A női NB I.-es futsal bajnokság szeptember eleji sorsolása során kiderült, hogy az élvonalnak abszolút újoncként nekilátó egyetemi csapatunk, az ELTE SE a tavalyi első osztályú küzdelmek végén 6. helyen végző Skorpió Salgótarján együttesének otthonába látogat el. A mérkőzés vasárnap 13 órakor a salgótarjáni Városi Sportcsarnokban lesz. Ellenfélnézőben:Mostani vendéglátónkat az előző évad hajrájában meglegyintette a kiesés szele, ám a bajnokság átszervezésének (is) köszönhetően ? a korábbi hét együttes helyett immáron tízen versengenek a bajnoki címért ? biztonságban érezhették élvonalbeli tagságukat. A négy hónapos uborkaszezonban távozók névsorát végigböngészve azt jelenthetjük ki, hogy a nyár folyamán némileg meggyengült a salgótarjániak kerete. A tavaly 10 találatot elérő, s ezzel házi gólkirálynői címet szerző Farkas Zsanett Angliába, míg a Skorpiók játékának fazont szabó Gál Veronika Szandra Fehérvárra ment. Miután a több éves élvonalbeli tapasztalattal rendelkező salgótarjániak gárdájában nem hemzsegnek az ?igazi vezéregyéniség? típusú játékosok, ezért sorsdöntő lehet az, hogy csapatként milyen játékkal képesek előhozakodni a parketten. Éppen ezért az érkezők részéről a legfőbb pozitívumnak azt mondhatják el, hogy a csapat magja egyben maradt, s a fentebb említett vérveszteségeket néhány utánpótlásból felhozott játékossal igyekeznek pótolni. Felkészülésüket kitűnő rimaszombati kapcsolatuk révén Szlovákiában töltötték, főleg erőnléti és labdás tréningeket tartva. Ezt követően a megyeszékhelyi egyesület házigazdául szolgált a korábbi elhunyt pártolóinak, korábbi szurkolóinak emléket állító Barátaink Emlékére Kupának, amelyen az Amazon SE, Galaxis NFE és az Univerzum NFC együtteseivel mérhették össze tudásukat. A rettentő hőség ellenére a stadionba kilátogatók színvonalas meccseket és látványos megoldásokkal tarkított futsalt láthattak. A körmérkőzéses tornán mostani ellenfelünk végül a második helyezést szerezte meg, mindemellett Vukovics Anna teljesítménye révén a torna legjobb kapusa díjat is bezsebelték. A vasárnapi mérkőzésre a törzsszurkolókon kívül minden bizonnyal kevesebben látogatnak ki hazai oldalról a nagypályás férfi focicsapat találkozója miatt, azonban ?kicsi a bors, de erős? alapon igyekeznek beleűzni imádott lányaikat a sikeres szezonnyitásba. A mi lányainkról: Az ELTE SE női futsal csapatunk tagjai áprilisban óriási bravúrt végrehajtva, egy kaotikus rájátszás végén a kiskunhalasai lányokat jobb gólkülönbségük révén megelőzve jutottak fel az első osztályba. Piros betűs fejezetek ezek a klub 3 éves történelemkönyvébe, s mindannyiunk nevében óriási lelkesedéssel mondhatom, hogy ez még csak a kezdet. Jöhet már az első bedobás, első sarokrúgás, első rúgott gól és az első pont(ok)...Utóbbit akár már a Skorpiók ellen. Első ránézésre az átigazolási időszak során megerősödött újonc csapatunk: Kiss Klaudia az Univerzum, Pfundtner Vivien a Tolna-Mözs, Baksai Éva a Tolna-Mözs II. csapatát hagyta el egyetemi együttesünk kedvéért. Mellettük még akad néhány saját nevelésű játékosunk, akik ugyancsak bizonyítási lehetőséghez juthatnak a szezon során.A felkészülési időszakban együttesünk meghívást kapott a VII. Sporek Thelena Kupára, melyen még 5 élvonalbeli, egy másodosztályú és egy szerb csapat is tiszteletét tette. A csoportküzdelmek során a lányoknak a 3. helyet sikerült megcsípnie, melynek köszönhetően másnap az alsóházban vártak rájuk újabb összecsapások. Végül a Tolna Mözs II. csapatát legyőzve, viszont a szintén újoncnak számító Galaxis NFE-től kétgólos vereséget szenvedve 6. pozícióban végzett az ELTE SE. Sajnos a hétvégi találkozón a felkészülés során sérülést szenvedő Szőllősi Júlia és Juhász Adrienn sem szerepelhet, azonban a Salgótarjánba ellátogató szurkolóinkkal együtt ők is ott lesznek a lelátón, hogy buzdítsák társaikat. Csatlakozzatok hozzájuk ti is! Most pedig következzen a 2010-2011-es idényben igazolt ELTE SE játékosok névsora: Albert Eszter, Baksai Éva, Barabás Bea, Biri Elvira, Budai Borbála, Farkas Mónika, Galgócz Edina, Juhász Adrienn, Kiss Klaudia, Molnár Zsófia, Pfundtner Vivien, Szabó Annamária, Szabó Éva, Szabó Viktória, Szlávi Anna, Szőllősi Júlia, Vida Orsolya
Korábbi találkozásaik:A két csapatnak a vasárnapi randevút megelőzően még nincsen közös élvonalbeli vagy másodosztálybeli múltja. Ugyanakkor a Magyar Kupa küzdelmei során egyszer már összefutottak: 2009. december 13.-án 2-2-es döntetlenre végeztek az együttesek a BEAC-on. A mieink részéről Galgócz Edina és Farkas Mónika, míg a salgótarjániaktól Gál Veronika Szandra és Farkas Zsanett iratkozott fel az eredményjelző táblára a mieink továbbjutását hozó találkozón ? döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapatok mennek tovább a kupaküzdelmekben. A statisztikákon túl:Az őszi szemeszter kezdetével majdnem párhuzamosan rajtoló női első osztályú bajnokság találkozói már nem ütköznek a sportbarátok üdülési, kikapcsolódási időszakával, ezért remélhetőleg sokan látogatnak majd ki a Városi Sportcsarnokba. Abba az 1000 állóhellyel és 725 ülőhellyel rendelkező, legmodernebb technikával felszerelt létesítménybe, amely országunkban egyedülálló módon fa tetőszerkezettel rendelkezik. Arról nem is beszélve, hogy a szezon nyitófordulója mindig egy különleges meccsnek számít, mivel a nyári igazolások, az erőviszonyok felmérése, a bő négy hónapos kihagyás mind-mind csak fokozzák a szurkolók érdeklődését.Mindemellett az elmúlt évi helyezések alapján a Skorpió Salgótarján ? ELTE SE összecsapás az idény egyik legmeghatározóbb párharca is lehet - minden bizonnyal a bennmaradásért érő pozíciókért. Az szinte borítékolható, hogy a hazaiakért szurkolók nagy számban látogatnak ki a csarnokba, éppen ezért tegyünk mi is azért, hogy a stadionban uralkodó hangulat egy élvezetes mérkőzésbe hajszolja majd a játékosokat. Hideg sör, éneklő szurkolók, minden értelemben tetszetős női foci, ingyenes belépő, színvonalas ellenfél és egy új, sikeres szezon kezdete egy kellemes délutáni matiné keretében? Ez mind együtt, egy kellemes vasárnap kora délutáni matiné keretében 13 órai kezdettel, a NB I. nyitófordulójának várhatóan egyik legkiélezettebb meccsén. Látogassuk ki minél többen a salgótarjáni Városi Sportcsarnokba, hogy hadd érezzék a mi lányaink otthon magukat! Várható összeállítások:
Edzői nyilatkozatok:
Pusnik Zoltán (Skorpió-1DFC Group Salgótarján): Mindenképpen győzelmet várok a lányoktól, hiszen korábban egy 2-2-re végződött kupamérkőzés keretein belül már összemérhettük az erőnket a mostani ellenfelünkkel. Mi akkor meglehetősen foghíjasan álltunk fel, ezért úgy gondolom, hogy hazai pályán illene megszereznünk a három pontot.
Vida Orsolya (ELTE SE játékosa): Mindenképpen nyerhetőbb meccsnek ígérkezik a vasárnapi, mint a két hét múlva következő Vesta elleni ütközet. Miután szezonnyitóról van szó, így biztos nehéz lesz azonnal teljes fordulatszámon pörögnünk. Igazából ez lesz az első olyan éles mérkőzésünk, amikor felmérhetjük, hogy mennyit is ért a felkészülésünk, hol is tartunk védekezésben és támadásban egyaránt.

Kis RóbertELTE Online