Elte Online hírportál

 

Gólyabálok 2007/I: PPK (2008-08-04)

Az épület felé közeledve egyre nagyobb lett a népsűrűség, elegánsan öltözött egyetemisták vonultak az utcán és tűntek el a Kazyban. Bent hamar kiderült, hogy hová is lesz az a rengeteg ember. A tavalyi évtől eltérően idén nem fel, hanem lefelé terjeszkedett a buli, így az aula mellett az alagsor is megtelt a résztvevőkkel.

Még mielőtt az aulában is beindult volna az össznépi táncolás, megnézhettük a gólyatáncot, ami színvonalas volt, pörgős és látványos. Miután őket megtapsoltuk, a megnyitó beszéd következett. Dr Oláh Attila dékán úr röviden és lényegretörően szólt az egybegyűltekhez, kifejezve örömét, hogy ilyen sokan vagyunk és abbéli reményét, hogy mindenki jól fog szórakozni. Tőle Baumstark Bea, a HÖK elnöke vette át a mikrofont, és hasonlóképpen jó szórakozást kívánt mindenkinek.

A rövid beszédeket taps fogadta, majd az aulában is beindult a buli, az este első felében a Belmondo zenekar muzsikájára, majd a Groove zenéire, végül pedig DJ Portugal szórakoztatta a kissé fogyó, ám annál lelkesebben táncoló tömeget.

Az itt kialakult remek hangulathoz hozzájárult a sarokban található büfé valamint a koktélbár, ahol egy perc megállásuk nem volt a büféseknek, nem úgy, mint a szemben lévő ruhatárnak, akik a pangósabb percekben maguk is átéléssel ropták.

Ekkor vettem észre, hogy kezdek éhes lenni, így levonultam az alagsorba keresni egy olyan büfét, ahol nem csak folyékony kenyeret árulnak. Rövid úton rá is akadtam, a BME-s fiúk által elfoglalt terem felől szállongó isteni illatok hamar odavezettek ? a sor végére. Egy falat elég volt a pizzából, hogy megértsem, miért is van akkora forgalma a PizzáSCH-nak.

Késői vacsorámat eszegetve körülnéztem lent is, és meglepődve tapasztaltam, hogy legalább annyi ember teng-leng, ücsörög, borozgat, beszélget itt, mint amennyi fent bulizik kifulladásig. Egy kis séta után mélységesen egyet tudtam érteni velük is; volt borozó, ahol a Németh Csaby Trio szolgáltatta a mulatós zenét, de leülős sarok is akadt, a folyosókon kényelmes babzsákfotelek nyelték el a pillanatnyi csöndre és beszélgetésre vágyókat, a Holdudvarban pedig a Jazzation, majd a Live Act Folk Project váltotta Magdusékat.

Körbejárva találkoztam a ?jól érzem magam? minden fajtájával: eszelős táncolás (sokféle stílus ? mindenki talált kedvére valót), borozós ücsörgés, kávé-tea melletti mélyenszántó beszélgetés, sörértsorbaállós egymásratalálás.

Az estének hajnalban lett vége, 4 óra körül a már amúgy is megcsappant tömeg megrohamozta a ruhatárat, majd hazatért kipihenni a fáradalmakat. Némelyek pedig hazamentek, majd jöttek vissza órára, erről árulkodott a Kazyban még délben is karikás szemekkel kóválygó nem kevés hallgató.

Összességében a szervezők kitettek magukért, egy sokszínű, élvezetes, pörgős bulit hoztak össze, ahol mindenki talált magának való programot.

Márton Anna

Vissza