Ilyen szolidárisan még nem futottak az ELTE-n

Dátum: 2011-11-07 21:50:17
Ilyen szolidárisan még nem futottak az ELTE-n
November 6-án, az elmaradt Tudás Útja futóverseny helyett ötödik alkalommal rendezték meg a Polythlon Dunaparti Félmaratont. A sebtiben összeállt szervezőcsapat szolidaritási futásként hirdette meg az eseményt, az egyetemi sport ügyét szívükön viselők egy Réthelyi miniszter úrnak címzett nyilatkozatot írhattak alá. Volt egyperces néma gyász két idén elhunyt atléta tiszteletére, használt sporteszközeinket pedig fogyatékossággal élő gyerekeknek adhattuk. A versenyre egy híján százan neveztek, megdőlt a férfi pályacsúcs.
<>
<>
<>
<>

Scooterre és Guettára melegítő sportolók képe fogadta azt, aki a BEAC-on töltötte ezt a napsütéses őszi délutánt. A 99 résztvevő között (ez rekord a PDF-ek történetében) minden korosztály képviseltette magát, csupán az egyetemisták tűntek felülreprezentáltnak, ami nem is csoda, hisz a verseny az anyagi okokból elmaradt Tudás Útja egyetemi félmaratont pótolta. Mielőtt átsétáltunk az 1 km-re lévő rajthoz, dr. Blazsek József, a Tudás Útja szervezője szólt az egybegyűltekhez. Megemlékezett Schulek Ágostonról és Nyerges Mihályról, két idén elhunyt magyar atlétáról, és felhívta a versenyzők figyelmét a kifüggesztett Erőnk forrása – Felhívás és nyilatkozat Réthelyi Miklós felé plakátra. A nyilatkozat azt szeretné elérni, hogy ne csak a látvány-csapatsportokat, hanem a széles társadalmi bázisú diáksportot és a regenerációs sportágakat is kedvezményesen lehessen támogatni.

A félmaraton szenzációs versenyt hozott, a győztes Oláh Tamás, a Békéscsabai AC sportolója 1:10:54-es idejével több mint egy perccel döntötte meg a pályarekordot. Mögötte Esső András és Beda Szabolcs ért célba, a nőknél Varga Judit, Kalmár Fábián Szilvia, Krasznai Melitta sorrend alakult ki. (Teljes eredménylista itt.) „Tudtam, hogy jó formában vagyok, nagyon örülök, hogy kvázi hazai környezetben, ismerősök előtt sikerült megdöntenem a pályacsúcsot, és megszereztem első félmaratoni győzelmemet is” – mondta kérdésünkre Tamás, aki az ELTE Sashegyi Gepárdok Bécs-Budapest Ultramaratonon induló váltójában is helyet kapott.

Amíg a hosszútávfutók tették a dolgukat, visszasétáltunk a BEAC-ra, hogy tanúi legyünk a 3,5 km-es Újbudai Félmaratonkának. A PDF kistestvére 21 sportoló részvételével zajlott, a fiúknál Simák Gergő, a lányoknál Vonnák Dzsamila ért célba elsőként. A női győztes nem először diadalmaskodott futóversenyen, jelenlegi edzettségi szintjéhez mégis a rövidebb távot tartotta megfelelőnek. „Nagyon jól esett a mozgás, a lényeg az volt, hogy fussak egy jót és jól érezzem magam ebben a szép időben” – nyilatkozott az Online-nak Dzsamila.

Az öt óra után kezdődő eredményhirdetésre (videó itt) a szép időből nem sok maradt, a forralt bor, a tea és a családias hangulat gondoskodott róla, hogy sokan még sötétben is a BEAC-on maradtak. A bőséges tombolanyeremények meg azt biztosították, hogy mindenki jó kedvvel induljon haza. Ilyen szolidáris futókat én még tényleg nem láttam az ELTE-n.

Teczár Szilárd
ELTE Online