Én azt mondom karácsony, te azt mondod MikulásGyár (2008-12-10)
December 13–21. között megnyitja kapuit a MiklusásGyár, mely idén fennállásának harmadik évfordulóját ünnepli. A Felvonulási téren található főhadiszállásra minden adományozót és érdeklődőt szeretettel várnak.
A 2005-ös indulás óta egyre nagyobb sikerrel „üzemel” a MikulásGyár, ahol minden év decemberében nagyszabású adománygyűjtő akciót szerveznek. A tavalyi év volt a legsikeresebb, mintegy 10 000 doboznyi adomány gyűlt össze. Többek között száz kilogramm szaloncukor, tízezer kilogramm mosószer, 32 karton ropi, és több ezer mesekönyv érkezett a Mikulás magyarországi gyárába.
A szervezők mindenféle ajándékot nagy örömmel fogadnak, amelyeknek csak az ajándékozottak örülnek jobban. Nevezetesen családok, anyaotthonok és egyéb szociális intézmények lakói. A porosodó Gazdálkodj Okosan!, vagy egy megunt kismackó is biztosan gazdára talál, de a Magyar Vöröskereszt szerint a legnagyobb szükség tartós élelmiszerre, higiéniás termékekre, játékokra és ajándékokra van. Ezeket a MikulásGyár – ami tulajdonképpen egy futurisztikus, mesébe illő sátor – előtt található ládákban lehet elhelyezni.
Ahogy azt már említettem, a főhadiszállás a Felvonulási téren van, de emellett a főváros tizenhat bevásárlóközpontjában is várják a MikulásGyárnak szánt adományokat. Aki pedig nem tartózkodik Budapesten, az alábbi városokban is elviheti ajándékait a megjelölt helyekre: Székesfehérvár, Veszprém, Debrecen, Győr, Nagykanizsa, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szombathely, Sopron, Szeged, Szolnok, Zalaegerszeg.
(további információ: http://www.mikulasgyar.hu/)
Körösi Ivett
ELTE Online


