ez számára nagyon megnyerő volt. Szilvi mindig is nagyon szerette az extrém sportokat és mindent megtalált ebben a sportban, amire szüksége volt.

Az egyetemi tanulmányaikkal, olykor nem könnyű összeegyeztetni a sportolást, de kellő elszántsággal és kitartással, ezen is felülkerekednek. Az amerikai foci erős terheléssel járó sport, így csak addig lehet űzni, míg az emberi szervezet bírja. Nagyon fontos, hogy odafigyeljenek magukra és karbantartsák szervezetüket, hogy minél tovább a pályán maradhassanak.

A csapat idén ünnepelte második születésnapját, az elmúlt években nagyon sokat dolgoztak és ennek meg is lett az eredménye. A játékosok fejlődtek, jobb lett a csapatszellem és a játékuk is egyre kifinomultabbá vált. A csapat fő célja, hogy a következő idényben megpróbálja elnyerni az osztrák bajnoki címet.

A férfi és a női csapat közti megítélés nem egyforma. Az általam megkérdezett játékosok szerint a közvéleményben is jóval elfogadottabb a férfiak játéka. Nyilván ennek több oka van. A nők elfogadása ebben a sportban is változni fog és kitartásukkal, eredményeikkel is bizonyítani fogják, hogy nekik is helyük van a pályán.

Ha úgy érzed, hogy kipróbálnád az amerikai focit és csatlakoznál a Budapesti Farkasok csapatához, a hivatalos honlapjukon megtalálod a részleteket.
(www.wolves.hu)
Ha nem vagy elég bátor vagy csak nézőként szeretnél szurkolni a férfi csapatnak, akkor látogass ki Budapesti Farkasok - Budapest Titans magyar bajnoki elődöntőre, a Margitszigeti Atlétikai Centrumba 2008. július 6-án. A meccs 18:00-kor veszi kezdetét.

Érsek Vivienn
ELTE Online

Vissza