Elte Online hírportál

 

Hogyan hackeljük meg a médiát? (2008-08-04)

A rendezvény témája volt ?minden olyan tevékenység ? a letöltött filmek nézésétől a notórius buszon lógásig vagy a foglaltházig ?, amely egy már létező struktúrát használ fel céljai megvalósítására, miközben annak szabályait ismeri ugyan, de szándékosan figyelmen kívül hagyja? ? hirdették a szervezők. Az eseménynek a BTK ?Média Centruma? (azaz a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet) adott otthont. Az előadók között megtalálható volt Hammer Ferenc (ELTE-BTK), K. Horváth Zsolt (ELTE-BTK), Dezső András (hvg.hu), Galántai György (Artpool Művészetkutató Központ), Bodoky Tamás ( Médiakutató, index.hu), Kiss Ádám (hirszerzo.hu), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, valamint Vörös T. Károly (Népszabadság, főszerkesztő). A háromnapos rendezvény május 10-én délben kezdődött, amikor is a ?médiahekk? fogalmát járták körül a résztvevők. Ahogyan a szervezők előzetesen ígérték: ?Pallérozott elmék és dühös avantgardisták esnek egymásnak, hogy egybevessék összelopott tudásukat arról, amit tőlünk nyugatabbra 'cultural hacking' és/vagy 'media jamming' címszó alatt kilószám kínálnak a közkönyvtárakban?. Ehelyett inkább definíciókísérleteket hallhattunk, melyekben egyrészt a médiahack egyfajta művészetként jelent meg, más szemszögből viszont megtudhattunk, hogy bármit nevezhetünk így, ami valaminek nem rendeltetésszerű használata. Ezután a legkülönbözőbb előadások mutatták be a hack más-más felfogásait, valamint számtalan példát a megvalósulásra. A napot egy kerekasztal-beszélgetés zárta: letöltő és fájcserélő site-ok üzemeltetői, valamint kódtörők beszélgettek virtuális módon Gyenge Anikóval és Bodó Balázzsal. A folytatásban, a második napon délelőtt 10 órakor kezdődtek a programok. az Artpool Művészetkutató Központ alapítója, Galántai György osztotta meg a közönséggel Hogyan fedezzük fel a bennünk rejlő hackert? című előadását. Délben Magyar Kétfarkú Kutya Párt lépett porondra Tömegkommunikáció: a plakát tehetetlensége címmel. Ezután a hallgatóság egy érdekes kerekasztal-beszélgetést hallgathatott meg az eseményhekkelésről, valamint az alternatív média szerepéről olyan meghívottakkal, mint Földvári Anna (Rongosbál-utcabál), Vida Viktor (vedegylet.hu és indy.media.hu), Kiss Ádám (hirszerzo.hu), Vörös T. Károly (Népszabadság), Bodoky Tamás (Médiakutató, index.hu), Balogh Ákos Gergely (Ufi). Az esti órákban a szervezők a Sirály Alternatív Kulturális Centrumban (1061 Budapest, Király utca 50.) készítettek elő vetítést. A bemutatott dokumentumfilm a Centrum Csoport 2005. októberi akcióját, a Kazinczy utca 41. szám alatti ház elfoglalását járta körül. Késő este az Orkestra Bohemica koncertje szórakoztatta a nagyérdeműt. Május 12-én, szombaton a Médiahekket úgynevezett ?hackerpiknik? zárta a Városligetben, a Petőfi Csarnok mögött. A rendezvény részletes programja http://lmv.hu/mediahekk honlapon olvasható. Karaba Tünde

Vissza