ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • A járványhelyzet és a 2020/2021-es tanév az ELTE-n
    • A megtestesült házias konyha
    • ELTE Alumni – mobilitási ösztöndíjak, karriersegítő felület és végzős ajándék
    • Freund Tamás az MTA új elnöke
  • Kultúra
    • Összefonódás – Urbanlights fotókiállítás
    • Az űr vége – Labdába rúghat bárki a Rick and Morty mellett?
    • „Az emberi közösség az, ami igazán fontos”: Közösségi élmény egyedül? – Az előadóművészet lehetőségei 2. rész
    • Elkapott a hév(íz): Hévíz lapszámbemutató
  • Tudomány
    • Egy amerikai és egy orosz kezet fog az űrben – 45 éves az Apollo–Szojuz program
    • Felvételizz idén is ELTE-s szakkollégiumba!
    • Címvédőként is helytálltak a perbeszédversenyen az ÁJK hallgatói
    • Havi százezer a TDK-dolgozatodhoz – Az ÚNKP pályázatról
  • Sport
    • ELTE-s, BEAC-os kitüntettek a MEFS tisztújító közgyűlésén
    • ELTE-s gólyák! Sportoljatok a BEAC-ban!
    • Hogyan működik a parasport az ELTE-n? – Interjú Páni Róberttel és Kovács Krisztinával
    • A spanyol armada – egy futballnagyhatalom
  • Savaria
    • „Az önkéntes tevékenység nem ingyenmunka” – Interjú Simon Ádámmal
    • 7 sport, amit érdemes kipróbálni a nyáron
    • Ismét sportesemény a SZoESE szervezésében
    • Gasztrosarok – Nem csak farsangi fánk
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

93266554_224485132123372_7437848982518235136_n

2020. április 16. nincs hozzászólás 1 Original Image size: 1536 × 2048
93266554_224485132123372_7437848982518235136_n
← Previous Next →
„Első gondolatom az volt, amikor megláttam őket: én ennek a csapatnak a tagja akarok lenni!” – interjú Andreával, a BEAC ecuadori edzőjével

E-Friss

  • ELTE-s, BEAC-os kitüntettek a MEFS tisztújító közgyűlésén
  • A járványhelyzet és a 2020/2021-es tanév az ELTE-n
  • „Az önkéntes tevékenység nem ingyenmunka” – Interjú Simon Ádámmal
  • Összefonódás – Urbanlights fotókiállítás
  • Az űr vége – Labdába rúghat bárki a Rick and Morty mellett?

EO Facebook

ELTE Online

Hirdetés

Hirdetés
Jelentkezz az ELTE Online csapatába!
Hirdess nálunk!

Bajnokság

  • BEAC
  • Mit sportoljak?
  • Bölcsész bajnokság
  • Jogász bajnokság
  • Nyári bajnokság
  • Téli bajnokság
  • ELTE BEAC Lágymányosi Bajnokság
  • Sportlétesítmények

38. Online 5vös 5km - Bemelegítés | ELTEvízió

“Minden videó” gomb az ELTEvízióhoz

Minden videó...

Tag Cloud

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat

2019-es díjazottak:

Zima Richárd, az ELTE Online volt főszerkesztője

Krammer Dóra, a Bárczium volt főszerkesztője

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail:

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

ELTE Online - betöltés folyamatban...