Elte Online hírportál

 

Kifulladásig (2008-08-04)

Na de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen az este ezúttal is egy remek színdarabbal kezdődött, méghozzá a KeletiDokk előadásában, mely ezúttal főleg a látványos színpadi elemekre épült, így a szörnyű diktatúra ellen küzdő kis törzs táncára, valamint Geges kongashowjára. Egyébként mindenképp érdemes ellátogatni a csapat büféjéhez, hiszen olyan ötletes díszletet építettek ki, hogy azt mindenkinek látnia kell a saját szemével? Az előadás után aztán persze a kisszínpadokon beindult az élet, a Közeli helyekről az emberek egy része a Bolyai Klubhoz gyűlt Virgin One, majd The Crybabies koncertre, a My színpadon a Wild Spirit, később a Dikid zenélt, míg a Dokk- C?89 közös színpadán a Sonar koncertezett, ezt követően Dj Dave került a porondra. 11 körül aztán a Lepény is elkezdett töltődni, s kis csúszás után megjelent a színen a Quimby együttese. Kárpótolva a késést, egy egészen maratoni koncertet adtak, egészen kifulladásig nyomták? Az este ezután természetesen tánccal folytatódott, s végül a hazafelé menő buszon való nyomorgással végződött, bár én magamban lerendeztem a dolgot annyival, hogy ez is hozzátartozik az utánozhatatlan BN- érzéshez? Kácsor Adrienn

Vissza