Elte Online hírportál

 

Még egy napig szurkolhatunk (2008-08-04)

Ezt nyilvánvalóan az este sztárjának kikiáltott Republic tette, hiszen egy jóval szélesebb közönség képviseltette magát tegnap este - már csak kor tekintetében is, hiszen nem egy emberre már a legnagyobb jóindulattal sem tudtam ráhúzni a ?későn érő típusú egyetemista? szerepét? Persze ez egyáltalán nem biztos, hogy baj. Néha viszont fizikai lehetetlenségnek éreztem szublimálás nélkül kijuni a Lepényből. Akkora volt a tömeg, hogy ott szó szerint át kellett magad verni, ha valahova mozdulni akartál (volna). Ezzel is magyarázható, hogy a nagykoncert, illetve az előzenekarként fellépő 8Balls alatt folyamatosan tömve voltak a kisszínpadok is. A Bolyai színpadon a Pihent Elme, valamint a Fürgerókalábak szórakoztatta zenéjével a közönséget, a Dokk- C?89 közös színpadon a Stylaw, illetve a Honeyball lépett fel, míg a My Klubhoz a fergeteges mixershow mellett a Destrado vonzotta az embereket. Azt hiszem, a címvédő bolyaisoknak nem lesz könnyű dolgok a kolikulcs megszerzésében: bár azt már megtudhattuk a színdarabjukból, hogy kell retropartyval ?időutazni? a múltba, majd afterpartyval vissza a jövőbe, szerintem mindegyik csapat kitett magáért a héten, tehát mindenki megérdemelné a győzelmet! Én mindenesetre mindegyik csapatnak szurkolni fogok holnap? Kácsor Adrienn

Vissza