Elte Online hírportál

 

Beszélgetés Iszály Balázzsal, a POLI2006 főszervezőjével (2008-08-04)

Immár hagyománnyá vált az évente megrendezésre kerülő Vándorkonferencia. Hogyan kezdődött, kik szervezték meg először a konferenciát? Az ötlet még 1999-ben született, amikor Molnár Dániel (BTK-HÖK) kezdeményezésére a Politikai Intézet Hallgatói Szakosztálya megpróbált elsőként megszervezni egy országos méretű konferenciát, ahol a politológus hallgatók találkozhatnak, megismerhetik egymást, miközben egy adott témáról előadásokat hallgatnak. Először 1999-ben az ELTE BTK-n került megrendezésre, majd a Corvinus Egyetem és az ELTE ÁJK is tartott konferenciát. Idén a Politológus Hallgatók Egyesülete volt a rendezvény szervezője. Miben más az idei Vándorkonferencia, mint az előzőek voltak? Az első konferenciák még egynaposak voltak, és kb. száz ember vett részt a programokon. Az idei konferencián két nap alatt háromezer hallgatót regisztráltunk, köztük jogászhallgatókat is, illetve olyan városokból is érkeztek hallgatók, ahol nincs politológus-képzés, például Nyíregyházáról vagy Győrből, de voltak vendégeink Kolozsvárról is. Emellett a nagyobb költségvetésnek köszönhetően több fórumon tudtuk hirdetni a konferenciát, az országos sajtóban, rádióban, tévében is megjelentünk, ennek köszönhetően sokkal többen tudtak a rendezvényről, mint eddig bármelyik évben. Újdonság volt az is, hogy az egyetem falain kívül, a Hallgatói Információ Központ dísztermében zajlottak az előadások, ami egységesebbé tette programot. Több, mint 38 meghívott vendég szerepelt a két nap alatt. Mi volt a koncepció a szervezésben, mire kellett odafigyelnetek? A fő szempont a szakmaiság megőrzése volt. A témából adódóan különösen kellett figyelni arra, hogy a jobb és baloldal arányosan szerepeljen, ne legyen a politológus konferenciából politikai konferencia. Nehéz helyzetben voltunk azért is, mert a politológusok körében megoszlanak a vélemények abban a kérdésben, hogy mennyire kell szétválasztani a politikát és a politológiát. Így itt is az arányosságra kellett törekednünk, tehát arra, hogy szót kapjanak a politológusok is. -Mennyire voltak nyitottak a pártok a konferencia felé? Nagyon készségesek voltak, a nagyobb pártok is azonnal belementek a részvételbe. A parlamenten kívüli pártok képviselőinek összeültetése okozott némi problémát, de a szekció végül nagyon jól sikerült, nem volt fennakadás. Ami még gondot okozott, az a két nagyobb párt bemutatkozása volt, ugyanis eredetileg a miniszterelnök-jelöltek bemutatkozását terveztük, csak sajnos mindkét párt lemondta ezt, és az utolsó pillanatig bizonytalan volt,hogy megtartjuk- e a szekciókat,de végül sikeresen lezajlottak. Mi volt a visszajelzés a konferenciáról? Mind a vendégek, mind a résztvevők elégedettek voltak. Egyik vendégünk, Nógrádi György például a szekciója után egész nap ottmaradt, és meghallgatta a többi előadást is, annyira érdekesnek találta a konferencia programját. A médiában is pozitív nyilatkozatok hangzottak el a POLI2006-tal kapcsolatban, a pártok képviselői jó véleménnyel voltak a rendezvényről. De ami a legfontosabb, a hallgatók felől is csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Vannak már tervek a következő rendezvényt illetően? Még nem tárgyaltunk erről, de mivel legalább egy fél év egy ilyen konferencia megszervezése, pár hónap múlva már pályázhatnak az egyetemek a megrendezésre. Bár a POLI Vándorkonferencia, még sosem rendeztük meg Budapesten kívül, de szeretnénk minél előbb erre is sort keríteni. Vállalnál még egyszer főszervezőséget? Így utólag, hogy ilyen sikeresen zárult, persze. De egyébként is. Nem volt könnyű, de sikerült minden problémát megoldanunk, ami nagyban köszönhető a többi szervezőnek és szekcióvezetőnek is. Emondhatjuk, hogy a Dávid Ibolya - Kuncze Gábor bemutatkozás volt az első miniszterelnök-jelölti bemutatkozás az országban. Remélem, hogy most már bekerül a köztudatba a POLI, és ezáltal egyre több vendég és résztvevő lesz majd. Győri Csilla

Vissza