Ismét Országos Képzési és Karriernapok (2008-08-04)
A 2007-es évhez hasonlóan a HVG Állásbörzének újfent a SYMA Rendezvényközpont adott otthont. A főszervező, Hajdú Csongor (a Frissdiplomás Kht.vezetője) lelkesen beszélt a rendezvényről, és szívesen ecsetelte a különbségeket állásbörze és internetes álláskeresés között. Szerinte az ?Országos Képzési és Karriernapok több mint egy állásvásár?. Amellett, hogy itt egy helyen több száz képzési- és ugyanennyi álláslehetőség közül mazsolázhattunk, ki is próbálhattuk képességeinket, rátermettségünket és kreativitásunkat a legkülönbözőbb programok során. A rendezvény ideje alatt nem csak jelentkezni lehetett bizonyos pozíciókra vagy bekerülni adott vállalati adatbázisba, hanem lehetőség nyílt személyes kapcsolatfelvételre, feltehettük kérdéseinket, tájékozódhattunk például az előrejutási lehetőségekről vagy a munkahelyi légkörről. Természetesen az sem elhanyagolható, hogy személyesen találkozhattunk a munkaadó képviselőivel és a jelenlegi munkatársakkal.
A rendezvényt négy egységre osztották ? csak úgy mint tavaly. Az ÁllásTéren hazai és külföldi állásajánlatokkal találkozhattunk, és ez volt a terepe a nemzeti és nemzetközi vállalatok bemutatkozásának is. A KépzésTér sorai között egyetemek/főiskolák sorakoztak fel, mellettük nyelviskolák és OKJ-s képzéseket kínáló intézmények. Az ElőadóTéren leginkább elméleti tudáshoz juthattunk. Reggeltől kezdve zárásig a rendezvény mindkét napján jogi, marketinges és HR-szakemberek előadásaira lehetett beülni álláskeresési fortélyokat tudakolva, valamint az előadások között vállalati prezentációk is helyet kaptak. A GyakrolóTér nyújtotta lehetőségek közül legérdekesebbnek a kommunikációs tréningek, CV-tanácsadás, önismereti tesztek, grafológiai gyorselemzés és angol ill. magyar nyelvű próbainterjúk bizonyultak. A GyakrolóTér kiegészítéseként a látogatók a JátszóTéren tehettek próbát logikai játékokkal és IQ-tesztekkel.
Az Állásbörze területén valamennyi standnál hasonló marketinges megoldások fogadták a kíváncsinak mondható látogatót: ajándéktollak, mosolygó hostessek, néhol logózott papírba csomagolt csokik, cukorkák vagy egyéb ajándéktárgyak. Csaknem minden kiállítónál színes prospektusok várták az érdeklődőket, tehát nem is meglepő, hogy a legtöbb hazafelé baktató fiatal kezében vaskos papírhalmaz díszelgett. Így a Stadionokhoz közeli metró- ill. buszmegállóban könnyen felismerhető volt, kik azok, akik a HVG Állásbörzéről igyekeznek haza.
Karaba Tünde
ELTE Online


