Borura (majdnem) derű (2008-08-04)
Pedig milyen jól indult az egész! A Lágymányosi Eötvös Napok közül a második csupa csábító programmal kecsegtetett. Az idő is kegyes volt a szórakozni vágyókhoz, a hétfői fellegeknek már az emléke is eltűnt. Sajnos a gladiátor-bemutatóról lemaradtam. Így csak elmondásból tudom, milyen remek kis programot hagytam ki. Az Északi-tömb előtt korhű felszerelésű vitézek aprították egymást. A mászófal eseményeinek is csak a végét láttam, épp érkezésemkor bontották a sörösrekeszekből épült tornyot. Sebaj, gondoltam, az 5vös 5km-t még elérem. Ez sikerült is, lévén, hogy vagy negyed órát késett a rajt. Nem baj, hajtott a lelkesedés. Legalábbis az első kétszáz méteren. Aztán már csak a levegőhöz jutás problémája foglalkoztatott, és ezt nem is volt olyan könnyű megoldani, főleg, amikor egy utcaseprő autó kavarta fel a centis port a futók előtt az aszfaltról. A célba érkezés után még jóidőbe telt, amíg a szervezők összesítették az eredményt. Az első egy hivatalosan nem versenyző ?versenyző? lett, s bár a leggyorsabban teljesítette a távot, mivel nem nevezett, a győztesnek járó érmet a másodikként pályacsúccsal beérkező hölgy kapta. Verseny után siettem, hátha még sikerül pár pillanatot elcsípnem az amatőr színházi találkozóból, de az betegség miatt átkerült másnapra. Semmi baj, nyugtattam magam, még ott van a PPK- vetélkedő, a Karin I., de ennek sem volt nyoma a meghirdetett időben. Jól van, nem kell rosszra gondolni, ott van még a Kerge Zerge Túrázók délutánja, s a helyszínét is megtaláltam az egyetlen általam látott részletes programleírást tartalmazó plakát segítségével. Ez szintén csúszott egy-két órát, amit nem vártam meg, de legalább később értesültem róla, hogy nagyon jó volt. Ezek után már meg sem lepett, amikor megtudtam, hogy a Virtuális Olimpia 2. minimum egy óra késéssel kezdődik, a meghirdetett csocsóverseny pedig csak csalogató, nem kerül megrendezésre. Ezután úgy döntöttem, a Destrado és a Kaukázus koncerttel már nem is próbálkozom. Hegedűs László
Vissza

