A Gólyahajó árvái (2008-09-29)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 250 eltés, aki gólyahajózásra adta a fejét egy csúnyán korai szombat reggelen. A jobban felkészültek már táskákban rejtőző laposüveggel vágtak neki az ötórás útnak, de mi, álmos gólyák, (többnyire) józanul vészeltük át a már gólyatáborban is kétszer hallott bölcsészkvízes-nebraskás sztorizgatásokat. A Sajtó-szemle további horoszkóp, az-ufók-elrabolták-Mari-nénit-azóta-kézrátétellel-gyógyít és egyéb részein elszórakoztunk a kávé/sör/pálinka hatására lassan felélénkülő őrstársakkal.
Az utolsó egy óra már némileg klausztrofóbiás érzettel vegyül, a nép boldogan száll ki a szárazföldre fél kettőkor. Drága hököseink felteszik a nagy kérdést: Ki akar Esztergomba menni várost nézni, és ki akar Párkányba átsétálni, meglátogatni a híííres Mária Valéria éttermet és dolgozóit? Az első kérdésre egy bátortalan kéz lendül fel, a tömeg pedig átkel a hídon Sturovoba.
Mária Valériába megérkezve a felettébb értelmes arckifejezéssel (és egy olykor-olykor előbukkanó rágóval a szájban) bíró pincér hölgy elküldte a lelkes kis eltések háromnegyed részét, mondván, hogy hely ugyan akad, de ennivaló nem feltétlen, vagy csak néhány órás várakozás után. Mi azért ott maradtunk, a néhány órából fél óra lett, viszont a számlát mindössze négy különböző embertől kellett kikérnünk, mire egy másik végtelenül szimpatikus dolgozó ’maguk-akarnak-itt-fizetni?’ arckifejezéssel elénk tolta a hőn áhított papírfecnit. Mindannyian konstatáltuk, hogy megtaláltuk a világ egyelten olyan éttermét, ahol se azt nem akarják, hogy az ember beüljön, se azt, hogy fizessen.
A számlára való várakozás miatt némileg időhiányban szenvedtünk, de gondoltuk egy Golyóval csak nem hagynak itt bennünket, a sokszorosan kihangsúlyozott figyelmeztetés( ’Ne gondoljátok, hogy megvárunk! Eddig is minden évben voltak, akik lekésték, úgyhogy a négy órát mindenki tartsa be!!’) ellenére nem haltunk bele a nagy sietségbe. Vettünk némi folyékony útravalót az újabb öt órára és békésen sétáltunk vissza Esztergomba.
A hajón állók óriási karmozdulatokkal integetni kezdtek, amikor már csak 200m választott minket el a kikötőtől. ’Fussatok!’ kiabált a drága btk hök elnök úr, de Golyó válaszára ’Natudodkifogfutni’ mi is nyugodtan lépkedtünk mellette. 4:00-kor a hajó kifutott. ’Áááh, csak megfordul!’ gondoltuk mi naivan, de ez a hajó bizony elúszott..
A hajó a Dunán, mi, 15-en a parton. A felháborodás első hulláma után a felsőbbéveseink vezetésével rátaláltunk a megoldásra: bosszúberúgás! Ebben ki más lehetett volna nagyobb segítségünkre, mint Viktor és Sárkány úr, valamint egy becherovkás üveg (aminek láttán a szemben ülő nagymama csoport feltűnő sugdolózásba és ’ezamaifiatalsááág’-bámulásba kezdett). A hangulat gyorsan emelkedett, az ottragadt Robinsonok egyöntetűen állítják: az esztergomi buli egyértelműen kenterbe veri a hazafelé hajóutat. 10 perc (vagy egy óra?) elteltével ráébredtünk, itt az ideje megkeresni a vasútállomást, mert később nem biztos, hogy képesek leszünk rá. Az állomásra vezető út csoportos énekléssel (ordítással?)és a bajtásakkal való ismerkedéssel, valamint gyakori torokfertőtlenítéssel meglepően hamar eltelt. Valahonnan még mindenki összekapart háromszáziksz forintot a vonatjegyre, fél kilenc körül pedig már vissza is értünk a Margit-szigetre.
Nekünk jó volt… és nektek? :p
Vojtek Ildi
ELTE Online
