„Talán ezért fogadnak a szerzetesek némasági fogadalmat… nehéz ezekről beszélni, számomra sem egyszerű” – kezdte az interjút Szemerics András, másodéves történelem–magyar tanár szakos hallgató, aki a filozófiához és valláshoz való viszonyulásáról mesélt nekünk.
Hogyan jött a vallás az életedbe? Vallásos neveltetést kaptál? Milyen hatást gyakorolt rád a vallás gyerekkorodban?
Számomra a család semmilyen módon nem játszott szerepet a vallásosságomban, senki nem gyakorló vallásos. Elsős voltam, amikor bejött a hittantanárnő, és megkérdezte, ki akar hittant tanulni. Teljesen fakultatív volt ez akkor, én pedig jelentkeztem, mert nagyon kíváncsi voltam. Akkor elkezdtük, és én gyakorlatilag 12. osztályos koromig tanultam hittant, és aktívan részt is vettem az egész helyi egyházi életben. Elsőáldoztam, gyóntam, bérmáltam, ministráltam, hittanos kirándulásokon voltam. Nagyon mély és gyermeki hitem volt, és nagyon komolyan vettem ezeket a dolgokat.
Ha kilenc egymást követő hónapban, minden hó első pénteki napján elmész misére, gyónni és áldozni, azt nagykilencednek nevezik. Amennyiben ezt megteszed, a szokás szerint az Úr biztos lehetőséget ad arra, hogy bekerülhess a mennyországba. Én ezt nagyon elhittem, és még Mikulás napján is – amíg a többiek a kultúrban csomagokat kaptak –, misén voltam, sőt még betegen is elmentem.
Még ma is ennyire mély a hited?
Nagyjából 13-14 éves korom körül volt egy nagy kiábrándulási élményem, ami egyébként fokozatosan jött. Nem akartam ezt az egészet már csinálni. 14 éves korban van körülbelül a bérmálkozás, én akkor már felkészítőre jártam. Élveztem ezeket az alkalmakat, de komolyan elvesztettem a hitemet azzal az egésszel kapcsolatban, amit mondtak nekünk. Mindent megkérdőjeleztem; egyházkritikus lettem. Talán a fokozatos felnőtté válás okozhatta, hogy elvesztettem a hitemet, hiszen az ember ilyenkor elkezdi látni azt, hogy milyen dolgok vannak a világban, amik megcáfolhatják a hitet. Megismerkedik az ember a természettudományos tárgyakkal, lát többféle világnézetet, ki hogyan gondolkodik a világról… meg aztán ez egyébként is egy lázadó időszak.
Voltaképpen ezek alapján elmondható, hogy a filozófia váltotta fel a vallást az életedben?
Inkább a vallásosság után jött. Felfedeztem azt, hogy van egy ilyen terület, ami tulajdonképpen az emberi gondolkodással, a világnézetekkel foglalkozik, tehát egy olyan dolog, aminek az a célja, hogy egy átfogó és rendszerezett világnézetet hozzon létre, és válaszoljon az ember legnagyobb kérdéseire. Pont ezek a kérdések jöttek fel ebben az időszakban bennem, ezért adta magát, hogy ezzel foglalkozzak, bár mindig is a nagy egzisztenciális kérdések voltak azok, amelyek engem igazán mélyen érdekeltek. A filozófia végül is azért lett igazán fontos az életemben, azért kezdtem el annyit olvasni, mert ezzel próbáltam kiutat találni a világnézeti válságomból, valamilyen módon egy stabilabb kapaszkodót kidolgozni a magam számára.
Mesélj arról, hogyan próbáltál kiutat találni a filozófiával a világnézeti válságodból! Nem lehetett ez egyszerű 13-14 évesen.
Leginkább úgy éltem meg, hogy nagyon nagy lelkesedéssel kezdtem el keresgélni mindenben, filozófiában, művészetben, hogy megtaláljam a vallásos világnézetemnek a helyét, hogy az akkor érzett űrt be tudjam tölteni. Nagyon lelkes voltam, ugyanakkor ez egy nyomasztó érzés is volt. Nem jó dolog agnosztikusnak lenni, hiszen ez tulajdonképpen a döntésképtelenség, bizonytalanság érzését hozza létre az emberben, és ezt nehéz elcipelni. Agnosztikusként nem tudod eldönteni, hogy voltaképpen van-e isten, vagy nincs. Külsőleg nem feltétlenül mondom, hogy látszott rajtam, de sokszor volt rossz hangulatom, sokszor voltam letört.
Fotó: Mihajliv Renáta
Sok olyan példa van, hogy egy diáknak azért rosszak a jegyei, mert lelkileg nincs rendben. A rossz hangulatod nem volt hatással a tanulmányaidra?
A tanulmányaimra inkább jó hatással volt ez az egész, mert rengeteg olyan dolgot olvastam, amivel a legtöbb diák nem foglalkozik, nem is tud róluk, én pedig rengeteg olvasmányélményemet fel tudtam, és máig fel is tudom használni. Például érettségin magyarból Kosztolányi egyik novelláját kellett elemezni, és ennek kapcsán rengeteg olyan dolgot tettem bele, amelyek a saját olvasmányélményeimből származtak. Utána meg is jegyezte a tanárom, hogy az írásomat még neki is szótáraznia kellett. Tartalmilag persze megadta rá a maximális pontszámot.
Az mindenképpen elmondható, hogy nem sok fiatal érdeklődik a filozófia iránt. A középiskolai osztályközösséged hogyan fogadta ezt veled kapcsolatban? Hova jártál középiskolába?
Nem akartam gimnáziumba menni, ugyanis nem szerettem volna reál tantárgyakat magas szinten tanulni, nem voltam bennük kimondottan jó, valamint kifejezetten szerettem volna egy szakmát. Volt annyi valóságérzetem, hogy bölcsész érdeklődéssel ki tudja, az ember meddig juthat el, tehát valami mindenképpen kell, hogy ne csak az egyetemre alapozzam a jövőmet. Így végül Kőszegen végeztem, a végzettségem pedig kereskedelmi ügyintéző szakképesítés, valamint logisztikai ügyintéző. Azt tudták rólam az osztálytársaim, hogy érdeklődöm ilyen dolgok iránt. Jó tanulóként voltam számontartva, de ilyen kérdésekről nem beszélgettünk, nem ezek alapján ítéltek meg.
Én mindig büszke voltam arra, hogy a legtöbbféle emberrel megtalálom a közös hangot. Középsuliban is megtaláltam annyira, hogy funkcionálni tudjak, és ez nekem önmagában nagyjából elég. Voltak persze olyan pillanatok, amikor azt éreztem, annyira nem illek bele a közegbe. Különösképp akkor éreztem ezt, amikor az egész osztállyal összevesztem azon, hogy Kafka igenis egy jó író volt. Kötelező volt tőle Az átváltozás, és az egész osztály azt gondolta, hogy mekkora hülyeség az, hogy átváltozik valaki egy féreggé – abszurdum. Én zseniálisnak tartottam, érteni véltem.
Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy középiskolában a filozófiával kapcsolatos észrevételeidet nem tudtad egyik osztálytársaddal, barátoddal sem megvitatni?
Négy vagy öt hozzám közelebb álló osztálytársam volt középiskolában, viszont ők nem vallottak hasonló nézeteket, nem volt ilyen érdeklődésük. Nem ezen az alapon jöttünk össze, hanem el tudtunk beszélgetni, szórakozni együtt. Egy-két olyan ember van talán, akikkel tartom onnan a kapcsolatot. Ha van rá alkalom és találkozunk, néha beszélgetünk ilyenekről.
Így, hogy nincs túl sok ismerősöd, akivel beszélgethetsz ezekről a dolgokról, találtál más módot, amivel kiadhatod magadból a filozófiával kapcsolatos benyomásaidat?
Az esetek többségében leginkább fejben, saját magammal beszélem meg, gondolkodás közben. Van egy szokásom, amin anyám jókat nevet. Van a szobám közepén egy asztal. Körbejárom, ha gondolkodom. Olyan vagyok szerinte, mint egy bolygóhollandi. Ezen kívül sokszor van, hogy leírom egy füzetbe vagy dokumentumba. Néha esszészerűen teszem ezt, máskor gondolatfoszlányként. Tehát inkább magamban rendezem le az esetek többségében.
Segít az, hogy leírhatod a gondolataidat? Megfordult már az a fejedben, hogy az írásaidat publikáld majd egyszer?
Röviden és velősen azért írom le, hogy ne robbanjon fel a fejem. Segít, persze. Ha meg tudnám nyelvileg és stílusban is úgy fogalmazni és szerkeszteni, akkor esetleg megmutatnám valakinek, aki ebben járatosabb. A hosszú távú terveim között persze ott van, hogy publikálok, esetleg kiadok egy könyvet, tehát ez egy amolyan bakancslistás dolog.
Az egyetemen volt bármilyen találkozásod a filozófiával? Mik voltak a tapasztalataid?
A múlt félévben Filozófiatörténetre jártam, ahol előadást is volt szerencsém tartani. Azért volt ez az előadás nagy élmény számomra, mert ekkor éreztem először igazán azt, hogy kifejezetten abban a témában, ami nagyon érdekel, meg tudom mutatni magam mindenfajta szakmai kopromisszum nélkül. Arról beszélhetek, ami érdekel, és nem kell hozzá mondjuk egy irodalmi mű alibinek, nem kell bármilyen más témához kötnöm. A másik nagyon fontos dolog, ami miatt rendkívül meghatározó volt ez a referátum, az az, hogy egy szakmailag kompetens ember előtt beszélhettem életemben először erről.
Térjünk kicsit vissza a múltbéli világnézeti válságodhoz: véget ért már ez a korszak? Segített ezen időszak lezárásában az, hogy folyamatosan foglalkozhatsz filozófiával?
Most már elmondhatom, hogy beállt egy viszonylag stabil alapra a világnézetem. Nem olyan intenzív a világnézeti válságom, mint anno. Valamennyire talán megmaradt, de kevésbé, mert lett egy alapom. Ebből az alapomból kiindulva pedig meg tudom ítélni a dolgokat, amiből fakadhat egy értékrend, egy ízlés. Úgy is mondhatnám, hogy nem egy konkrét, zárt világnézetem van, hanem egy iránytűm a világnézetek között. Segít a filozófia, hiszen ez sem egy zárt rendszer, nem egy doktrina, hanem egy tevékenység. Filozófálni azt jelenti, hogy valaki nagyon magas szinten, rendszerezetten, racionálisan rákérdez bizonyos problémákra, és erre különféle válaszokat ad.
A vallás szintén nem egyféle, nem homogén jelenség, hanem nagyon sokféle formája, irányzata, élménye létezik. Nem ugyanúgy vallásos tehát egy teológus, mint ahogyan egy olyan ember, akinek a vallásosságát például a népi hit befolyásolja. Itt is erről van szó, hogy a filozófia egyes részei, iskolái kifejezetten közel állnak a valláshoz, sokat beszélnek róla, megannyi alkalommal egyesül is a kettő. Engem elsősorban a vallásfilozófia, a filozófiai teológia érdekel, a kapcsolat a kettő között, ahol ezek egymásba fonódnak, hatnak egymásra. Azt hangsúlyozom viszont, hogy nem vagyok tételesen vallásos. Ha megkérdezik tőlem, nem mondom, hogy bármilyen felekezethez tartozom, és egyetlen vallás tanítását sem vallom magaménak úgy eredeti formájában, hanem egy átfogó világnézetű érdeklődésem van.
Annak ellenére, hogy egyetlen vallás tanítását sem vallod magadénak, hiszel Istenben?
Istennel kapcsolatban itt jön be a filozófia. Ha valaki megkérdi tőlem, hiszek-e Istenben, akkor ezen már eleve értünk valamit. A nyelvben ez, hogy létezik-e vagy nem, az emberek fejében eleve meghatároz egy képet ezekről a dolgokról, hogy mit jelent az, hogy Isten, és mit jelent az, hogy létezik. A filozófia pont arra kérdez rá, hogy mit mondanak ezek a fogalmak igazából, mit értünk azon, hogy létezik. Ha valaki tehát megkérdezi, létezik-e Isten, azt kéne visszakérdeznem: „Mit értesz isten alatt?”. Van egy racionális énem, és vannak bizonyos benyomásaim. A racionális énem most is agnosztikus, tehát tőlem ne kérdezze meg senki, van-e isten, vagy lélek, vagy halálon túli élet, mert azt sem tudom. Egy mély benyomás van bennem, amit elég nehéz kifejezni. Descartes mondta azt, hogy van bennünk egy velünk született eszmény, a végtelen ideája. Én is így érzem. Van egy olyan benyomásom, ami felé hajt az érdeklődésem, miszerint van valamiféle abszolútum, és ez valamilyen módon hat rám. Amikor imádkozom – mert néha szoktam –, akkor nem úgy teszem, hogy arra feltétlenül feleletet várok, hanem egyfajta kísérletet teszek vele, hogy milyen hatást gyakorol rám.
Számomra nem az a kérdés, létezik-e Isten, hanem, hogy mért foglalkoztat minket ez ennyire, miért van szükségünk ennyire rá. Ebből a szempontból volt nagy hatással rám Marx Müller 19. századi vallástudós. Vannak dolgok, amikre nem lehet az igen-nem ellentétpárral rákérdezni. Ha azt mondom, nem hiszek Istenben, azt is meg tudom mondani, miért nem. Ha megkérdezik, hiszek-e, és igent mondok, azt is meg tudom magyarázni. Túl van ez ezen a „valamit tagadok vagy elismerek dolgon”, mert maga a kérdés túl van a nyelv erején, hatókörén. Persze ezen folyamatosan gondolkodom. Az egész emberiség folyamatosan gondolkodik ezen, miért tennék pont én másképp?
Fotó: Mihajliv Renáta
Végül pedig: van kedvenc filozófusod és/vagy egyházi személyed? Esetleg olyan egyéb személyek vagy művek, amik igen közel állnak a szívedhez?
Van, persze. A filozófiában inkább irányzatok vagy gondolkodási módszerek állnak közel hozzám, határozottan platonikus vagyok. Az irodalomban az istenes versek hagyománya fontos igazán számomra, a benyomásomat Ady fogalmazza meg a legerősebbem Az Isten balján című versében.
Az Isten van valamiként: / Minden Gondolatnak alján.
Ennek a versnek a gondolata… ez az az élmény, amit érzek. Az egyház képviselői közül, aki nagyon közel áll hozzám, az Keresztes Szent János. A középkor jelentős gondolkodói közül például Eckhart mester fontos számomra. Tehát vannak hozzám közel állók, és igyekszem az ehhez kötődő műveket valahogyan kézbe venni, elolvasni, elgondolkodni rajtuk.
Szeretnéd, ha több ember foglalkozna filozófiával? Jódarabig szerepelt tantárgyként középiskolások számára. Szeretnéd, ha visszatérne?
Nyilván a vallás, a filozófia és a művészet azok a területek, amelyek a legnagyobb emberi kérdéseket teszik fel, ezért üdvös dolog lenne, ha többen foglalkoznának vele, többen érdeklődnének iránta. Az egy magyar unikum, hogy nincs a közoktatásban filozófia, holott ez fontos lenne szerintem, hiszen rengeteg tudományhoz, irodalmi műhöz, kultúrához fontos bevezetőként szolgálhatna. Hasznos a filozófia, hiszen rá tudunk kérdezni az evidenciákra, amikre ránevelnek minket. Elfogadjuk ezeket, mintha mindig így lettek volna, és csak úgy lehetne gondolkodni, ahogy az elfogadott. A filozófia épp azt mondja, hogy légy kritikus, kérdezz rá, fontold meg, vesd össze, és nem biztos, hogy az, amit a többség gondol, az rossz, de gondolkodj el rajta. Szerintem ez lehetne a filozófia egyik legfőbb haszna az ember életében. A filozófiával az ember merne megkérdőjelezni dolgokat, és úgy gondolom, ez az egyéniséghez is hozzájárulna.
Van bármilyen komolyabb terved a jövőre nézve a filozófiával?
Szeretnék harmadik szakként filozófiatanár végzettséget szerezni, így lennék háromszakos tanár. Megfogalmazódott már persze bennem az egyetemen való oktatás gondolata is, de nincs konkrét tervem még.
