ELTE TTK-IK Gólyabál 2007. (2008-08-04)
Bizonyára nem vagyok egyedül, aki felkapta annak idején a fejét, amikor kiderült: az ELTE TTK és IK közös rendezésű gólyabálján a bristoli illetőségű, felkapott popcsapat, a Kosheen fog zenélni. Ennek tudatában nyilván mindenki számolt a hatalmas tömeggel, ami megjelent egyik napról a másikra az ELTE Lágymányosi Campuson. A legtöbben nagyestélyiben illetve öltönyben jelentek meg, elegánsan, az alkalomhoz illően. Más kérdés persze, hogy, mint később kiderült, ezen ruhadarabokban kevésbé kényelmes éppenséggel a Kosheen koncertjén ropni, no de egyszer van gólyabál, nem tűnt ennek tükrében egy lehetetlen feladatnak. Persze nem csak gólyákból, de még csak nem is kizárólag ELTE-sekből állt a közönség, mert külsősök is igen szép számmal képviseltették magukat. A buli korán megkezdődött, hiszen előbb Korda György és Balázs Klári szórakoztatta a slágerekre éhes fiatalok tömegét, majd Dévényi Tibi bácsi ? igen, a ?háromkívánságos? ? tűnt fel új szerepben. Mint DJ nem is kell említenem mekkora sikert ért el. Időnként piros-fehér labdákat a tömegbe hajítva fokozta a hangulatot, gyakorlatilag a végsőkig. Mindeközben ha valaki megszomjazott volna, több szinten várták a büfék, a ?Red Loungeban? pedig akár kellemes társaságban, nyugodtabb körülmények között pihenhetett is egy kicsit. A Kosheen koncert nagyjából az előre megadott időpontban el is kezdődött. A tömeg talán még a vártakat is felülmúlta, így aki nem kapott időben észbe, bizony csak az ajtóból tombolhatta végig a koncertet. Olyan sikeres dalok hangzottak el, mint a ?Hide you?, ?Hungry?, vagy akár a ?Catch?. A közönség őrjöngött, a hangulat a tetőfokára hágott. Sajnos huzamosabb ideig nem tudtak maradni, hiszen pár nap múlva már Amszterdamban van jelenésük, de így is megérte azt a kétezer forintot, amit rá kellett áldoznunk. A nagyok után igen sokaknak megjött a kedve a bulizáshoz, így a táncparketté alakított aulában hajnali 4 óráig folyt a mulatozás. A gólyabál vége fele még a sör ára is megfeleződött, így garantált lett mindenkinek ezen nagyszerű este stílszerű befejezése.
Összességében azt hiszem, aki eljött, nem bánta meg, hiszen valóban színvonalas koncertek közepette érezhette jól magát, ismerkedhetett kartársaival, a gólyák pedig kicsit közelebbről is megtapasztalhatták az egyetemi bulik hangulatát. Elvégre erre valók ezek a rendezvények. Nagy érdeklődéssel várjuk ezek után, hogy egyetemünk többi kara milyen sikerrel rendezi meg a maga gólyabálját, hiszen az ELTE Informatikai- és Természettudományi Karai feladták a leckét!
Gorzsás Dávid


