I. Tóth Zoltán emlékülés és táblaavatás a BTK-n (2008-08-04)
A rendezvényt a Zenei Tanszák Kórusának előadásai nyitották: elhangzott a Himnusz, Kodály Zoltántól Magyarország címere, valamint Kányádi Sándor '57-ben íródott Könyörgés tavasszal című verse Kocsár Miklós megzenésítésében. Az ülést hivatalosan Dr. Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja nyitotta meg, köszöntötte a meghívott vendégeket, I. Tóth Zoltán egykori kollegáit, hallgatóit és családját. Ezután felkérte Dr. Hudecz Ferencet, az ELTE rektorát, hogy tartsa meg beszédét. Hudecz hangsúlyozta, hogy I. Tóth Zoltán egyetemi tevékenysége nagy hatással volt környezetére: kritizálta az ötvenes évek politikáját, amely elsorvasztotta az egyetemi oktatás és a kutatás harmoniáját. Egy erre jellemző mondatot is idézett I. Tóth Zoltántól: "A tudományos gondolkodás magában foglalja a gondolkodás szabadságát is." Végül tárgyilagosan ismertette I. Tóth Zoltán halálának körülményeit: részt vett a tanári küldöttségben, amely október 25-én adta volna át a követeléseket az Akadémia utcában a Kossuth téri vérengzés idején, de közéjük lőttek, és I. Tóth ekkor kapott fejlövést. Ezután Dr. Szabad György akadémiai professzor emeritus tartotta meg beszédét,"I. Tóth Zoltán, a tudós dékán" cimmel, de bevallottan eltért ettől, mint témameghatározástól, mert úgy vélte, a tudóst nem lehet elválasztani az embertől. Először arra tért ki, hogy milyen nehézségekbe ütközött az előző ötven év folyamán a megemlékezés. Elmondása szerint halála után több, mint tíz évig nem illett beszélni I. Tóth Zoltánról, és a rákövetkező tíz évben is csak korlátozottan. Első alkalommal 1981. december 10-én sikerült megemlékezést szervezni, ám ehhez az a leleményesség volt szükséges, hogy nem a halála 25. évfordulójára, hanem születése 70. évfordulójára hirdették meg azt. Az emléktáblát, amit az ülés után újraavattak, első alkalommal 1992-ben állitották fel, Szabad szerint csak az a rendszerváltás tette ezt lehetővé, amely során "sokat el is martak" és ami "sokat nem is tudott megvalósítani." "A tudomány mindig nemzetközi, de a tudós lehet, sőt legyen hazafi!" - idézte Pasteurt-t, azzal magyarázva, hogy "a tudós is közös kincs, de valahol meg kell gyökereznie, szerencsés esetben, ahol született." Ezután I. Tóth Zoltán életéről beszélt, aki a királyi Románia által bekebelezett területeken tanult diákéveiben, majd kutatóként hogy jelentős eredményeket ért el a magyarok és románok erdélyi együttélésével, Szabad György szavaival élve egy fejlettebb és egy fejletlenebb közösség együttélésével foglalkozva. Életében három kötete jelent meg, amelyek máig nélkülözhetetlenek, és további kettőt írt meg, amelyek közül halála után csak az egyik jelent meg, pedig ezek lehet, hogy javításra szoruló művek, de megkerülhetetlenek. Ezt követően I. Tóth Zoltán kutatási témáiról beszélt, többek közt Kossuth szerepéről és a kisebbségiek elitjének asszimilálódásáról. Végül arra is kitért, hogy ugyan I. Tóth Zoltán őt is hívta az 1956. szeptember 25-i tanári küldöttségbe, Szabad György azonban nem mehetett el, mert egy korábbi lövöldözés miatti rendőrakció megakadályozta. Dr. Kabdebó Lóránt professzor emeritus szubjektiv beszámolót tartott, mint I. Tóth Zoltán egykori hallgatója. Előre megírt beszédet olvasott fel, hogy minél hitelesebben képviselje a hallgatótársait is, mégis elérzékenyült a beszéd közben. Azért is fontosnak tartotta, hogy a többi egykori hallgató képviseletében van itt, mert nem tartja magát méltónak arra, hogy egyszemélyben emlékezzen meg egykori tanáráról. Ezután az ötvenhatos viszonyokról beszélt, többek közt arról, hogy a zűrzavaros helyzet miatt I. Tóth Zoltán özvegyének kétszer is a maradványok keresésére kellett indulnia. Szembeállította ezt a tévében is nyomonkövethető öbölháborúval: míg utóbbiban csak véletlenül esnek civil áldozatok, addig ötvenhatban ők voltak a karhatalmi erőszak célpontjai. Kabdebó azzal zárta beszédét, hogy elmesélte, amikor az ironikusan "Kolhoz Körnek" elnevezett hallgatói kör újra találkozik, azzal "vizsgáztatják" egymást, hogy ki tudott méltó maradni I. Tóth Zoltán emlékéhez. Dr. Borsodi Csaba dékánhelyettes történelmi összefoglalóval készült az ELTE '56-os szerepéről. Elmondta, hogy akkoriban a BTK két karból állt, a kisebbiknek, a Történettudományi Karnak - amelynek I. Tóth Zoltán volt a dékánja - vezető szerepe volt az ELTE-s részvételben. Kiderült továbbá, hogy az ismert korabeli fotókon azért szerepel Eötvös Loránd neve hosszú "ó"-val, mert erre kötelezte az egyetemet egy '51-es kormányrendelet. Az '56-os békés diáktüntetése alkalmával az oktatók úgy döntöttek, hogy a menet élére állnak, mert úgy gondolták, hogy nonszensz lenne, ha Kossuth-díjasok és professzorok közé lövetnének. A tüntetés után persze az ELTE-s hallgatók egy része a rádiónál és a Sztálin-szobornál történő eseményekben is részt vett. Beszédét azzal zárta, hogy az ELTE lapjának november 4-én megjelenő számának a címlapján az jelent volna meg, hogy "megállt a szovjet áradat". Az emlékülés után újból leleplezték az I. Tóth Zoltánnak állított emléktáblát, ezúttal a Múzeum körút 6-8. bejáratánál, valamint átadták az ugyanott található termet, amelyet I. Tóth Zoltánról neveztek el. Koszper Gábor Szabolcs
Vissza
