Kolozsvári nevezetességek nyomában
(2008-11-16)
Éjszakai utazás és hajnali érkezés után találkoztunk Zsigmond Józseffel, a KMDSZ elnökével, aki bemutatta nekünk rendezvényplakátokkal kitapétázott és hangulatossá tett irodájukat. Jocó mesélt szövetségük tevékenységi köréről és programjairól, amelyből kiderült, hogy mindig vannak olyan fiatalok, akik segíteni szeretnék munkájukat.
Rövid kávészünet után megtekintettük a belváros ékességét, a Szent Mihály templomot, amely Erdély második legnagyobb alapterületű temploma, viszont a legmagasabb erdélyi torony birtokosa – biztos kiindulási pont minden eltévedésnél.
A téren található Bánffy Palotában lévő Szépművészeti Múzeum megtekintésével folytattuk az utunk, ahol híres román festők munkáit vehettük szemügyre. Nicolae Grigorescu és Stefan Luchian képeit is megtaláltuk, akiket a két leghíresebb művészként tartanak számon.
A Nemzeti Színház és az ortodox templom körbejárása után – amelyet a románok a főtérnek tartanak – betértünk a Teológia Könyvtárba, ahol exkluzív sétában lehetett részünk, mivel a könyvtáros olvasókon kívül nem szokott látogatókat fogadni. Megtudtuk, hogy a teológiai képzések összevonása után a könyvtárak nem adták át még fölöspéldányaikat sem, így a központi teológiai gyűjtemény Szász Domokos saját könyvtárának ebből a részéből alakult, és felszólította a tehetőseket, hogy ők is adják át ezen témájú könyveiket. A folyamatos bővülésből következik a könyvtár vagon-szerű elrendezése, illusztris teremre nem is gondoltak. A II. világháború végéig professzorok vezették, 1948-tól viszont lelkészek, és ezt tartják az egyetlen olyan egyházi könyvtárnak, amit a román állam nem vett el, míg a többit elhordták pl. Máramarosra vagy elvitték a példányokat más helyekre. A több mint százezer könyv numerus currens, vagyis beérkezés szerint ömlesztve található meg, szétválogatásuk szükséges, amelyhez segítséget nyújt a katalógusváltás, vagyis DOS helyett Corvina rendszerre áttérés. Végezetül kezünkbe foghattunk néhány régi könyvet, többek közt Erasmus lipcsei 1444-es kiadványát, a Váradi Bibliát (Kolozsváron fejezte be Szenci-Kertész Ábrahám, a hagyatékában sokat találtak belőle, mivel nem tudta eladni) vagy éppen eszkimó nyelvű Bibliát, Kínai Újszövetséget és Buddhista imakönyvet. A könyvtáros felhívta a figyelmünk, hogy ezeket még nem a Word szerkesztette, mégis alig található benne hiba, jobban meg kellene becsülnünk ezeket a ritkaságokat.
Ezután az 1920-30-as években alapított Jakabfy Elemér Könyvtárba vitt bennünket az utunk, amely az erdélyi kisebbségvédelmet tartja gyűjtőkörének, így állományában nemzetközi kapcsolatokkal, jelenkori történelemmel kapcsolatos könyvek találhatóak. Fontos könyvtár ez a magyaroknak, mivel az egyetemen a tankönyvek nem magyar nyelven találhatóak, itt viszont teázás mellett, kellemes hangulatban tudnak beszélgetni is az olvasáson kívül.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) könyvtára következett ebéd után, vagyis három könyvtára közül a központi. Kutatóintézet is működik itt, és a régészek is végzik a dolgukat, éppen egy hagyaték feldolgozásával vannak elfoglalva. A könyvtár gyűjtőkörébe Erdély, Magyarország történelme, szociológia, politika, vallás és az irodalom tartoznak.
A nap tanulmányi részét a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépületének megtekintésével zártuk. A régebbi források Bólyai Farkast tartják a névadónak, az udvarban viszont Bólyai János szobra található. Néhány gyakorlati dolgot is megtudhattunk a helyi hallgatóktól: elektronikusan nem tudnak tárgyakat felvenni, csak papíralapon, de kötöttebb a helyi egyetemisták órarendje a miénknél. A könyvtár szak a Történelem Karon belül található, mivel ott máshogy oszlanak meg a karok, a szak mindössze egy-két hallgatót számlál. Érdekes volt hallani arról, hogy magyarok és románok nem jellemzően barátkoznak, inkább csak egymás mellett élnek, nem pedig együtt. Mindketten keveset tudnak a másik kultúrájáról és szokásairól, mert nem is érdekli őket. Kötetlenebb beszélgetés a témáról este, egy helyi szórakozóhelyen folytatódott.
Az Egyetemi Könyvtár megtekintésével kezdtük a napot november 7-én, ahol több dolgot is meglepődéssel véstünk emlékezetünkbe. A magyar nyelvű idegenvezető elmesélte, hogy 1995-ig cédulakatalógust alkalmaznak, utána elektronikusan dolgozzák fel a tételeket, amelyek már interneten keresztül kereshetőek honlapjukon (www.bcucluj.ro). Bepillanthattunk a raktárba, ahol a könyvek 95%-a található és csak raktárosok léphetnek be oda, tehát az olvasóknak minden szükséges dokumentumot ki kell kérni. Egy nap azonban csak tíz könyvet kérhetnek ki, jól meg kell fontolni, melyik legyen az. A vidékről érkezők korábban betelefonálhatnak, és nekik több könyvet biztosítanak, akárcsak a külföldieknek, de mindannyian csak helyben használhatják a dokumentumokat. A nyolc emeleten elhelyezkedő négymillió könyv küldözgetése sem egyszerű, liften felküldik a kért könyvekről a cédulát egy kiáltás kíséretében, a lefelé érkező könyveknél ugyanígy kiáltanak, egész nap ezt a kommunikációt használva. Az átlagos napi forgalom ötszáz kötet. Az állománynak mindössze 20%-a magyar, ellenben a Romániában kiadott példányokból kötelesek beszolgáltatni a könyvtárnak. A referensz-teremben a kézikönyvek találhatók, mint például a szótárak, de a dolog érdekessége, hogy nem lehet ide más könyvet behozni, vagyis a kiszótározandó szavakat ki kell írni egy papírra. Magyar felirat sehol nincs, bár Szabó Károly igazgató után sok magyar következett még az igazgatói poszton, ahol jó ideje már csak románokat találhatunk. Bepillanthattunk a régi könyvek különgyűjteményébe, ahol a kéziratokat, ősnyomtatványokat, térképeket, fotókat, metszeteket őrzik. Szerzői betűrendes katalógusból kereshetünk a számítógépes adatbázisban, amit minden beiratkozott olvasó szabadon használhat. Külön érdekesség még, hogy más-más olvasótermet igényelnek az oktatók, a kutatók, a doktoranduszok és a hallgatók. Végezetül megtudtuk, hogy az egyetemen öt könyvtár szakos férőhelyre mindössze egy jelentkező akadt, míg a könyvtárba két munkahelyre tizenhatan szerettek volna felvételt nyerni…
Egy újabb helyi kávézó kipróbálása után körbejártuk még a Történeti Múzeumot, ahol román idegenvezetőt kaptunk, de a kolozsvári diákszövetség egyik tagja lelkesen fordította nekünk a történelmet a Paleolitikumtól a Középkorig, mivel az Új- és Legújabb kori gyűjteményt éppen felújítják.
A szuvenírek beszerzése után éjszaka elindultunk hazafelé - azzal a tudattal, hogy a kolozsváriak ígéretüket adták egy csereprogram megszervezésére a kolozsvári hallgatók és az ELTE-s diákok között.
Habók Lilla
ELTE Online
