Amikor a kultúra játssza a főszerepet (2008-08-04)
A töretlen fejlődés legbiztosabb jele, hogy idén Dr. Hudecz Ferenc vállalta el a rendezvény fővédnökségét, míg Dr. Seifert Tibor összkollégiumi vezető bonyolította le a szerdai nyitóünnepséget, míg a támogatók között hat budapesti színház is megjelent. Ennek köszönhetően elvileg biztosítva lett volna a napi egy színházi előadás, a szerdai azonban az egyik főszereplő reklámfilm forgatása miatt elmaradt.A szervezők áldozatos munkájának hála ez a kis kiesés szinte meg sem látszott a programon, minden olyan flottul ment, hogy a résztvevőknek szinte egy cseppnyi hiányérzetük sem lehetett. Mert bizony, akármelyik programot kereste fel az ember, mindenütt lelkes fiatalokba botlott, akik örömmel vettek részt az interaktív programokban. A versenytáncosok bemutatóját követő táncházban például akár két csoportot is lehetett volna indítani, annyi volt az érdeklődő.
A Húsvét miatt csak három naposra zsugorított rendezvény bőven felülmúlta a legmerészebb álmokat is látogatottság tekintetében, a kollégisták tömött sorokban vettek részt a rendezvényeken, de más egyetemisták, sőt, külsős látogatók is tiszteletüket tették az épületben. Ahol pörögtek az események, mert a folyamatos fotókiállítás, és a filmvetítések mellett interaktív beszélgetésekben vehettünk részt, nézhettünk űrfelvételeket az ELTE műholdvevő állomásának képeiből, hallgathattunk Villon verseket az irodalmi esten egy jó teát kavargatva, és persze szórakozhattunk.
Ebben segítségünkre voltak a Dry wood projekt tagjai, akik akusztikus gitárral kápráztatták el szerdán a nagyérdeműt, hogy a már elmaradhatatlannak számító Stand Up Comedy estről már csak szót se ejtsek, a büfé előtti placc már így is szűknek bizonyult a két humorista köré szerveződő tábornak. Ami pedig a záró koncerten folyt, arra nehezen találja még a rutinos bulitudósító is a szavakat. Adva volt egy Ferenczi György nevű úriember, aki a Rackajam zenekarral igényes zenét játszanak. Ez a zene átitatva a magyarságtudattal, a népi elemeket ötvözte a groove, hip-hop funky dallamvilágával, és egy olyan hihetetlen hangulatú bulit rittyentett alánk, hogy nem volt ember, aki ne perdült volna táncra, méltókép lezárva a három napos dzsemborit.
Faragó Gábor
ELTE Online


